Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Tizenkilencedik fejezet

Desmond

Körülbelül két hét telt el, amióta Jacksonék elfogadták, hogy három évig se én, se ők nem érhetnek úgy hozzám mások előtt. Nehéz volt, túl nehéz, vagyis nekik. Huszonnégy, mármint harmincnégy évesen van már önkontrollom, hogy ne akarjam mindig fogni valamijüket, vagy simogatni őket. Nekik már nehezebb volt.
Ha csak négyesben voltunk, akkor persze mindig körülöttem voltak. Ha Nana is velünk volt, akkor nem mozdultak el, de Nana még engem szidott meg. Ha pedig Son vagy valamelyik após megjelent Nana házánál, akkor nagy ívben kerültek, de egyszer Jacksonnak elege lett.
Son és Nana a dolgozó szobában voltak, beszélgettek, de nem voltak fent sokáig. Alig pár perc múlva le is jöttek. Hoseokékkal filmet néztünk, Hoseok és Wonho Jackson mellett ültek, én a kanapé szélén. Jackson pedig mellettem, ahogy nekem dőlt. Még akkor se mozdult el, amikor Son leért a lépcsőn, és minket nézett.
Nem tudtam eldönteni, hogy tudja mi történik, vagy egyszerűen gyűlöl engem, amiért beköltöztem Nana házába. Habár azóta se lettem bemutatva, aminek én kifejezetten örülök. Nem akarok velük kapcsolatba lépni. Nem is, hogy utálnám a családot, inkább hiányom lenne, amit elakarok kerülni.

~***~

- Des - kérdőn néztem hátra. Nana a lépcsőn lépdelt le a kezében a kicsivel. - Leesett az ágyról.
- Most már biztos vagyok benne, hogy Bewtől nézi ezt el - említett morogni kezdett, de Nana mosolyogva tette mellé a fotelba.
- Mit mondtak mikor jönnek? - fali óra felé néztem, ahol fél egy volt.
- Lassan ide érnek - bólintott, és besétált a konyhába. Bewvel együtt a tévét bámultuk, mi sem tudtuk, hogy mit akarunk nézni, csak ment valami show. Újfent a kanapén ültem, hátammal a karfának dőltem, egyik lábam a padlón, másikat felhúztam a támlának döntve. Bewitcher csak kiterült a fotelban, ahogyan a hátsója már-már a földön volt. Hihetetlen, hogy mennyire nem tud normálisan helyezkedni. Habár amilyen nagy, inkább nem csodálkozok rajta.
- Nana - néztem a konyha felé.
- Hm? - kinézett a konyhaajtón.
- Ugye nem tervezel semmit sem? - összeráncolta a szemöldökeit. - A családdal. - o-t formált az ajkaival. - Nem akarom, hogy bemutass nekik - sóhajtott, és a kezét egy törlőrongyba törölgetve sétált felém, majd leült elém.
- Des, tudod jól, hogy mi fog történni, ha én meghalok.
- Nem, nem tudom - ingattam a fejem, de ő komoran nézett rám. Sóhajtva túrtam a hajamba. - Nem akarom.
- Desmond, ez nem akarás kérdése - fejemet ingatva néztem az üvegajtó irányába. - Te fogod örökölni a csoportot.
- A fiadnak vagy a lányodnak kell, és nem egy vad idegennek. Son és DaeHyun se fogadnak el engem. Szerinted majd a többiek igen? - vissza néztem rá, ő már maga elé bámult.
- Hiszem azt, hogy te kihívod magadnak a tiszteletet - ezzel felállt, és vissza sétált a konyhába.
- Miért nem képes elfogadni a döntésemet? - kérdeztem, csak úgy a levegőbe.
- Mert te se fogadod el az övét - Bewre félszemmel néztem, majd vissza a tévére. - Egyébként én is hiszek abban, hogy újra kihívod a tiszteletet feléjük.
- Akkor nem kellett, mivel ők maguk akarták, hogy beálljak. Itt teljesen más a helyzet.
- Én is tudom, de ettől függetlenül jó főnök voltál. Jobban aggódtál értük, mint a saját épségedért. Akár az unokánál is - sóhajtva támaszkodtam a kanapétámlájára, és a tenyeremnek döntöttem a fejem. - Egyébként is úgy viselkedsz, mintha már holnap átvennéd.
- Valamit rejteget előlem - Bew felém fordította a fejét, amit a szemem sarkából láttam. - Valamit nem mondd el nekem, és ez zavar.
- Mire célzol?
- Én semmire - morgó hangjára felé pillantottam. - Komolyan semmire se célzok, csak érzem, hogy valamit titkol előlem. - Bólintott, és visszatette a fejét a fotel támlájára.
Mozgásra az ablakok felé néztem, de el is mosolyodtam. Jacksonék sétáltak a bejárati ajtó felé, furcsa volt, hogy Jackson kezében ott volt a könyvem. Bár biztos ki akarja olvasni. Ahogy észrevettek engem megszaporázták a lépteiket, amin már nem bírtam elfojtani a vigyoromat.
- Sziasztok - intettem nekik, ahogy Nana is ki kiabált a konyhából. Levették a cipőiket és közelebb sétáltak hozzám. Igaz Hoseok rögtön a kicsihez ment, és a kezébe véve őt leült a kanapé elé, amit Wonho is követett, Jackson pedig a lábaim közé. Hátával a hasamnak dőlt, fejét a mellkasomnak döntötte. Teljesen kényelmesen elhelyezkedett rajtam, ami ledöbbentett, azért örültem neki, hogy már nem feszélyezi őt a szituáció. Habár mindig is Jackson volt az, aki bújósabb.
Felhúzta a lábait, majd kinyitotta a könyvet, és teljesen belemerült. Elvettem a fejem a tenyeremből, és az ujjaimmal a hajába túrtam, mire felpillantott rám.
- Hol tartasz? - Wonho kivette a kezemből a távirányítót, és kapcsolgatni kezdett a tévében, addig Hoseok a kicsit simogatta.
- Nos, igazából ott, hogy állítólag a feleségem engem megakart mérgezni - bólintottam, és a tévé felé fordítottam a fejem, ő pedig folytatta az olvasást. Amikor rájöttem, hogy megakarták ölni akkor attól féltem, hogy gyilkolást fogok elkövetni, ami nem lett volna jó. Igaz eltudtam volna tussolni, de ettől még én tudtam volna, hogy mit tettem. Megérdemelte volna, de nem dönthetek a fölött, hogy ki éljen és ki ne.
- Ahh.. - Wonho az oldalamnak döntötte a fejét, mire felhúztam a szemöldökeim. - Nem akarok holnap iskolát.
- Holnap kezdődik? - mindhárman bólintottak. - Ugyan olyan lesz, mint a többi év, nem értem miért nyavalyogsz. - Lesajnálóan fordította felém a fejét, mire összeborzoltam a haját.
- Te meg se szólalj. Maximum három hónapot voltál - Jackson mellkason ütött, amin már elnevettem magam.
- Ha abban az Idősíkban elviseltétek, és harmadikosok lettetek, akkor most is.
- Desmond, még csak elsőbe megyünk - Hoseok lesajnáló hangjára csak a szemeimet forgattam.
- Igen, de én akkor találkoztam veletek, amikor harmadikosok lettetek, tehát kibírjátok. Nem igaz? - mindhárman nyűglődni kezdtek. - Minden délután elmegyek értetek. - Erre bezzeg már felém kapták a fejüket.
- Minden délután? - Wonho összeszűkített szemekkel nézett rám, nézését viszonozva bólintottam. - Egészen addig míg elballagunk? - Megint bólintottam. - Nem, még így sem akarok menni - fejemet rázva tenyerembe döntöttem újra a támlán támaszkodva.
- Ettől függetlenül mennetek kell, ezzel ti is tisztába vagytok.
- Persze - Wonho újra az oldalamnak döntötte a fejét. - Csak..
- Csak? - vállat rántott, amin a szemöldökeim ráncoltam. - Bántanak?
- Dehogy - ingatta a fejét. - Csak nincsen kedvünk, ennyi az egész.
- Miért nem leszel tanár? - Hoseok hirtelen fordult felém, de én meghökkenve néztem rá. - Úgyis munkát keresel, és így sokkal közelebb lennél hozzánk, plusz lenne kedvünk bejárni. - Vigyorgott rám, mint aki elérte, amit akart, ám amikor még Wonho is reménykedve nézett rám, az már baj volt.
- Nem. És mielőtt rosszat gondolnátok egyedül azért, mert nekem nincsen semmi olyan papírom. HeeJoon is akkor azért fogadott el, mert rögtön az nap kezdtem az iskolát, ahogyan nem a végzősökhöz rakott be, hanem hozzátok.
- Eltudjuk intézni - Nana hangjára hátra kaptam a fejem, erre még Jackson is felült.
- Nem, nem - ingattam a fejem, és felálltam a kanapéról. - Biztos nem. Nem fogok megint oda menni, főleg nem tanárkodni.
- Desmond, ne már - Wonho könyörgőn nézett rám, de én a konyhába sétáltam, hogy ihassak valamit. - Kérlek. - Konyha küszöbén állt, és még inni se kezdtem el, ő már felém lépdelt. Sóhajtva tettem az üres poharam a pultra.
- Nem - néztem felé, ő még mindig reménykedve nézett rám. - Nem fogom százszor elmondani ezt a szót, tehát fogadjátok el. Maximum délután elmegyek értetek, ennyi. - Üres pohárba narancslevet öntöttem, de amikor két kar átölelte a derekam ledermedtem.
- Csak próbáld meg, hogy felvesz-e - félszemmel ránéztem, mégse engem nézett. Sóhajtva tettem le a kezemből a dobozt, és mindkét kezemmel a pulton támaszkodtam.
~ Te is jól járnál vele - Hatvanadik szavaira ökölbe szorultak a kezeim. ~ Közelebb lehetnél hozzájuk.
- És vissza is tudnám fogni magam?!
~ Azt mondtad van önkontrollod, akkor mitől félsz?
- Attól, hogy elfog szakadni az a vékonyka cérna...
~ Egy csók még nem a világ vége. Akkor lenne, ha lefeküdnél velük, tehát ezért se értem, hogy miért fogjátok ennyire vissza magatokat.
~ Mert akkor már nem tudnák te féleszű - Kilencedik leszidó hangjára morgott, de tudtam, hogy egyetért a szavaival. ~ Holnap menj el velük, és meglátod, hogy mi lesz.
- És ha HeeJoon felakar venni?
~ Akkor elfogadod - lenéztem Wonhora, aki még mindig engem ölelt, de újfent könyörgőn és reménykedve nézett rám.
- Jól van, holnap bemegyek veletek - elvigyorodott, és elengedve engem Jacksonhoz és Hoseokhoz sietett.