Utazás a Yandere Szimulátorban

1. világ 8.rész ~A végső pillanat 1.rész~

Taro szemszöge

A férgek leölése után rögtön Ayanóhoz rohantam. Elájult. Az én drága Kohaiom ezek miatt a nyomorékok miatt majdnem meglett rontva. Szerencse hogy a közelben voltam. Megfogtam a holttesteket és beledobtam őket a kemencébe. Melléjük tettem a kést, majd tusolás után a véres egyenruhámat is. Visszarohantam a fürdőbe a tesi cuccomért. Igen, meztelenül rohantam ki, de szerencsére nem látott meg senki. Bekapcsoltam az égetőt, majd menyasszony pózban felemeltem Ayanót. Végre a karjaimban tudhatom őt. De most a nővérszoba felé kell mennem. Letettem Ayanót egy ágyra, adtam neki egy puszit a homlokára, majd mentem a következő órámra. Ez rímelt. 

+Time skip+

Suli után visszamentem a rendelőhöz. Ayano még mindig alszik. Talán ez lenne a tökéletes pillanat hogy készítsek róla néhány képet. Hisz amit készítettem róla, azok olyanok voltak, amiken Ayano tanult, sétált, de még nem volt olyan képem róla, amiken aludt volna. Szóval csendben odasétáltam Ayanóhoz és készítettem 10 képet róla. Majd adtam neki egy csókot. Az első csókunk. Ahh~ Bár az még aranyosabb volt ahogy szuszogott. 

-Ne aggódj Kohai! Hamarosan a tulajdonom leszel~!-suttogtam neki. Már mentem volna ki a szobából, mikor azon kezdtem el gondolkodni, hogy ne feküdjek-e mellé. Végül is ha Muja megtehette, akkor én miért ne? Óvatosan bemásztam az ágyba, és hátulról megöleltem. Olyan jó érzés fogott el. Majd éreztem hogy dudorodik a nadrágom alulról. Nagyon szeretném, de most még nem tehetem. Így nem, hogy Ayano alszik és nem tud róla. Az olyan lenne mintha....inkább hagyjuk. Kimásztam Ayano mellől, és elhagytam a szobát, majd az épületet.

-Majd visszatérek hozzád~!

+Timeskip+ 

+Csütörtök reggel+

Másnap reggel korán felkeltem. 6:00 óra. Mindegy, legalább hamarabb láthatom majd az én szerelmemet. Vele álmodtam. Az álom nagy részét nem mondhatom el, mert sejtem hogy kiskorúak is olvassák ezt az egész történetet, de a lényeg az volt, hogy együtt lehettem Aya-channal. Gyorsan felöltöztem, elraktam az ebédemet, majd indultam volna az iskolába, de Anya megállított.

-Taro, hova hova?-kérdezte gyanakvóan.

-Suliba.

-Ilyen korán?

-Miért? Baj?

-Nem, csak általában mindig fél hétkor indulsz. És azt is észrevettem hogy egyedül. Mi történt Osanával?-érdeklődött. A francba. Erre nem készültem fel.

-Öhmm....azt....azt hiszem beteg lett....-válaszoltam.

-Az lehetetlen. Beszéltem a szüleivel, de azt mondták hogy hétfő óta nem ment haza.

-Hogy mi?! Én mindvégig azt hittem hogy agyhártya gyulladása van.

-Ezt te honnan vetted?

-Hétfőn nagyon fájt a feje és szédült is. Meg hányingere volt. És sápadt. Meg egy csomó baja volt.

-Érdekes. Egyébként szólni akartam hogy ma én és apád elutazunk.

-Hova?

-Amerikába. Apádnak valami fontos elintézni valója van ott, és azt akarta hogy én is menjek vele.

-Rendben. Köszi hogy szóltál! Szia!-mondtam, majd rohantam a suli felé.

-Szólj majd Hanakónak is erről!-kiáltott utánam anya.