Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Harmincadik fejezet

Desmond

Szombat reggel 10 óra, és én a lépcsőn ülve néztem, ahogy Hoseok, Wonho, Jackson és persze Nana nagy boldogan pakolásznak. Persze én három após közt ültem, de amióta megérkeztek csak sóhajtoznak.
- Ez a te ötleted volt? - hitetlenkedve néztem Kwangra.
- Rám ne merd kenni, én bele se egyeztem. Sőt annyit mondtam, hogy még meggondolom. Erre mire kell kijönnöm reggel? - vállat rántva fordította el a fejét. - Mégis miért van az, hogy senki se hallgat végig? - Sóhajtva könyököltem a térdeimre, és tovább néztem, ahogy Wonhoék tesznek-vesznek.
- Végig hallgattunk - félszemmel Jacksonra néztem. - És te azt mondtad, hogy átgondolod, vagyis beleegyeztél.
- Nem. Az átgondolom azt is jelenti, hogy nemet mondhatok rá - felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Egyébként még ne gyújtsd be a grillt, majd megteszem. - Elmosolyodott, és felém sétált, amin a szemöldökeim ráncoltam, de ő csak fellépdelt köztem és Jiho közt.
- Mondd csak Desmond - kérdőn néztem Sonra. - A fiúk minden délután itt vannak nálad?
- Igen. Miért?
- Csak olyan otthonosan viselkednek - vállat rántott.
- Persze hiszen el se bírnám viselni, ha folyton feszengenének, hogy mit tehetnek és mit nem.
- Desmond! - hátra kaptam a fejem Jacksonra. - Tudnál segíteni? - Bólintva felálltam, és besétáltam a házba követve a konyhába.
- Miben kell?
- Mosd meg azokat - mutatott a mosogató mellett lévő saláta levelekre, amire már sóhajtottam. - Ne sóhajtozz. - Szemeimet forgatva sétáltam oda, majd kézmosás után elkezdtem megmosni a leveleket. De alig kezdtem el pár perce két kéz fonódott a csípőm köré, mire hátra néztem rá.
- Mit szeretnél?
- Semmit, csak... - sóhajtva erősített a kezei szorításán. Kezemet szárazra törölve felé fordultam, és a vállainál fogva magamhoz húztam, mire a fejét a mellkasomba fúrta. - Csak kicsit maradjunk így. - Aggódva néztem rá, de nyugtatásképp simogattam a hátát.
- Biztos minden rendben van? - felemelte a fejét, és mosolyogva bólintott. - Ugye elmondjátok, ha valami bánt titeket, vagy baj történik? - Aprót bólintott. - Akkor menj és vidd ki nekik azokat a söröket, mert már hülyét fognak kapni.
- Elsőbb egy csókot kérek - felhúzott szemöldökkel elmosolyodtam, és az ajkaira hajoltam. Aprót csókot akartam neki adni, de végül elmélyült, amit, ha nem szakítok meg, baj lett volna. - Várom már az estét. - Suttogta, és még egy apró puszit adott, majd elhúzódott tőlem. Még felocsúdni se tudtam ő már kisétált a konyhából. Estét? Ugyan miért?!
~ Dessi, neked véged van - Századik röhögésére éreztem, hogy egyre sápadok. Keserves sóhajjal fordultam vissza a levelek felé. Fogalmam sincs, hogy mire készülnek, de én már előre félek ettől az egésztől. És nagyon reménykedtem, hogy senki mást nem hívtak meg erre az egészre, mert valóban meg fogok őrülni. Már magát ezt a házavató valamit se akartam, és ha még mások is megjelennek...

~***~

Miután megmostam a saláta leveleket, már megkönnyebbülve sétáltam a ház bejárata felé. Út közben a nadrágomból elővettem a cigis dobozomat, de amikor felemeltem a fejem ledermedtem.
Son, Jiho, Kwang ugyan úgy a lépcsőn ültek, kezükben ott volt a sörös doboz, ahogy az én helyemen szintén egy felbontatlan, de nem is az volt a döbbentő. Az asztalnál három új jövevény ült, plusz két másik vendég sétált be a kapun. Mély levegőt véve sétáltam a helyemhez, és lehuppantam Jiho mellé.
DaeHyun és Eunji felénk lépdeltek, de míg DaeHyun kezet fogott velem, és leült az alsó lépcsőfokra, Eunji kétkedve nézett végig rajtam.
- Desmond Tiny - mutatkoztam be neki felé nyújtva a kezem.
- Kim Eunji - bólintott, és megdöbbenésemre elfogadta a kezemet. - Tay nem sokat mondott, de annyit igen, hogy el kell jönnöm.
- Értem - bólintottam. - Valamit inni, vagy netalán ropogtató?
- Van ropogtató? - Kwang előrébb hajolt, mire bólintottam ránézve. - Melyik szekrény? - Felhúzott szemöldökkel néztem végig, ahogy leteszi a sört, és besiet a nyitott ajtón.
- Konyha, hűtő fölötti szekrény! - még kikiabálta a "Megvannak!" szavakat, és hallható volt több zacskó zöreje is. Eunji ugyan aprót bólintva, de leült a lépcső alsó fokára, de egészen a korlátig húzódott. Úgy vélem még a valódi idősíkban is rossz kapcsolat van a két maffia csoport közt.
Kwang két tálnyi ropogtatóval tért vissza, amiből az egyiket magánál tartott, a másikat pedig leadta DaeHyunnak, így Jiho és Son is elérték.
- Mégis mi volna, ha végre ide ülnétek, és nem különülnétek el? - Nana csípőre tett kézzel sétált elénk. - Főképp te, aki a házigazda és sütögetnie kellene. - Sóhajtva álltam fel, hogy valahogy kijuthassak a három férfi közt, de elég nehéz volt főképp, hogy DaeHyun pont elém ült le. - Engedjétek már ki - Nana sóhajtva mutatott rám.
- Jó helyen van itt - két kéz fogott a csuklóimra, és visszahúztak. Döbbenettől még megszólalni se tudtam, csak felváltva néztem Sonra és Jihora. - Most még túl korán van a sütögetéshez. Egyébként is mindenki jól érzi magát. - Az asztal felé néztem, megkönnyebbültem, hogy a fiúk valóban jól elvoltak. Két tál ropogtatni való volt előttük, és jó volt látni, hogy végre Jimin arcán is boldog mosoly volt, és többet beszélt.
- Mint valami tizenévesek - Nana hitetlenkedve emelte fel a kezeit.
- Most miért mondod ezt? Oké, hogy Desmond huszonnégy éves, de azért mi m- - kezdett bele Kwang.
- Harmincnégy éves - lesajnálóan néztem Nanára, de ő vállat rántva sétált el, és leült a fiúk közé, akik rögtön bevették a beszélgetésükbe. Én persze ott maradtam a három após, és két maffia tag között.
- Te harmincnégy vagy? - kínosan simítottam a tarkómra, és aprót bólintottam. - Akkor miért huszonnégy évesként szerepelsz az adatbázisban? - Kwang előrébb hajolt, amivel elakarta kapni a tekintetem, de én lehajtotta a fejemet. - Des, senki se fog bántani, vagy leszidni, már biztos nem. Csak mondd el - sóhajtva nyomtam el a cigimet, és a sörös dobozt a két kezembe forgatva felemeltem a fejem.
- Abban az Idősíkban én tizennyolc évesen érkeztem ide Koreába - bólintottak, bár Eunji és DaeHyun összeráncolták a szemöldökeik. - Rossz gyerekkorom volt, és akkor én nekem Nana volt a nagymamám, aki meghalt, és mindent rám hagyott. Tehát ti megkerestetek engem, hogy én vagyok az örökös meg minden faszság, de persze én elutasítottam. - Rántottam vállat. - De a lényeg az egészben, hogy tizenkilenc éves voltam, amikor először átkerültem a Múltba, akkor én ottan öt napot töltöttem el, de a Jelenben pedig nyolc év telt el.
- Vagyis mire visszaértél te számilag már huszonhét voltál - Kwang szavaira bólintottam.
- Ezután mindenki azt hitte, hogy én meghaltam, Hoseokéknak családjuk lett, így jobbnak láttam, ha nem állok elétek, ezért elmentem Japánba - rántottam vállat. - Persze öt hónap után csak felfedeztek, és azután napról napra kiderült, hogy valójában élek, megtudtam, hogy van négy gyermekem, és vissza is kerültem Koreába.
- Ekkor kezdődtek azok a rossz dolgok? – Son kérdésére bólintottam.
- Jackson hét évig volt kómában, tehát... - mély levegőt vettem, és kifújtam. - Tehát azután én megöltem az árulót, és visszatértem, de én végig arra számítottam, hogy ugyan oda jutok. Oda, ahol egy családtagom se él már.
- De nem oda kerültél, hanem ide - Jihora nézve bólintottam. - Vagyis számilag te harmincnégy vagy, de testileg még huszonnégynek se mondanálak meg.
- Mivel csak az évszámok miatt van az életkorom így kiszámolva, testileg maximum 20-21 lehetek.
- Yah! Magyarázzátok el - DaeHyun hitetlenkedve fordult felém.
- Mondd csak Des, - DaeHyun lesajnálóan nézett Jihora, de ő csak legyintett rá, én mégis kérdőn fordultam felé. - Wonhoék milyen könyvet olvastak?
- Az én könyvemet. Amiben benne vannak a képek is.
- De ennek az egésznek volt valami kezdete? - aprót bólintottam.
- Ez az egész annyira réges-régen nem történt, csak a továbbiakban minden egy létrehozott idősíkban történt - elgondolkodva nézett maga elé. - Mint mondtam már nektek, vagyis kettőtöknek, a fa az él. A fa öntudattal rendelkezik, ahogyan varázsereje is van. Ő maga hozta létre az Idősíkot, a könyveket, és persze a százegy Destiny-t. - Mindannyian felém kapták a tekintetük. - Mármint én vagyok a százegyedik - mutattam saját magamra, de lehet rontottam a helyzetemen.
- És ez mind miért történt?
- Hát, valójában a fa miatt - mosolyogtam Jihora. - De az egész abból indult ki, hogy az elődöm, a legelső Destiny átkerült a Múltba, amit még nekem se mondd el, hogy hogyan. És abban a Múltban olyan külsőt kapott, ami persze a törzseknek nem tetszett, mivel különbözött tőlük. - Már DaeHyun is figyelmesen engem hallgatott, ami teljesen ledöbbentett. - De közben arra is rájöttek, hogy neki is van varázsereje. És e miatt egy törzs istenítették, sőt valóban azt hitték rá, hogy ő az istenük, addig két törzs pedig gyűlölte, és megakarták ölni. Nem sikerült nekik, de az Első véréből kinőt az a vörös fa, ami itt van a Jelenben és van a Múltban is.
- De akkor abban a létrehozott Idősíkban, mi hogy-hogy ott voltunk? Mármint, ha létrehozott, akkor neked...
- Nem kellene léteznem, mivel csak egy kitalált, varázsolt valami vagyok, akinek meg kellett mentenie a világvégét - mosolyogtam Sonra. - Habár nem világvégét mentettem meg, csak a többi Destiny létrejöttét, és a borzalmas életüket.