Hamarosan vége a nyárnak,én pedig most készülök életem legnagyobb lépésére.Eljött a meghallgatás napja is.Semmit sem javultak a dolgok,Aubrey még mindig mérges rám,Harry még azóta sem adta fel,és Eva.............mindennap megjelenik valahol,már az álmaimban is befészkeli magát.A rajzot,amit feltételezem tőle kaptam,még mindig nem fejtettem meg.De ebben a pár napban már nem is érdekelt.Egyszerűen csak kicsit magammal akartam foglalkozni,lehet hogy kicsit egoistának hangzik,de mostanában túl sokat éltem mások árnyékában,és mindig én éreztem rosszul magam amiatt,ami miatt nem is nekem kellett volna.Erre tegnap jöttem rá,amikor szintén álomba sírtam magam.Ma reggelre pedig megerősödve ébredtem fel.Úgy döntöttem nem fogom eldobni a vágyaimat és álmaimat azért mert valakinek nem tetszik,elegem volt!Ki akarok törni,és szabad lenni!
Kipihentem ébredtem,és leginkább annak örültem,hogy ezen a szép reggelen a madarak csicsergésére ébredhettem.Kitártam az ablakot,majd beszívtam a friss levegőt,és oxigén dúsan kiválasztottam a mai ruhámat(lásd a linket).Mivel azért egyik napról a másikra nem tűnik el a paranoiám,ezért inkább visszazártam az ablakot,és csak úgy mentem el anyuékhoz.Mikor a lépcsőn lépkedtem lefelé,már éreztem a friss palacsinta illatát.
-Jó reggelt!-éppen rosszkor léptem be,mert anyu és apu hát,hogy is mondjam,egymás szájában turkáltak....khmm......na nem baj,fogadok apu is kinézett már minket Harry-vel,de mivel ezt nem igazán akarom megtudni,így úgy tettem mint aki nem látott semmit.Rámmosolyogtak.Felvettem a pultról a kávéscsészémet,és mielőtt leültem volna még egy pillantást vetettem anyuékra,akik látszólag elég zavarban voltak.
-Anyu,apu nem kell zavarba lennetek.Ez természetes!-törtem meg a csendet.-Soha nem szoktatok előttem zavarba lenni.
-Ezt hogy érted?Te és Harry is szoktatok?Itt?Nálunk is?-tette fel apu egyfolytában a kérdéseket.Túl sok volt......először is nem akartam elmondani,hogy már mást is csináltunk nem csak csókolóztunk,úgy hogy megpróbáltam elterelni a témát.
-Héé..most rólatok van szó.-azt hiszem sikerült,mert elkezdtünk reggelizni.Szerencsére csak délutánra kellett odaérnem Londonba,így még kicsit tudtam pakolni reggeli után.Mikor már teljesen készen voltam,szóltam apunak hogy segítsen levinni a cuccaimat,amikor meglátta a két bőröndöt,majdnem szívinfarktust kapott.De ezt egy "bocsi lány vagyok" vállvonással elintéztem.Nagyon szórakoztató volt látni ahogy apu majdnem kétszer is ledöglött a lépcsőn,a lényeg az volt,hogy nem nekem kellett vinnem a bőröndöt.Eddig soha nem vállalta el apa ezt a feladatot,de azt mondta ez egy különleges alkalom.Már akkor nevettem magamban.
Anya már kint várt a kocsinál minket.Apának segítettem berakni a cuccokat,és elindultunk a reptér felé.Az út során azon gondolkodtam milyen kár,hogy anyu nem jön velünk.Szerettem volna,hogy ha ő is ott van velem,de sajnos az utóbbi időben a munkája nem engedi,hogy elszabaduljon.
4 óra múlva
Kiérve a reptérről,megpillantottam a csodálatos és egyetlen Londont.Hihetetlen látvány volt,hogy közvetlen láthattam a Big Ben csúcsát még innen is.Esős idő volt,de teljesen más mint ami Californiában szokott lenni.Esett,de mintha meg se lehetett volna érezni.Egyszercsak megjelent egy szivárvány az égen,és egy kicsit a nap is elő bújt.Beszálltunk a taxiba,apu valamit akart mondani,de látta,hogy éppen ámuldozom és inkább hagyott nézelődni.Neki nem volt annyira új,a munkája miatt amikor még nem születtem meg sokszor kellett utazgatnia,és emiatt sokszro járt Londonban.
Beérve a Centrumba megláttam a sok régi épületet,néhány már annyira régi volt,hogy én már újnak láttam.Eddig csak képeim voltak Londonról,de most,hogy itt vagyok,tényleg itt vagyok,sokkal jobb mint képzeltem.Még csak most érkeztem de már is úgy érzem,mintha 1000 éve itt élnék.Gyorsan meg lehet szokni az itt létet.California sem kicsi,de most még emelett az is kicsinek tűnik.Igazán egy nagyvárosi lánynak érzem magam ebben a pillnatban.Nem tudtam abba hagyni a mosolygást főleg nem akkor amikor megláttam London Eye-t és a Tower Bridge-t.Soha nem hittem volna,hogy élet nagyságban láttam őket már nem tűnt olyan hihetetlennek,de még mindig nem tudtam elhinni,hogy itt vagyok,és ezt csak apuéknak köszönhettem.Oda fordultam apuhoz és adtam neki egy hatalmas puszit az arcára.Felmosolygott,és egymást átölelve néztük London látványosságait.
