Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Tizennyolcadik fejezet

Amikor beléptem a házba Nana egy piros párnát dobott felém, ami telibe találta az arcomat. Rángatózó szemöldökkel néztem a dühös szemeibe.
- Mi bajod?
- Nekem?! Neked teljesen elment az eszed?! - összeráncoltam a szemöldökeim. - Eiido elmondta. - Egy o-t formáltam a számmal, majd arrébb álltam az ajtóból. Nana arca rögtön megváltozott, és szégyen lett rajta. Hoseokék zsebre dugott kezekkel álltak mögöttem, vagyis végig hallgatták. - Fiúk, ő egy felnőtt férfi. Biztos átgondoltátok ezt? - közben én bentebb léptem, amit ők is követtek, de egyáltalán nem néztek fel Nanára, aki egyre jobban szégyellte magát.
- Mi is tudjuk Nana - Hoseok halk hangon szólalt meg. - De mégis mit tehetnénk? Kerüljük őt, míg húsz évesek nem leszünk? - Nana rám pillantott, én elfordítottam róla a fejemet. - Desmond is kiakadt ránk.
- Tudom, de ettől még jobban is tiltakozhatott volna.
- Felfogtam, oké? - néztem rá. - Te mit tettél volna az én helyemben? És légyszíves úgy válaszolj, hogy képzeld el az életet, amit végig éltem. Tizenhat évig voltam velük együtt, abból nyolc évet külön töltöttem mert a rohadt fa miatt a Múltba kerültem. Nyolc év alatt gyerekük lett tőlem, akiket nem láthattam, ahogy felnőnek. Majd amikor végre újra velük lehettem jött az egész borzalom. Megölték őket, én meg arra jövök vissza, hogy tizenöt évesek azok, akikért az életemet is adnám bármi szó nélkül! - Halk akartam lenni, a végére mégis kiabáltam. Nana döbbenten nézett rám, majd lehajtotta a fejét. - Nem fogok velük semmit se csinálni, de ha mellettem akarnak lenni, akkor miért gátoljam meg őket? Én is velük akarok lenni, még ha fiatalabbak is nálam. Nem vagyok hülye Nana.
- Tudom, hogy nem vagy hülye, nem is ezt mondtam neked - újra felemelte a fejét, egyenesen a szemeimbe nézett. - Tudom milyen, amikor a szerelmed több évekre eltűnik, majd végül arra kelsz fel, hogy megölték. - Sóhajtva túrtam kezemmel a hajamba, de hátat fordítva nekik felsétáltam. - Desmond.
- Fürdőbe leszek - hátra néztem a vállam felett. Nana összeráncolta a szemöldökét, majd a kezemben tartott kicsire, és bólintott.
- Ti maradtok - Hoseokék felém akartak jönni, de Nana szavaira sóhajtva sétáltak a kanapéhoz. Fejemet rázva sétáltam fel a lépcsőn, és egyenesen a fürdőbe lépdeltem, amit Bew is követett.
- Des.
- Hm? - kérdőn néztem le rá, de ő csak előre. Benyitva a fürdő ajtaján előre engedtem őt, majd a zuhanykabinhoz sétáltam.
- Ugye tisztába vagy vele, hogy miket mondtál? - összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Hogy érted? - leült mellém, közben a kicsit nézve, aki kiterült a csúszásgátlón.
- Azt, hogy nem teszel velük semmit. Ez mind szép és jó - bólintottam, majd a vállamon lévő pólót, és inget a szennyesbe tettem. - Nem is emlékszel, hogy mi történt miután összejöttetek? - Még mindig értetlenül néztem rá, közben belépve a zuhanykabinba a kezembe vettem a tusoló fejet, és elkezdtem beállítani a hőfokot.
- Még mindig nem értelek - idegesen fújta ki a levegőjét. - Ha most arra célzol, hogy nem tudok nekik nemet mondani, akkor ne is folytasd.
- Na, mert most nemet mondtál nekik - lesajnálóan néztem rá, erre elfordította a fejét. Végül nem válaszoltam semmit, csak a kicsit a kezembe véve óvatosan ráirányítottam a vizet. Mozgolódott, hangját is hallatta, és minduntalan próbált kiszabadulni a kezemből, de nem engedtem neki. - Egyébként, - Félszemmel Bewre néztem, majd a tust leraktam, és sajnos csak nekem és Nanának volt tusfürdője, de jobbnak láttam, ha Nanáét használom. Az legalább virág illatos. - megakarod őt tartani?
- Addig míg nem tud enni magától biztosan, de attól félek, hogy majd elfelejt vadászni, és hozzám szokik - óvatosan bedörzsöltem a kicsi szőrébe a tusfürdőt, majd azt is lemostam róla, de úgy tűnt hozzá szokott, mert már nem mozgolódott. Vagy csak beletörődött, hogy neki bizony fürdenie kell akár akar, akár nem.
- Milyen nevet adsz neki?
- Még nem tudom - elzártam a vizet, és a kicsivel a kezemben felálltam, majd egy törülközőbe csavarva átsétáltam a szobámba. Amint jól megtöröltem letettem az ágyra, mire hasra feküdt, amin elmosolyodtam. – Kisebb, mint hittem. - Bew az ágyra mászott, és lefekve a fejét a kicsi felé tette úgy nézve, ahogy már halkan szuszog.
- Elaludt - aprót bólintottam, majd óvatosan leültem mellé. - Valójában hasonlít valakire, túlságosan is hasonlít.
- Akkor nem csak nekem tűnt fel. Olyan, mint ő, csak kicsibe. De... - Sóhajtva támaszkodtam a térdeimre, mindkét kezemmel a hajamba túrtam. - Ő nem élhet.
- Viszont, ha Nanának van testőre, akkor neked is kellene.
- Kétlem - ingattam a fejem.
- Miért?
- Mert én nem ebben az idősíkban születtem. Plusz nem vagyok semmilyen maffia örökös, tehát semmi szükség arra, hogy védjen engem - éreztem, hogy feláll, és mögém fekszik, mire kiegyenesedtem, ő pedig a jobb combomra tette a fejét. Kisebb mosollyal simogattam meg a fejét, mire dorombolni kezdett.

Jackson

Nana előtt ülni, feszültséggel töltött el. Mivel, ha Nana ennyire nem nézi jó szemmel, hogy mi Desmonddal akarunk lenni, akkor bele se merek gondolni apa véleményébe.
- Végig olvastátok a könyvét? - Hoseok és Wonho bólintottak, mire rám nézett.
- Én az első jelenetnél kiakadtam - rántottam vállat.
- És mégis vele akarsz lenni. Jackson egyik szavad szól a másik ellen - elfordítottam róluk a tekintetem. - Rendben. - Félszemmel Nanára néztem. - Tegyük fel, hogy elhiszem azt, amit mondtok, még engedem is, hogy a közelében legyetek - mindhárman kétkedve néztünk rá. - De mit mondotok az apáitoknak?
- Semmit - döbbenten nézett Hoseokra. - Azt mondta, hogy beleegyezik, de senkinek se szólhatunk róla. - Sóhajtva nézett a lépcső felé, majd vissza ránk.
- Ha meg tudom, hogy lefeküdtetek vele, - előrébb hajolt, de nekem arra a szavára vad dobogásba kezdett a szívem. - mindent elmondok az apáitoknak, plusz ennek a háznak a közelébe se jöhettek.
- Itt fog élni veled? - elnyílt ajkakkal dőlt hátra a fotelban, és hitetlenkedve nézett ránk felváltva. - Nana, tizenöt évesek vagyunk, és nem hülyék. - Összeráncolta a szemöldökét Wonhora nézve. - Tisztába vagyunk vele, hogy nem feküdhetünk le Desmonddal, hiszen ő huszonnégy éves. Vagyis, ha csak megtörténne köztünk, ő lelkiismeretet érezne, plusz szerintem még pedofilnak is tartaná magát - Nana a fotel karfájára támaszkodott, de halvány mosollyal nézett végig rajtunk.
- És ki is bírjátok? - eddigi szigorú hangja elillant, és már szórakozott lett. Egymásra néztünk, majd a lépcső felé, ahol is épp ő sétált le. Fehér trikót, fekete melegítő nadrágot viselt, és mezítláb volt. Lépcső felénél megtorpant végig nézve rajtunk, majd bármi szó nélkül lesétált, és be a konyhába. - Nos? - Vissza néztem Nanára. - Őszintén. Nem fogok megharagudni ti is tudjátok.
- Kétlem - motyogtam. Éreztem Wonhoék tekintetét magamon, ahogy Nanáét is. Hoseok és Wonho sóhajtottak.
- Mi se hiszünk annyira magunkban, és az önkontrollunkban.
- Akkor bízzatok az övében - mindhárman bólintottunk, majd Nana felállt és a konyhába sétált. Hallható volt, hogy beszélnek valamit, de nem lehetett kivenni, hogy mit.
- Jackson - kérdőn néztem Wonhora. - Ugye nem azért mondod ezeket, mert a könyvben is ez volt?
- Tizenöt évesen még nem tapasztaltam meg a szerelmet, ahogy ti sem - Hoseok előrébb dőlt rám nézve. - Mégis ti ketten egyfolytában mellette akartok lenni, amit én is érzek. Számomra csak.. Nem irtóztam, nem volt hányingerem amikor azokat a sorokat olvastam. Mégis bennem volt az, hogy én léptem először, én kezdtem az egészet még hozzá úgy, hogy elvettük NamJoontól, és veletek tettük meg, egyszerre.
- Valóban. Soha nem néztem úgy rátok, hogy lefeküdnék veletek meg egy férfival.. - Wonho a mellkasa előtt összefont kezekkel hátra dőlt a kanapén. - De ahogy végig olvastam a könyvet, olyan érzések kavarogtak már bennem, hogy úgy éreztem nem csak Desmondot szeretem, hanem titeket is. Hisz.. - Egyre vörösödött az arca, amit nem értettem. - Csókolóztam veletek.. - kerekre nőtt szemekkel néztem rá, Hoseok előre fordította a fejét kisebb mosollyal.
- Desmond! – kiabáltam a nevét. Konyhában leesett valami, ami biztos vagyok benne, hogy pohár volt, és darabokra is tőrt. Kilépdelt a konyha ajtajához, és kérdőn nézett rám. - Lehetne nálunk addig a könyv, míg én is kiolvasom?
- Ezért kellett összetörnöm egy tányért? - bocsánat kérően néztem rá, de amikor láttam a mosolyt az arcán már megkönnyebbültem. - Addig lehet nálatok ameddig akarjátok. Ha akarjátok a többit is elolvashatjátok. Fent vannak Nana dolgozó szobájában.
- Yah! - felhúzott szemöldökkel nézett hátra a válla felett. - Azt hittem azért voltál fent olyan sokáig, mert kipakoltad őket.
- Mégis hova pakoltam volna? - mindhárman felálltunk a kanapéról, és közelebb sétáltunk hozzá.
- A szobádba? - Desmond ránk nézett, majd bentebb sétált, de mi csak megálltunk a küszöbön. Nana épp a tányér darabokat söpörte fel.
- Nem is férnek el. Amint lesz házam, akkor elviszem őket.
- Nem maradsz itt? - Nanáról Desmondra néztünk.
- Nem fogok senkinek se a terhére lenni - szavai után csend lett.
- Nos, - Wonho torok köszörülve szólalt meg, mire mindenki ránézett. - mit csináltok? - Mosolyogva lépett beljebb.
- Éhes vagyok, így gondoltam készítek valamit, de mivel itt vagytok nektek is, és Nanának is.
- Oh, értem - mosolyogva nézett Wonhora, de ő közelebb ment hozzá, és átölelte a derekát, amire látszott, hogy Desmond ledermedt. Mégis felemelte a kezét, és átölelte a vállát. Én és Hoseok egymásra mosolyodtunk, majd leültünk az asztalhoz.