A tegnapi nap egy hihetetlen nap volt.Ma szreintem még roszabbul nézett ki Harry mint tegnap.Ma sokkal jobban látszódtak az ütések nyomai,amit Charlie-tól kapott.Az eset után elgondolkoztam,hogy ha Charlie képes volt megütni a fiát,akkor valószínű ez a veszekedés tovább fajult volna,ha nem lépek közbe,és nem állítom meg Harry-t.Úgy látszik most csak rám hallgat.Ami egyrészről jó,mert legalább tudom,hogy bízik bennem,és azt akarja,hogy állítsam le,a saját érdekemben.Sokszor mondta,ha a szeretteiről van szó,akkor nem ismer határokat,főleg nem a saját határait.Igazából ezt elég aranyos dolognak találom.Hisz az ha valaki ennyire szereti a családját,az a legjobb dolog a világon.A helyzetet tekintve,viszont éppen a családja ellen készül fordulni.Csak most éppen össze kéne fogniuk,márcsak Freddie érdekében.
Reggel korán keltem.Egy cseppet sem mertem megfordulni,ugyanis a mellettem aranyosan szuszogó Harry még javában húzta a lóbőrt.Annyira édes volt,hogy nem volt szívem felébreszteni.Hát a szívem nem is ébresztette fel,de a telefonom igen.Elkezdett mozogni,és mikor kiengedett karjai közül,ahová egyből visszavágytam,megnéztem a telefonomat.Egy üzenet.Ismeretlen szám.Oh ne!Tegnap volt a színházi est.Gyorsan feloldva a telefonomat megnéztem az üzenetet."Egy okos ember,mindig megtalálja az új áldozatát!"Nagyi!Ha az az elmebeteg ellopta a nagymamámat,én kicsinálom.Lehet,hogy csak nekem is ilyen a természetem vagy csak túl sok időt töltöttem Harry-vel,de kezdem én is azt érezni mint ő tegnap.Forgyogtam a dühtől.Legszívesebben egy fenyegető üzenetet küldtem volna,amikor megéreztem Harry puha,meleg kezeit a derekamon.Kizökkenve,lezaártam a telefonomat és a befejezettlen üzenettel együtt,arráb raktam.Úgy éreztem nem tudok,most Harry szemébe nézni.Ezért kiszakítva magam a karjai közül elmentem a fürdőbe.Megmostam az arcomat,és egy darabig a kezeimmel támaszkodtam a mosdón.Kinyitva az ajtót Harry-vel találtam szembe magam.
-Miért vagy morci?-támaszkodott neki az ajtófélfának.
-Nem vagyok.-kikerülve őt a szekrényhez léptem.Az idegességem miatt úgy válogattam ruhát ahogy még sosem tettem.Kibodáltam az összeset,és a földön ülve válogattam,hogy mit is vehetnék fel.Harry eközben csak a kanapén ült.
-Elmondanád mi a bajod?-kérdezte karba tett kezekkel.Nem néztem rá,de tudtam,hogy sokáig már úgy sem titkolhatom,ezért nagy örömére kitálaltam.
-"Egy okos ember,mindig megtalálja az új áldozatát!"-idéztem a zaklatóm mondatait.
-Mi?Ez mégis mit jelent?-állt fel a kanapéról és oda jött hozzám,mire én is felállt a földről.
-Azt,hogy haza megyek!-megfogtam egy kora nagy kupac ruhát,és bedobtam a bőröndbe.Harry legyökerezett lábakkal állt,én pedig csak pakoltam.Nem tudtam mit gondoljak,talán csapda,de az is lehet,hogy nem!Nem érdekel,de ha még is ellopta,akkor kifacsarom belőle a lelket is.Az idők során megtanultam mikor kell erősnek lenni,és szerintem most jött el a pillanat.De ezt most egyedül akartam végig csinálni.Hogy megmutathassam nem kell mindig segítség csak mert ez történt velem pár évvel ezelőtt.Elkellett határoznom,hogy most vagy soha.És a most jobban tetszett.Nincs olyan,hogy "Soha".Itt az ideje,hogy ezentúl én intézzem a problémáimat,és ne mástól várjam el.
-Várj!Állj csak meg!Miért mész haza?-állított le Harry a pakolásban,de kiszabadítottam magam a szorításából,és tovább dobáltam a ruhákat.Nem volt időm,se kedvem összehajtani őket,egyszerűen csak otthon akartam lenni végre.Csak ezt az egyet akartam!
-Valószínű,hogy a nagymamám veszélyben van.Meg kell tudnom igaz-e.-egyre idegesebb lettem.
-Ezt meg honnan veszed?-kérdezte Harry bejőve utánam a fürdőszobába.
-Egy ismeretlen számról kaptam SMS-t.Az a mondat volt benne,amit a legelején mondtam.Bizots vagyok,benne,hgy bajban van!Meg kell mentenem.-jöttek ki a könnyeim.
-És mi van ha csapda?-tette fel a hirtelen kérédseket.
-Nem érdekel,meg kell bizonyosodnom róla,hogy jól van!-beszéltem hangosabb hangnemben.
-Hadd menjek veled!Kérlek!-ült le az ágyra tehetetlenségében.
-Nem!Ezt most egyedül akarom megoldani.-ráztam a fejemet hevesen.Feleszméltem,hogy mindent összepakoltam.Gyorsan felöltöztem,majd Harry végre felfogta,hogy nem engedem,hogy jöjjön.,de ahhoz ragaszkodott,hogy had vigyen ki a reptérre.
*A reptéren*
-Szeretnék veled menni,nem akarom,hogy bajod essen!-húzott vissza magához Harry.Elfordítottam a fejemet,mert nem akartam,hogy ennél is jobban fájjon az hogy itt kell hagynom.Annyira fájt,hogy a könnnyeim is kijöttek.De nem engedhetem,meg hogy velem jöjjön,.Be akarom bizonyítani,hogy én is tudok valamit megoldani más segítsége nélkül.Lenyeltem az előtörni készülő sírást.
-Nem!-felkaptam a táskámat,és indultam volna de Harry visszahúzott,és a számra tapasztotta az övét.Eltoltam magamtól,nem akartam érezni,hogy most mit érez.De sajnos a csókja mindent elárult.Fájdalom.-Jobb lenne ha most mind a kettőnk a saját életére koncentrálna.-indultam el hátrálva,de ekkor már én sem tudtam határt szabni az érzelmeimnek,és előtört belőlem a jó öreg sírás.
-Most.....most...azt mondod,hogy...szakítasz velem?-nem bírtam a szemébe nézni,legszívesebben a nyakába ugrottam volna,és megcsókoltam volna,azzal a hirrel,hogy jöjjön velem.De most mind a kettőnknek másra kellett koncentrálnia.
-Csak tartsunk egy kicsi szünetet.-megfordultam és meg sem várva a válaszát besiettem.Az ajtónál visszapillantva,csak annyit láttam,hogy Harry az autójának dölve,fogja a fejét,de a másik pillanatban már belebokszol a kocsijába.
A reptéren mindent elintéztem,és már csak a gépemre vártam.Ahogy leültem az egyik közeli kávézó melletti székre,előtört belőlem az emlék,amikor pár napja még mi is ilyen boldogan ültünk a kávézóban,és ahogy Harry puszilgatott,és megcsókolt.Maga volt az álom,az az álom aminek egy perce,véget vetettem.Talán így volt a legjobb mert így mindegyikünk a saját dolgára tud koncentrálni,de egyben a legfájdalmasabb is.Most ebben a párpercben jöttem rá mennyire nem tudok Harry nélkül élni.Sírásom közepette megszólalt a várva várt hang,a hangosbemondóból,és már mentem is elfoglalni a helyemet.Amíg felszálltam,legalább addig nem gondoltam Harry-re,de ahogy nyugodtan leülhettem.Megint megtalálták az agyamat azok a fájdalmas gondolatok.Hiányzott!Már most borzasztóan hiányzott.Én barom,miért csináltam ezt?Bárcsak visszamehetnék az időbe!Ha gondolkodom,akkor most nem itt ülnék,hanem először megbizonyosodnék róla,hogy tényleg nem csapda.De mégis itt ülök,és arra várva,hogy esetleg kényszer leszállást kell végre hajtani.
