Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Huszonkettedik fejezet

Miután Jimin kiment, kiküldtem mindenkit, mivel egy kis "levegőt" akartam szívni. Nem érdekelt semmi, nekem most cigarettára van szükségem! Ahogy kiléptem az ajtón Bew elfutott mellettem, amit nem értettem, hogy miért. Lehet nem akar mellettem lenni? Vagy csak Sysy-ékhez megy.
Mégis, ahogy kisétáltam az iskola ajtón az autóm felé sétálva Bew felém futott át az egész udvaron. Összeráncolt szemöldökkel néztem, főképp, hogy volt valaki a fején, plusz valami a szájában. Amint elém ért megpillantottam Cornt a fején, és egy doboz cigit a szájában. Mivel a normális emberek számára láthatatlan, kétlem, hogy vette, de reménykedtem, hogy nem vette csak úgy le a polcról.
- Nana? - lecsapta a füleit, és aprót bólintott. Sóhajtva vettem ki a szájából a dobozt, és a kapu felé sétáltam. Kivételesen örültem neki, hogy téglafal takarta az iskolát, és az udvart, a szemem sarkából így is láttam őket. Egy padnál ültek, Tayyal együtt. Jimin a könyvet olvasta összeráncolt szemöldökkel, addig a többiek csak beszélgettek.
- Des - kérdőn néztem Bewre, közben rágyújtottam az első szálra. - Megfogják érezni rajtad.
- És? - szemöldökeim ráncoltam. - Tudtommal a harminchárom éves Hoseoknak ígértem meg, hogy leteszem a cigit.
- Azért nem kértek meg, mert nem látták rajtad, hogy cigiznél, vagy egyáltalán a szagát - morogta. - Ha így gondolkodsz, akkor hamarabb veszted el őket, mint hinnéd. - Elfordítottam róla a fejem, és a kapu falának dőltem, egyre lentebb csúszva. Felhúztam a lábaimat, a kezeimmel a térdeimre támaszkodtam és csak néztem magam elé.
- Nem tudom mit tegyek Bewitcher - közelebb jött hozzám, és leült mellém, de éreztem a vállamon kis mancsokat, mire oda néztem. Corn ügyetlenkedve átmászott Bew fejéről a vállamra, és a hasán fekve elterült rajta, amin elmosolyodtam.
- Beszélned kellene velük erről - fejemet ingatva fordítottam előre a tekintetem, és az autókat néztem.
- Bew, nem tudom meddig fogom bírni - sóhajtottam. Ideges és amolyan reményveszett voltam, hogy lassan a harmadik cigit szívtam el. - Mégis hogyan fogom öt évig bírni? Folyton körülöttem vannak, hozzám bújnak. - Egyik kezemmel a hajamba túrtam.
- Tudod, ugyan úgy nem értelek, mint a lelkek - félszemmel ránéztem. - Öt évet vársz azért, hogy magadévá tehesd őket. - Arra az egy szóra kerekre nőttek a szemeim.
- Yah! Mi az, hogy magamévá tenni? Nem birtokolni akarom őket - hitetlenkedtem.
- Teljesen mindegy, a szó az még ugyan az - szemeimet forgattam. - Még ha nem is teszed meg úgy velük, még hozzájuk érhetsz, hisz Wonhot is megcsókoltad.
- Azóta is bánom - szemem sarkából láttam, ahogy felém kapja a fejét. - Ne érts félre. - Ingattam a fejem. - Azt bánom, hogy így vágyakozok utánuk. Össze fogok roskadni... - motyogtam.

~***~

Miután vagy öt szál cigit elszívtam jobbnak láttam, ha besétálok az épületbe, ahol még szerencsémre időben értem be. Habár a diákok megbámultak Corn miatt, aki egyáltalán nem akart elengedni. Amilyen gyengének tűnik, olyan erősen tudott kapaszkodni az ingembe, amin már csak sóhajtottam.
Órák alatt észrevehető volt, hogy Jacksonék teljesen másképp viselkedtek, amit nem értettem. Ha a tábla felé voltam fordulva, tisztán éreztem a tekintetük magamon, de ha az osztály felé, akkor az ablakon bámultak ki, vagy a könyvet. Nem is az, hogy furcsa volt, inkább mintha készülnének valamire, ami zavart. Tudtam, hogy forgatnak valamit a fejükben, és zavart, hogy nem tudtam mit. És ekkor őszintén reménykedtem, hogy én teljesen egyedül megyek haza, értük pedig érkeznek a szülők. Egyik ok ez volt, a másik pedig a Nanával való beszélgetésem.
Nanával mindenáron beszélni akarok, és nem akarom, hogy fültanúi legyenek, főképp, hogy félek én kiabálni is fogok. Nem értem, hogy miért kell neki ilyen lépéseket tennie. Azt se tudtam, hogy bármelyik Destiny visszatérne, egyedül abból, hogy a könyvemben én több mindenre rájöttem mint a többiek. Ez még nem ok arra, hogy biztosítsa azt, hogy átvegyem a maffia csoportot. Főképp, hogy akkor is visszatérhettem volna, amikor Nana és a többiek se élnek már. Hiszen nem a múltba vagy a jövőbe vitt, hanem a rendes idősíkra tett.
~ Dessi, te is tudod, hogy ezek megtörténtek volna - Századik hangjától megállt a kezem a levegőben. ~ Ezt az egészet, te azért utasítod vissza, mert nem vagy Nana rokona, amiért úgy véled nem lennél jogosan utód.
- Mert ez így van. Attól, hogy Destinyvel vértestvériségben vagyunk, ő egy párt alkotott Nanával, és nem rokonságban vannak.
~ Ettől még, ha Nana meghal, és Destiny élne, akkor ő örökölte volna a csoportot, tehát ő lett volna a főnök - próbáltam kizárni őt a fejemből, és az órára koncentrálni, de minduntalan zaklatni próbált, ami miatt a kréta összetört a kezemben.
- Mivel ez az utolsó óra - osztály felé fordultam, mindegyikük döbbenten néztek rám, főképp Wonhoék, akiknek még aggodalom is volt a tekintetükben. - Mindenki haza mehet. - Osztály fele éljenezve pacsiztak, és rögtön pakolni kezdtek, de négyen mellkasuk előtt összefont kezekkel dőltek hátra a székben.
- Tanár úr - kérdőn néztem az egyik lányra. - A testnevelést is ön tartja?
- Tudomásom szerint igen - bólintottam. Elmosolyodott, majd meghajolva kisietett a teremből. Rossz előérzetem van, nagyon rossz!
- Desmond - félszemmel Jacksonra néztem. - Megmagyaráznád?
- Mit? Hogy hamarabb haza mehettek, mint a többiek?
- Azt felfogtad, hogy csak 10 perce ment az óra? - faliórára mutatott, viszont most nem érdekelt, csak kisétáltam a teremből. - Yah! Desmond Tiny!
- Des, ugye tudod, hogy így jönni fognak? - Bew szórakozottan nézett fel rám, de én ökölbe szorítottam a kezeimet.
- Alapból jöttek volna - sóhajtva a fejét rázta. A parkolóba érve, kinyitottam neki az anyósülést, majd én is beültem, de még láttam, ahogy kisétálnak az épületből. Engem néztek, végül elfordították a tekintetük, és kisétáltak a kapun. Fejemet rázva indítottam be az autót, és haza vezettem.

~***~

Otthon, vagyis nem tudom miért hívom annak, amikor Nana háza, amint beléptem a bejárati ajtón őt kerestem a szemeimmel. Konyha és a nappali csendesek voltak, vagyis a dolgozó szobájában volt, főképp, hogy még az autója is a garázsban állt.
Cipőm levétele után a lépcső felé sétáltam, majd a fokokon fellépdelve egyesen az irodája felé mentem. Ahogy közeledtem az ajtóhoz hallható volt a köhögése, mire megszaporáztam a lépteimet, majd kopogás nélkül benyitottam hozzá. A kanapén ült, zsebkendőt tartva a szájához köhögött.
- Nana - felém kapta a fejét, ami miatt észrevettem a zsebkendőn lévő vért. - Tehát igaz. - Elfordította rólam a tekintetét, és mélyeket lélegezve hátra dőlt a kanapén. - Miért Jihotól kell megtudnom? Miért nem vagy képes elmondani nekem? - nem válaszolt, csak a zsebkendőt gyűrögette a kezében. Szégyenkezve simítottam a tarkómra, és közelebb lépdelve hozzá leültem mellé. - Mióta? - Kérdeztem rá se nézve.
- Egy éve - motyogta. - Sajnálom Dessi, de nem tudtam, hogy is mondhattam volna el neked.
- Ezért akartad egyre jobban, hogy bemutass nekik - szemem sarkából láttam, ahogy aprót bólint. Sóhajtva könyököltem a térdeimre, mindkét kezemmel a hajamba túrva. - Gyógyítható, nem?
- Kemoterápia és gyógyszerek - bólintottam. - De Dessi..
- Nem akarom hallani! - szűrtem a fogaim közt. - Mégis miért adod fel? Szenvedsz vele, míg el nem ragad? Menned kell arra a kemoterápiára! Elfoglak vinni. - Ezzel felálltam, és kisétáltam tőle, pedig hallottam, hogy utánam kiabál, mégsem érdekelt. Lehet önző vagyok, de nem akarom elveszíteni őt, és ezt nem csak azért, mert nem akarok főnök lenni. Ha ő meg hal, az fájna, nagyon fájna.
Persze tudom, hogy egyszer mindenki megfog, de még nem akarom, hogy elhagyjon. Ha kell a kezelésekig átveszek tőle mindent, de nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen feladja.
Lesiettem a lépcsőn, mivel a telefonom én se tudom mikor, de a kanapéra tettem, vagyis dobtam. Rejtély miért tettem. Nem tudom, hogy Nana melyik kórházba is ment el a tüneteivel, de ha kell felhívom az összes rákkal foglalkozó orvost, hogy megkérhessem őket. És már kerestem is volna az elsőt, ha nem veszek észre egy mozgást a szemem sarkából.
Jiho és Son sétáltak a bejárati ajtó felé, amin a szemöldökeimet ráncoltam. Bár úgy voltam vele, hogy biztos Nanához jöttek, így inkább visszafordultam a telefonom felé.
- Desmond Tiny! - Son kemény hangjára feléjük fordítottam a fejem. Elfordította rólam a tekintetét, még a kezeit is ökölbe szorította, amin már valóban összezavarodtam.
- Kérni akar valamit - Jiho hátba verte, amitől előrébb lépett. Felváltva néztem rájuk, majd Sonra. - Igaz?
- Desmond, - felhúzott szemöldökkel néztem rá. - v-vedd rá a főnököt, hogy elmenjen az orvoshoz. - Döbbenten léptem hátrébb tőlük. Soha se hittem, hogy majd Son Wang fog tőlem segítséget kérni, bár úgy vélem azért, hogy én eltűnjek a képből, és ha Nana meggyógyul, akkor nem kell velem foglalkozniuk.
- Nem kell kérni - mindketten a lépcső felé kapták a tekintetük. - Dessi már leszidta a fejem. - Ekkor felém néztek, de én elfordultam, és leültem a kanapéra. - Tudjátok, kezd engem idegesíteni, hogy ilyen szinten ellenségesek vagytok vele, amikor ő semmiről sem tehet.
- Na de, csak úgy beköltözött hozzád. Honnan tudod, hogy nem fog meg lopni? - Son kérdésére ökölbe szorultak a kezeim, és éreztem, ahogy Corn a fejét az arcomnak döntötte.
- Ez erős volt Son - Jiho szavaira átnéztem a vállam felett.
- Francokat! Sohasem fogom elfogadni őt, csak azért, mert hirtelen segíteni akar Nanának. Attól még egy idegen!
- Elakar menni, amint lesz pénze.
- Helyes - Son bólintott, és felém fordította a fejét.
- De akkor Jackson is követni fogja őt - Jihora kapta a tekintetét. Mögöttük észrevettem hármójukat, főképp Jacksont, akin látható volt a düh.
Szerintem ezen a napon mindenki kiabálni fog valakivel.