Éjjel-nappal a kérdések sokasága foglalkoztat,folyamatosan lejátszódnak bennem a hetek történései,olykor rémálomként hatolnak be az elmémbe.Másszor,:D na jo mennem kell mert le fogok merülni es nincs kedvem a szobámban bedugni mert anyáék is töltik elvonják a figyelmemet az olyan fontos dolgokról,mint a suli,vagy a legjobbarátnőm.Avagy Harry.Lassan úgy érzem,hogy ez nem is valóság,csak egy rossz,hosszú és fárasztó álom,aminek minden egyes történését valóságként élem meg.Csak a legszomorúbb,hogy én ebbe az álomba nem akartam részt venni.Még csak most kezdődött,de már elfáradtam,vagyis inkább bele fáradtam.
Elhanyagolom a szeretteimet,minden időmet a történetem összerakására áldozom.Más normális emberek normális dolgokkal vannak elfoglalva.Lehet,hogy nekik az a legfárasztóbb,de énnmégis élnék olyan világba,mintsem ilyenbe.Ha lehetne,csak a rossz dolgokat törölném ki,de nem lehet.Talán a sors úgy írta meg,hogy így kell élnem.És ha így is van,akkor mindent vállalok.Vállalom a nehézségeket,és az egész sorsot,amit kaptam.De ebben is van valami különleges,amit szeretek.Mindig is szerettem a veszélyeket,attól függetlenül,hogy kicsit szégyenlős vagyok.
De ezt sosem gondoltam volna.
Gondolkozásom közepette megszólalt a csengő.Fent voltam,de azt nem tudtam,hogy Harry hol van,szóval megindultam lefelé,de mire leértem nem egy kellemes látvány fogadott.Harry az ajtó előtt legyökerezett lábakkal,a bejáratnál,pedig feltételezésem szerint Harry szülei álltak előtte.Hirtelen nem tudtam mit csináljak,felmenjek,hogy ne is tudják,hogy itt vagyok,vagy itt maradjak és támogassam Harry-t.Inkább a másodikat választottam.
-Harry,minde......-az ajtóban álló kisfiún és a mögötte támogató szülőkön akadt a szemem.A kisfiú fáradt szemekkel,és fájdalomtól teli arcal,állt a szülei között.Alig bírta tartani magát,az arca pedig mint egy fal olyan fehér volt.Harry vállára raktam a kezem,mire megrázva a fejét visszatért a valóságba.Harry a kisfúra nézett,aki szeretet teljesen nézett rá vissza.
-Gye-gyertek be!-soha nem láttam Harry-t ennyire zavarodottnak amilyen most volt.Szorosan összekulcsoltam a kezeinket,és mielőtt uánuk mentünk volna a nappaliba,egy bíztató mosolyt küldtem felé.Egy mély levegőt vett,majd együtt besétáltunk a nappalliba.Harry apukája és anyukája az összekulcsolt kezeinket nézte,és szúrós pillantásokat vetettek rám.-Tara,ők itt a családom.Az anyukám Alana,az apukám Charley,és a kisöcsém Freddie(tudom,hogy igazából nem ez a családja,de most valami újat akartam,remélem azért így is szívesen olvassátok.).-mutatta be a családját.Láttam Alana-n,hogy valamit készül mondani.Vártam mit mond.
-Ő kicsoda Harry?!-biccentett felém,nem túl kedvesen.Valahogy éreztem,hogy nem lesz kibékülve velem.De úgy érzem Charley sem akar túlságosan nyitni felém.
-Tara Smith vagyok!Örülök,hogy megismerhetem!-mutatkoztam be illedelmesen.A kezemet nyújtottam,hogy talán majd így kicsit belopom magam a szívébe,de ez nem sikerült.Elfordította a fejét,ezzel jelezve,hogy eszébe sincs megismerni.Csalódottan húztam vissza a kezemet.Harry-vel leültünk velük szembe.Még mindig fogtam a kezét.
-Miért jöttetek ide?-kérdezte Harry zavardottan,és tőle nem megszokottan,halkan beszélt.
-Ha jól emlékszem te nem azért,hogy összeszedjél mindenféle jött-mentet!-kelt ki magából Harry anyja.
-Ebbe őt ne keverd bele!-emelte feljebb a hangját.-Azt kérdeztem miért jötettek?!-vett vissza a hangjából.Jobban szorította a kezemet,mint előtte.Nem akartam gyengének tűnni,és főleg nem azt,hogy lássák rajtam.De az amit az anyja mondott,felzaklatott.Könnyű azt tettetni,hogy nem érdekel,de valójában nagyon is zavar.
-A kisöcséd daganatos.És szerettük volna ha haza jössz,és mellette vagy.Azt mondták az orvosok nincsen sok esélye,se ideje,arra,hogy meggyógyuljon.-a kisfiúra néztem,aki halványan rámmosolygott.Látszott rajta,hogy eszében sincsen feladni,ő meg fog gyógyulni.Tudtam,hogy valamiben nagyon is hasonlít Harry-re,és éppen ez az.Soha nem adja fel!Küzd,és ő is pontosan ilyen.És azt is tudtam,hogy szüksége van Harry-re.Szívesen mosolyogtam vissza rá,és mióta itt vannak,most először láttam egy kicsivel jobb színben.Viszont ahogy Harry-re néztem,elkeseredtem.Könnyek gyűltek a szemébe.Eleresztette a kezemet,és a kisöccséhez ment.Leguggolt elé,a kisfiú pedig rá nézett.Hosszú percekig nézték egymást,majd Harry szorosan megölelte a kisöccsét.Annyira meghatott a látvány,hogy nekem is könnyek gyűltek a szemembe.Másodpercekkel később vissza ült mellém Harry,a kisöccsével együtt.A kezéért nyújtottam a kezem,mikor élettelen kezeit belehelyezte az enyémbe.-Harry,szeretnénk ha haza jönnél,és nem ilyenekre vesztegetnéd az idődet.-célozgatott rám.
-Ezt fejezd be!-pattant fel Harry mellőlünk.Ugyan így tett Alana is.-Mondtam,hogy ne keverd bele őt!El kel fogadnod,hogy ő az életem része,még akkor is ha ez nem tetszik.Nem vesztegetem az időmet rá.Ő mindig is megértett engem,de ti soha,és most az egyetlen akit a családomnak hívhatok közületek az Freddie és Tara,senki más!
-De Harry,nem ő családod,hanem mi!-végig Freddie kezét szorítottam,aki csak nézte a jelenetet.Szörnyű érzés volt így látni,amikor segíteni akarsz rajta,de nem tudsz,mert édes kevés aza segítség amit én adhatnék neki.Volt valami különleges benne,ami a kezdettől fogva megfogott,és már most megszerettem őt.Szerettem volna őt megismerni,akár így akár úgy.Harry-nek nagyon fontos a kisöccse,és ez látszik is.Mindent megtennék,hogy Harry-nek ne kelljen elveszíteni-e őt.
-Fogadd el!Szeretem őt érted?!Belészerettem!És soha nem fogom őt elhagyni!-mondatára felkaptam a fejemet.Nem akartam elhini,hogy tényleg ezt mondta.Csak is arra tudtam gondolni,hogy mik az én érzéseim.Valahogy éreztem,és egész végig tudtam,de fogalmam sem volt hogyan mondjam el,vagy hogyan kezdjek bele.Ez a tény,már rég megfogalmazódott bennem.-Csak,hogy tudd!Nem miattad,vagy apa miatt megyek haza,hanem Freddie miatt,mert szüksége van rám!-fejezte be Harry a mondandóját.Felsegítettem a kisfiút,és Harry mind a kettőnket megölelt.
Kiakadtam-e,hogy haza megy?Nem!Neki most Freddie mellett a helye.Ott kell lenni-e mellette.Nem haragudtam,mert tudtam,hogy ez a helyes.Én pedig támogatom,és addig is több időt tudok fordítani Aubrey-ra.Elhanyagoltam őt,főleg mostanában.Nem szabadott volna.Neki meg rám van szüksége.És nekem is rá.De,persze nagyon fog hiányozni Harry,Most,hogy elmondta mit érez,talán mégjobban.Nem így képzeltem ezt a pillanatot,de nem érdekel,mert tudom mit érez,és ugyan én még nem mondta el,én is ugyan így éreztem.
-Hétfőn indulunk.-jelentette ki Harry.Na álljunk meg!Engem is vinni akar?Nem akartam semmi konfriktust,jobbnak láttam,ha ő megy egyedül.Nem fog örülni neki,hogy ezt gondolom,de most a családja mellett a helye.Nem mehetek vele!
-Hogy érted,hogy "indulunk."?-kérdezett vissza Alana.
-Jól hallottad!-válaszolt vissza Harry.Alana megfogta Freddie kezét,közben pedig ismét megkaptam azt a csúnya pillantást.-Akkor mi most megyünk is.-mentek az ajtó fele.Harry mégegyszer megölelte a kisfiút,majd megvárta az ajtónál amíg elmennek.
Átkarolt a derekamnál,én pedig a nyakánál fogtam át.Szembesítenem kellett,azzal,hogy én nem megyek vele.De végtelenül szomorúnak,és összezavarodottnak tűnt,hogy nem tudtam elmondani.Nem lett volna szívem,még jobban összetörtnek látni.Ezért csak szorosan megöleltem.
