*3 héttel később*
Mióta itthon vagyok csak Harry-re tudok gondolni.Mindennap minden egyes percében azon gondolkodom valyon mit csinálhat.Túllépett rajtam?Vagy ugyan olyan rosszul érzi magát mint én.Bár kétlem nálam roszabbul senki nem érzi magát.Amiért konkrétan haza jöttem,semmi jelentősége nem volt.Harry-re hallgatva először megbizonyosodtam róla,hogy tényleg igaz-e az üzenet.Nem!Aznap este amint haza értem elmentem a nyagi házából,igaz először bepánikoltam,mert nem találtam sehol,de aztán kiderült,hogy ő sem ment a színházba,az életében először.Kicsit megnyugodtam,de tisztában voltam vele,hogy ezzel nincs vége.Az üzenetek hagyján,de már arra is gondoltam,hogy csak arra ment ki,hogy Harry ne legyen a képbe.De aztán ezt is elvettem,mert tudtam,hogy ennél rafináltabbak.
Anyáék nagyon nehezen tudták kiszedni belőlem azt ami Miami-ban történt.Eleinte nem is akartam elmodani nekik,de apu kegyetlenül szedte ki belőlem.Mind a ketten szomorúak voltak,de egyértelműen apu volt ki a legeslegjobban.Teljesen ledöbbentek.De ettől nekem nem lett se jobb se rosszabb.A legroszabb,hogy a vizsgákat is kihagytam,lekéstem őket,de inkább úgy mondanám elfelejtettem őket,és azt sem tudom,hogy mi van Aubrey-val.A szemeim a mindennapos sírástól már tiszta vörösek voltak,de egyszerűen nem tudtam abba hagyni.Csak sírtam,és arra vágytam bár vissza csinálhatnám az egészet.Átgondolva,egy rohant nagy baromnak éreztem magam.Ez alatt a személyiségem is megváltozott.Vagyis úgy mondanám,hogy nem emós lettem csak mindennap a rossz pillanataimban depis számokat hallgattam,és igazából már meg is szoktam őket,mostmár ilyeneket hallgatok akkor is,amikor jobb kedvem van.A ruháim egyeltalán nem változtak de még a szokottabnál is csendesebb lettem.
Reggelente 10 körül ébredtem fel,de ma 8-kor már fent voltam.Nem mehetett ez így tovább!Összekellett szednem magamat,nem kuksolhatok egésznap a szobámban.Be kell pótolnom Aubrey-val azt az időt amit elhanyagoltam,márha még hajlandó beszélni velem.Gyorsan felöltözködtem,és mivel ma nem is volt rossz idő egy lenge ruhát vettem fel.Kihúztam a telefonomat a töltőből,majd tárcsáztam a barátnőmet,és izgultam,hogy felvegye.Két csörgés után felvette.
-Mit akarsz?-kérdezte sürgető hangon.Sejtettem.Nem hibáztatom,én is így reagáltam volna.
-Aubrey..én,csak gondoltam,hogy.....figyelj sajnálom,csak...-dadogtam,de beleszólt.
-CSAK ANNYI MINDEN ÖSSZEJÖTT UGYE?-kiabálta a telefonba.-Hát elnézést de nem tudlak sajnálni!Tudod,mit sajnálok,hogy mindvégig melletted álltam annak elennére,hogy te elhanygoltál,de azzal nyugtattam magam,hogy te sosem hanyagolnál el.-most már sírt.-Soha többé nem akarlak látni!Azt is elfelejtetted,amit mindig ketten csináltunk.-sírta,de nem tudtam megszólalni.Mit felejtettem el?Mit?Basszus!Aubrey szülinapja!!!
-Aubrey sajnálom,had tegyem jóvá!-kérleltem.Annyira sajnáltam,én egy akkora hülye vagyok.Hogyan felejthettem el a szülinapját?Most éreztem azt,hogy minden kis daragot elveszítettem a régi életemből.Annyira kínzott,hogy én is elkezdtem sírni,de ahogy bele akartam szólni a telefonba,Aubrey lerakta.Dühös voltam.Dühös voltam magamra!A telefonomat ledobtam az ágyra,de ekkor jött egy üzenetem.Oda rohantam,és láttam,hogy Aubrey az.Azonnal kioldottam az iPhone-mat,majd megláttam az üzenetet,ami szíven ütött.
"Basszad meg Tara Smith!"-fájó szívvel néztem azokat a szavakat.Bárcsak itt lenne Harry,és megölelne.De ez nem jöhetett össze.Fájtak a szavai,de tudtam,hogy megérdemlem.Mérgemben neki vágtam a falnak a telefonomat,és nem is nagyon érdekelt,hogy összetört-e vagy sem.De úgy látszik nem,mivel felzendült Lana Del Rey hangja.Úgy éreztem meg kell néznem.Mikor felemeltem a telefont a képernyőn megláttam Harry nevét.Még jobban sírtam.Annyira hiányzott,hiányzott a hangja,a nevetése,a mosolya,és a gyönyörű szemei csillogása.De ha most felveszem,akkor ennek mind vége.Csak magamat kínzom,és őt.Ezért kinyomtam,és kikapcsoltam a telefont.Senki nem érdekelt.Behúztam a függönyöket,és bebújtam az ágyba.Magamra húztam a takarót,és tovább folytattam a mindennapos sírást.
Végre sikerült kicsit elaludnom,mikor anyu berontott a szobámba,és egy nagy rántással elhúzta a függönyöket.A beáramló fényt bántotta a szememet.Nagy szenvedésemben felnyögtem,és legszívesebben anyut a picsába küldtem volna.Nem hiszem el,hogy nem tud békén hagyni.Ennyi hibát az életemben nem követtem el,mint most.Mindent megbántam,de a baj az ha most anya nem jön be,akkor megint vége annak az elhatározásnak,hogy vége a fekvésből,és ideje összeszednem magam.Persze,nem akartam kikelni az ágyból.Anya leült az ágyam végébe,mire lehúztam a takarót a fejemről,és amint anyu meglátott csak annyit láttam,hogy enyhén megijedt a kinézetemtől.Nemhibáztatom,szörnyen nézhetem ki.
-Nem gondolod,hogy tanulnod kéne kisasszony?Lemaradtál a vizsgáról,holnap tudod csak megírni.Ez az egyetlen nap.-mondta kedvesen.Nem volt kedvem,nem hogy tanulni,semmihez,de igaza volt.Le kell érettségiznem.Fekektem az ágyból,és mivel már át voltam öltözve,oda ültem az asztalomhoz,és amint kiment anyu a szobából,elkezdtem tanulni.
*Másnap*
Egész éjjel tanultam.Egypárszor el is aludtam,de a folyamatos üzenetektől nem tudtam aludni.Időközben visszakapcsoltam a telefonomat,hátha üzen még Aubrey,de nem.Mind Harry volt.3 hete mindennap vagy hív vagy pedig üzen.De inkább meg sem nézem,mert akkor csak saját magamat zavarnám össze,és csak ujjabb fájdalmat okoznék neki,és ezt nem akarom.
Össze pakoltam a könyveimet,majd felöltöztem és felkapva a táskámat lementem.Anyu már dolgozott,ahogy apu,ezért nem is húztam az időt.Oda akartam érni,hogy még áttudjam nézni a dolgokat,bár megtanultam de sosem bízom a véletlenre.A suliba érve megpillantottam Aubrey-t,Cyrus-sal az oldalán.Nagyon aranyosak voltak együtt,csak reméltem,hogy Aubrey végre megtalálta az igazit.Mivel csak ő volt az egyetlen barátom,muszály volt beszélnem vele.Kifújva a levegőt,oda mentem hozzá,és mivel háttal volt ezért könnyebb volt megközelíteni.Megböktem a hátát,mire megfordult de amint meglátott,elfutott a mosdók felé.Ránéztem Cyrus-ra aki rám mosolygott,én is rá,majd Aubrey után futottam.Jó hogy legalább ő nem utál.Belépve,csak azt láttam hogy Aubrey a mosdón támaszkodik.Halkan becsuktam az ajtót,de ezek szerint nem elég halkan mert azonnal felém fordította a fejét.Nagy meglepődésemre,nem futott ki.
-Mit akarsz?-sóhajtotta.
-Bocsánatot kérni.-hajtottam le a fejem,és a cipőmet vizslattam.-Sajnálom,ne haragudj!Nézd ebben a három hétben eléggé szét voltam esve,de Miami-ban is.Nekem ez az időszak nehéz volt,és még nehéz is.Nem akartalak elhanyagolni!-néztem fel rá.Most már felém volt fordulva.
-Miami?Van még valami,amit nem mondtál el?Vagy nem is akartál!-kelt ki magából.
-El akartam mondani!De nem tudtam mikor.-gyűltek össze a könnyeim.
-Jó tudod mit!Száljál vissza a földre,és ha iskerült,akkor szólj,de addig ne is számítsál rám!-rontott ki az ajtón.
Sziasztok!:)
Ne haragudjatok hogy mindig ilyen nagy késéssel hozom a részeket,de sajnos a suli minden erőmet leszivja.Most mar remelem több idom lesz írni,mert végre valahára túl estem a felvételin.Koszonom az egész eddigi szavazásotokat!:)Remélem tetszett a rész :)
