Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Harmincnegyedik fejezet

Hee tekintete zavart, mégis félelemmel teli volt. Biztos voltam benne, hogy zaklathatták őt, amikor Heeji nincsen otthon. Leguggoltam elé, mire egyet hátrébb lépett.
- Szia - mosolyogtam rá. Szemei az arcomon ugráltak, de nem köszönt, csak egy aprócskát bólintott. Hat évesen sokkal aranyosabb, mint tizennyolc évesen. - Én Desmond Tiny vagyok. Anyukád itthon van?
- Ki ön anyának? - halk rekedt hangja volt.
- Egy barát vagyok.
- És ők? - hátra néztem a vállam felett. DaeHyun és Son minket néztek sötét szemekkel.
- Velük ne foglalkozz - legyintettem, és tisztán éreztem a lesajnáló szemeket a tarkómon. - Tehát anyukád itthon van?
- Nincs - ingatta a fejét. - Dolgozni van.
- És mikor ér haza? – kérdeztem. Ha eddig minden ugyan úgy történt, akkor Heejinek este, netalán hétfőn reggel kellene haza érnie, mivel vasárnap van, vagyis épp hapsikat szolgál ki.
- Ilyenkor általában nem jön haza, egyedül másnap délután, amikor már mi is itthon vagyunk, de nem sokáig marad itthon - tudatlanul is ökölbe szorultak a kezeim.
- A kistestvéreid? Te vigyázol rájuk? - aprót bólintott. - És most? Alszanak? - Újra bólintott.
- Des. - hátra néztem a vállam felett, Son aprót biccentett a fejével. Heere mosolyogtam, és felállva előle Sonhoz lépdeltem. - Heeji mit csinál egész nap?
- Dolgozik, ahogyan hétvégén férfiakat szolgál ki - összeráncolta a szemöldökeit. - Kurva. - Mondtam ki halkan, neki pedig kerekre nőttek a szemei. - Tudom, hogy senki vagyok számotokra, de én nem fogom őket itt hagyni. - Son és DaeHyun egymásra néztek, majd rám, végül az ajtóban álló Heere.
- És mit akarsz tenni? Hova vinnéd őket úgy, hogy az anyjuk itthon sincs?
- Akkor a házban voltak, oda költöztettem őket, de nem én vagyok a főnök, hogy ilyet kérjek tőletek, tehát... - sóhajtva simítottam a tarkómra. - Fogalmam sincs.
- Tudod, - DaeHyun közelebb sétált hozzám, és egyik kezével átkarolta a vállam, ami miatt kétkedve néztem rá. - egy ideje bennem van egy kérdés, amit már rég megszerettem volna kérdezni.
- Miről beszélsz?
- Miért nem alkotsz saját maffia csoportot? - elnyílt ajkakkal néztem rá. - Ne nézz így.
- Már miért ne néznék? Te meghülyültél? - hitetlenkedtem. - Nincs én nekem olyan hírnevem, hogy egy csettintésre kreáljak.
- Van egy csoport, akiknek a fejese meghalt egyetlen egy golyótól.
- És? Mit kezdjek velük? - vigyorától rosszat sejtettem.
- Valódi ok, amiért jössz hozzánk, mert a csoport ideiglenes főnökét meghívtuk, hogy találkozzon veled - kerekre nőtt szemekkel néztem rá, majd Sonra, de ő kínosan mosolygott.
- Ezt most felejtsétek el! - leráztam magamról DaeHyun kezét, és Heehez fordultam, aki újra megszeppenve nézett rám. - Figyelj csak. - Leguggoltam elé. - Anyukád körülbelül mennyi ideig van itthon délután?
- Olyan... - elgondolkodva nézett maga elé. - Talán egy órát. - Bólintottam.
- Most elmegyünk, de én elfogok jönni holnap is hozzátok, és kérlek, valahogy próbáld marasztalni míg ide nem érek.
- Miért? Mit akar anyától? Mit akar tőlünk? - Bbtrabb lett ugyan, de a szemeiben ugyan olyan félelem volt.
- Segíteni szeretnék nektek, hogy jobb életetek legyen. Megígérem, hogy ki foglak titeket juttatni innen, és sokkal jobb helyre viszlek, ahol édesanyádnak nem kell olyan sokat dolgoznia.
- Többet lehet velünk? - halk hangja bizonyította, hogy valahol kezdet hinni a szavaimban.
- Sokkal többet - bólintottam, amit ő is megtett. - Akkor számíthatok rád?
- Igen! - mosolyogva borzoltam össze a haját, amit felfújt arccal visszaigazított.
Elköszöntünk Heetől, akit az autó tükréből láttam, hogy még ott állt az ajtóban, és végig nézte, ahogy távolodunk tőle. Reménykedtem benne, hogy Heejit is megtudom valahogy fogni, és Hee valóban vissza tudja tartani. És valójában én már hazafelé vezettem volna, de persze Son és DaeHyun megcáfolták a terveimet, főképp a szavaikkal.
- Nana csalódni fog benned, amit ugyebár nem akarsz, mivel egyedül miattad akar orvoshoz menni - Son szavaira idegesen csettintettem a nyelvemmel.
- Ne feledd, hogy azt a családot te megakarod menteni, és ha nem jössz el a házba, akkor senki se fog melletted állni. Senki - DaeHyun szándékosan kihangsúlyozta a senki szót, ami valóban idegesített már. De főképp ezek miatt kanyarodtam le a ház felé, és a szemem sarkából, plusz hallottam is, hogy ők ketten pacsiztak egymással.
- Milyen csoportról van szó? És miért csak ideiglenes a főnök?
- Ezt majd ő elmondja neked - ezen a szemöldökeim ráncoltam. - Tudod Nana beszélt már vele, és mondott egys-mást rólad neki. Ezért is van, hogy ő személyesen jött el. - Sóhajtva vezettem be a ház udvarára, de már a bejárat előtt ott állt Nana összefont kezekkel, mégis az arcán mosoly volt.
Mindannyian kiszálltunk az autóból, és felé sétáltunk. Amikor Nana elé értem, hirtelen nem tudtam hogyan is köszönjek neki, de ő átölelt, majd a csuklómat fogva behúzott a házba. Rengeteg ismerős arc került a szemeim elé, amin nagyot nyeltem. Valahogy nem voltam arra készen, hogy újfent megismerjem azt a sok barmot... Már bocsánat.
- Nos, ne haragudjatok, de a bemutatkozás, ami egyébként csak nektek szól, később történik meg - még levegőt venni se engedett, már húzott is maga után a lépcső felé. - Te felmész szépen a dolgozó szobámba, és beszélgetsz az ideiglenes maffia főnökkel.
- Mi a csoportjuk neve?
- Majd tőle megtudod - hitetlenkedve néztem rá, majd Bewre, de ő elég aggodalmas szemekkel nézett rám. - Sajnálom, kifejezetten kikötötte, hogy semmit se mondjuk neked. Ő maga akar beszámolni.
- Nana - kérdőn nézett rám, de én megtorpantam, amit ő is követett. - Úgy beszélsz, mintha az a férfi engem már elfogadott volna főnökének.
- Valójában félig el is fogadott - hitetlenkedve néztem rá. - Amiket mondtam rólad, megtetszett neki. - És újra elindult előre, majd bármi kopogás nélkül benyitott az ajtón. Habár az ő szobája, minek kopogjon?
Az ablak előtt egy férfi állt nekem háttal. Alacsony volt, mégis érezhető belőle a gyilkolási vágy, amin a szemöldökeimet ráncoltam, ettől függetlenül valahonnan ismerős volt a testalkata.
- Nos itt is lenne, ő Desmond Tiny - férfi hátra nézett rám a válla felett, én pedig elborzadtam. - Dessi, ő Kwon Ji-yong. - Lassan felém fordult, de teljesen különbözött attól a fiútól, akit én ismertem, mintha két külön személy lenne.
- Hello, mint hallottad Kwon Ji-yong a nevem, de főképp a GD névről ismernek - lágy mégis, vészjósló hangja volt. - Én vagyok BlackDeath maffia csoport ideiglenes főnöke. - Nana még beljebb húzott a kezemnél fogva, majd egy szó nélkül kisétált.
- Miért vagy itt? Mit akarsz te tőlem? - felhúzta a szemöldökeit.
- Igaz is, én kértem, hogy fogják be a szájukat - Szavaira elkomorodtam. - Nos a főnököm sajnos volt, annyira hülye, hogy nem hallgatott rám, és a rendőrség megölte egy fejbe lövéssel. - Bólintottam összefonva a kezeimet a mellkasom előtt. - Mivel Nanával egész jó a kapcsolatom, elpanaszoltam neki, hogy e eset végett nincsen főnökünk, ő pedig tége-
- Miért nem te vagy az? - belevágtam a szavába, mégis amilyen közönnyel tudott beszélni, olyan hideg vérű is, még az arca se rándult meg.
- Valójában azért, mert én magam nem akarok az lenni. Sok macerával jár, én pedig utálom - vállat rántott, és közelebb sétált, majd lehuppant a kanapéra. Megmozdulva elindultam én is a kanapék felé, és leültem elé. Keresztbe tette a lábait, a kezeit összefonta a mellkasa előtt. Láthatólag is mindketten ösztönösen védtük saját magunkat. - Tehát ott tartottam, hogy Nana beszélt nekem rólad, de elég homályosan.
- Mégis állítólag már félig elfogadtál - kissé félre döntöttem a fejem. - Pedig semmit se tettem. - Összeráncolta a szemöldökeit. - Nem öltem meg senkit sem, nincsen semmilyen alvilági hírnevem, ahogyan kézből visszautasítom.
- Tudod Nana olyat mondott, hogy te egy tökéletes főnök vagy, akinek fontosabb a családja, mint a saját épsége - bólintottam. - Az előző főnökünket ez nem érdekelte. Félelemben tartotta a többieket, olyan szintűben, hogy megverte őket, bármiért.
- Akkor miért nem hagytátok el? - értetlenkedtem.
- Ugyan mit tehettünk volna, ha elhagyjuk? - sóhajtva elnézett rólam az ablakok felé. - Desmond, mi maffia tagok vagyunk, minket beszippantott a maffia világ, amiből akárhogy akarnánk se tudnánk menekülni. Minduntalan visszasóvárognánk a családunkhoz, akik közt felnevelkedtünk, akik valódi, szeretett családként tekintenek egymásra.
- Ji-yong, megértelek, főképp a volt főnökötök miatt, de ne várd el, hogy én csatlakozni fogok hozzátok - felém fordította a fejét. - Párjaim vannak, akiket megakarok védeni, és meg is fogok, ahogyan nem fogom hagyni, hogy őket is beszippantsa.
- Te is tudod, hogy már rég benne vannak, mivel az apjaik is – mondta mosolyogva. Megölöm Nanát! - És még, ha most nemet is mondasz, ráfoglak venni, hogy csatlakozz hozzánk.