Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Harmincötödik fejezet

Feszült légkőr volt Nana dolgozó szobájában. Alig hittem a füleimnek, amikor Ji-yong kiejtette azokat a szavakat a száján. Legszívesebben leütném a faszba, és mennék haza. De amilyen komor, és elhatározott szemekkel nézett rám. Kitudtam nézni belőle, hogy követne, mindenhova, amit kifejezetten nem szeretnék.
Nyugodt, boldog életet akartam, Hoseokék mellett, erre mit kapok? Az élet a képembe röhög, és elém hozza Kwon Ji-yongot, aki egy ideiglenes maffia főnök. Mi ez, ha nem balszerencse?!
- Hol van Jack? - összeráncolta a szemöldökeit, én meg gondolatban szidtam magam.
- Milyen Jack? - habár így már értem, hogy miért is nem emlékszik rám.
- Nem fontos - legyintettem rá, és felálltam a kanapéról. Már az ajtó felé sétáltam, amikor ujjak fonódtak a csuklóm köré. Hátra néztem rá a vállam felett, de ő nem nézett rám. - Engedj el.
- Desmond, legalább a családdal találkozz.
- Találkozni fogok, - máris apró mosolyra húzódtak az ajkai. - az itteni családdal. - Ezzel kirántottam a kezem a szorításából, és minél hamarabb elakartam tűnni a közeléből.
- Desmond.
- Nem érdekel! - kiabálva fordultam felé. - Nem érdekel, hogy te mit akarsz, hogy mi van a főnököddel. - Amilyen komor volt, a szavaim után olyan megszeppent is. Ezt kihasználva kisétáltam az irodából, de persze Nana ott állt a fal mellett. Szánakozó szemei jobban rátettek a dühömre, így minél hamarabb elakartam már a közelükből is tűnni. Bew befutott mellém, lekocogtam a lépcsőn, és nem nézve senkire se kisétáltam a házból.
Ideges voltam, túl ideges. Nem értem, hogy miért jó az nekik, hogy ennyire rám erőltetnek mindent. Nana is mindenáron azt akarja, hogy az örököse legyek, amikor világosan meg mondtam neki, hogy én nem akarok az lenni!
Hirtelen torpantam meg, kezemmel a hasamhoz kaptam. Bew mellettem összeesett ájultan. Újabb gyomor fájdalomra térdre estem...

Son

Desmond gyors lépésekben jött le a lépcsőn, és szinte kiviharzott az ajtón. Mindenki döbbenten nézett utána, majd a lépcső felé, ahol Nana és Ji-yong sétált le.
- Mégis mi történt? - Nana csüggedten nézett rám, amiből levonható volt. - Tehát kiakadt. - Aprót bólintott.
- Azzal remélem tisztába vagytok, hogy jogosan - Kwangra kaptam a tekintetem. - Szerintetek, ha még ezt a családot se akarta, még az örökös se akart lenni, majd Ji-yongék mellé áll, és bármi szó nélkül elfogadja a főnökséget?
- De hát kezdett már beletörődni, hogy az örökösöm - Nana idegesen toppantott.
- Nem - Kwang szavára már a többiek is ránéztek. - Egyáltalán nem törődött bele. Egyedül azért jött el, mert Sonék elmentek érte. Kézzel-lábbal tiltakozik, hogy örökös, hogy maffia főnök legyen, és még hozzá Hoseokék miatt.
- Nem menekülhet örökké - Nana továbbra is kitartott, amiből tudtam, hogy nem lesz semmi jó. Kwanggal összenéztünk, és még ő is aggódva nézett rám. Féltem, ha Nana és Ji-yong így rá erőltetik, képes lenne elmenekülni, kitudja hova.
Telefon csörgésre összeráncoltam a szemöldökeim, de egyáltalán nem volt ismerős a csengése. Ji-yong a zsebeiben kereste a telefonját.
- Ez nem az enyém - fejét forgatta, hogy hol lehet, de én már rögtön kiszúrtam. Elindultam felé, ami ott hevert a lépcső korlátja mellett. Egy szürke telefon, aminek a kijelzőjén Jackson neve volt. Sóhajtva lehunytam a szemeimet, és érte nyúltam, majd felvéve a fülemhez emeltem.
- Desmond, hol vagy? - újabb sóhajjal fordultam Nana felé, de ő a szemöldökeit ráncolta. - Apa?! Mégis miért van nálad Des tele-
- Itt hagyta - szándékosan belevágtam a szavába, hiszen annyira elakart menekülni innen, hogy még a telefonját is elejtette. - Reggel elmentünk hozzátok, és elhoztuk a házba, hogy megismerje a többieket, de rosszul sikerült.
- Még szép, hogy rosszul sikerült! - Wonho kiabálására döbbenten néztem Jihora. - Nektek elment a józan eszetek is?!
- Ne kiabálj már.
- Már miért ne kiabálhatnék?! Mégis melyikőtöknek volt ez a hülye ötlete?! Egyáltalán hol van?! - sose hittem, hogy majd a gyerekeink fognak minket leszidni...
- Nana ötlete volt, és egy valaki másé is, akit ti nem ismertek. És fogalmam sincs, hogy hol van. Úgy elviharzott, hogy a telefonja is itt maradt.
- Kösz apa, igazán kösz. Még neked is Nana - Jackson gúnyos hangjára kínosan simítottam kezem a tarkómra. - Ha miattatok szakít velünk, ha miattatok elmenekül az országból is. Soha többé nem fogok veletek szóba állni, soha. - Szándékosan kihangsúlyozta a "soha" szót. - Keressétek meg! - ezzel rám csapta a telefont.
- Tehát, ki ismeri annyira, hogy hol kószálhat? - Kwang és Jiho is szikrázó szemekkel néztek rám, és Nanára.
- Nos... - Nana szégyenkezve csúsztatta a kezeit a nadrág zsebébe, vagyis még ő sem tudja, hogy hol lehet.
- Gaia - említett felkapta a fejét. - Tudod, hogy hol lehet? - A fejét forgatta, majd felállva a padlóról a vörös szőnyeghez sétált, és kaparászni kezdte.
- Hát persze! - Jihoval egyszerre indultunk el az ajtó felé. Már elsőre is erre kellett volna gondolnunk, de amikor kisétáltunk az ajtón, olyan látvány tárult elénk, amitől ledermedtem.
- Desmond! - Jiho volt, aki először feléledt, és hozzá futott. Hallottam, hogy a kiabálására többiek is kijöttek, de én még mindig nem tudtam megmozdulni.
Az állata ott feküdt mellette ájultan, száján vér csorgott. Desmond ott térdelt, begörnyedt háttal a hasát fogta, és vért hányt.
- Dessi! - Nana elfutott mellettem, amire már én is megmozdultam, és a mentőket tárcsáztam. - Dessi! - Nana letérdelt mellé, és a hátát simogatta, Eiido a tigris mellett volt, orrával az oldalát bökdöste, de semmire se reagált.
Amikor végre felvették a telefont kértem egy mentőt, mégis alig tettem le, Des összezuhant. Akár csak az állata elterült a földön ájultan, ajkai közül vér szivárgott...