*Harry szemszöge*
-Hagyd abba!Ha kimondod.....!-nem mondhatta el neki.Én nekem kell elmondanom,nem egyszerű,mert biztos azt érzi,hogy átvertem,de nem!Mindvégig szerettem!
-Tudd meg Tara,hogy a kis barátod mind végig átvert téged.-nem ölhettem meg,mert kell a bizonyíték,de ha megtehetném,már rég megöltem volna.-Harold egy FBI-os faszkalap zsaru!Csak beépült,hogy szemmel tudjon tartani téged,és hogy megvédjen tőle,de mint látjuk nem valami jó a hivatásában.A látszatért volt veled,semmi másért!Soha nem szeretett!-amint befejezte mondandóját,már nem érdekelt,hogy nem ölhetem meg.Meghúztam a ravaszt,és azonnyomban erterült a földön,körülötte hatalmas vértócsával.Ő mondta el,és nem én!Én akartam,és ezt megérdemelte!Semmit nem tud rólam,szeretem Tara-t.
-Harry!-szólított Aubrey.Ránéztem,aztán megláttam a kezében Tara-t,aki lecsukott szemekkel lógott Aubrey karjaiban.Azonnal eldobtam a fegyvert,és odafutottam hozzájuk,majd a kezembe vettem Tara-t,és rohamos gyorsasággal szedtük a lábainkat,kifelé az épületből.Aubrey ment elöl,és mindig mondta ha lépcső volt előttem,így gyorsan leértünk,majd odadobtam Aubrey-nak a kocsikulcsot,azzal a céllal,hogy ő vezessen.Tara-t beraktam a hátsáülésekre,és én is beszálltam mellé.A fejét az ölembe raktam.Eleresztettem pár könnycseppet,amik az arcára hullottak,d le is töröltem azokat.Aggódtam érte,bár tudta ha felébred,nem lesz minden olyan mint régen,de nagyon remélem,hogy meg tudjuk beszélni.Nem tudom mi lennevelem,ha elveszíteném.Még egyszer biztosan nem bírnám ki.De még a legroszabbat nem tudja.
Nem sokkal később megérkeztünk a kórházba,én gyorsan kiemeltem az ülésekről Tara-t,Aubrey pedig befutott,hogy szóljon egy orvosnak.Szinte már futottam Tara-val,mikor a kórház bejárata előtt megjelent két orvos,és egy ágyat toltak maguk után.Leraktam rá az én gyönyörűségemet,és fogva az ő kezét követtük Aubrey-val együtt az orvosokat.Reméltem,hogy minél előbb találunk egy főorvost,aki tud segíteni rajta,és pár kanyar után nagy szerencsénkre meg is találtuk.Valamit csinált vele,aztán utasította a másik kettőt,hogy vigyék a műtőbe.Gondoltam,hogy ez lesz,de remélem tudnak segíteni rajta.
-El tudnák mondani,hogy mi is történt pontosan?-kérdezte az orvos,közben pedig el kezdett sétálni a műtőfelé.Mi is követtük őt.
-Elég hosszú elmagyarázni,de a sebeket úgy is látta.Kérem segítsenek rajta!-közben Aubrey mellettem sírt,és el is tűnt,így utána néztem.Egy székre rogyott le.Ekkor vettem csak észre,hogy őt is meglőtték.A bokájánál.
-Aubrey!Minden rendben?-guggoltam le hozzá,hogy megnézzem a lábát.
-Érte is küldünk egy orvost!De most megyek míg nem késő!-sietett az orvos.
-Köszönöm!-azért ezt még utána kiabáltam.Mikor Aubrey-t is elvitték,kiszedni a golyót a lábából,egyedül maradtam.Gondoltam ráhogy fel kéne hívni Tara szüleit,de aztán elvetettem ezt az ötletet,mert jobb ha először megvárjuk mi lesz vele.Szerintem ő sem akarná.Hihetetlenül fáradt voltam,ezért lementem és vettem magamnak egy kávét.Nem lett sokkal jobb,de ennek kösznhetően már nem volt esély rá,hogy elaludjak.Egész végig a mai nap történései kavarogtak a fejemben.Talán ez volt az eddigi legmeggondolatlanabb döntésem eddig,hogy megöltem Chad-et,de talán így jobb lesz.Ha jobban belegondolok itt a legjobb biznyíték arra,hogy érdemes volt megölnöm.Ez pedig Tara.Végre nem kell majd rettegésben élni-e,hanem élheti normális tiniként az életét.Remélem ezt velem teszi majd,de nem várhatom el tőle,hogy megbocsátson.Legalábbis egyszerre nem!
-Van valami hír?-kérdezte Aubrey,aki éppen akkor bicegett oda.Ráztam a fejem.
-Nagyon bátor voltál!-fordultam felé.-Sajnálom,hogy átvertelek mindannyiótokat!-dőltem neki a falnak.Taraval együtt,mindenkit átvertem.De nem volt választásom.Vagy megvédem Tara-t,és nem mondok neki semmit,vagy elmondom neki,de akkor ráadásul még ki is rúgnak,ezzel együtt nem védhettem volna meg.Eredetileg úgy volt,hogy csak dolgozom,és semmi kapcsolat.Aztán ahogy egyre jobban megismertem,belészerettem.Ha akartam volna,se tudtam volna ennek útját állni.Ami pedig azt az estét illeti,az volt életem legjobb pillanata,amit soha nem fogok elfejelteni.Hiába tagadom,egyszerűen minden porcikáját,minden rezdülését imádom.Reménytelenül szeretem.Mindig úgy éreztem,hogy nem vagyok kiegészülve,aztán amikor rátaláltam,és összejöttünk,megtörtént az a kiegészülés.Azóta csak egésznek érzem magam,kivéve ha nincs mellettem.
-Minden rendben lesz!-megsimította a hátamat.Bólintottam.
Kicsapódott az ajtó,és megjelent a főorvos,akivel a legelején beszélgettünk.Felénk közeledett,mi pedig felálltunk.Megállt előttünk.Legelőször Aubrey-ra nézett és látta,hogy a lába el van látva,így elmosolyodott.Aztán pedig rám.Már nem mosolygott.Annyira vert a szívem,hogy azt hittem menten le is áll.
-Sikerült megmentenünk.-mikor kimondta azt a szót,hirtelen minden sokkal szebb lett.Megnyugodtam,és Aubrey is és én is egy hatalmasat sóhajtottunk,majd kicsit meg is öleltük egymást.-Nagyon sokszor leállt a szíve.Azt hittem nem tudjuk visszahozni,de szerecsére nagyon erős lány!-mosolygott ránk.Meg se hallottam a rossz szavakat,csak a jókra koncentráltam.
-Köszönöm szépen doktor úr!-kezet fogtam vele.
-Már áthelyeztük egy szobába,hamarosan bemehetnek hozzá,de kérem ne maradjanak sokáig,mert pihenésre van szüksége.-bólintottunk,aztán pedig elment.Leültünk a székre.
-Harry!Ezt az egész dolog,amit az az ürge hablatyolt,az igaz?-ettől a kérédstől féltem.
-Igen.-mondtam halkan.
-El akartad mondani neki?-szorongatta a nyakláncát.
-El.-bólintottam.-Amint ennek az egésznek vége lett volna.
-Meg fogja érteni...csak hagyj neki időt.Beszéljétek meg normálisan.-ismét csak bólintani tudtam.
-Tényleg szeretem!Nem igaz amit mondott.-néztem rá,bár nem akartam,hogy lássa a kis könnycseppeket.
-Tudom!-megölelt.Egy nővér termett előttünk.Azt mondta akár most is bemehetünk hozzá,és hogy mindenképpen értesítik a szüleit.Igazából nem akartam megakadályozni.Nekik is tudniuk kell.Egész végig hazudtunk nekik,hogy hol vagyunk,most már ideje,hogy megtudják ők.Én is belehalnék,ha nem tudnám mi történt vele.
Aubrey-val megálltunk az ajtóban,és először onnan vettük szemügyre.Mivel kis kórházi köpenyben volt,nem lehetett látni a hasán a sebet,sem pedig a lábán.Az arcán azonban látszott a meggyötörtség.Sápadt volt,a lényeg viszont az volt,hogy jól van.Még nem volt eszméleténél.Aubrey megérintette a hátamat,így ránéztem,ő pedig csak a tekintetével mutatta,hogy menjek oda hozzá.Vettem egy nagy levegőt,majd odamenve megfogtam kezét.Hideg volt,ezért felmelegítettem.Leggugoltam az ágya mellé,de eközben sem engedtem el a kezét.Apró puszikkal hintettem be a kezét.
Aubrey két zacskó Starbucks-os sütivel tért vissza.Az egyiket Tara-nak hozta a másikakat pedig nekünk.Mind a hármunknak ez volt a kedvenc süti-e,és ha volt kicsi időnk,mindig bementünk és ezt ettünk.Ez volt a kedvencünk igaz,de most nem bírtunk enni.Jól volt Tara,de még mindig nem tudtam lenyugodni.Már este felé járt,mikor Aubrey elment,hisz ő is csak mindvégig hazudozott a szüleinek,és egyszer úgy is kiderülne,úgyhogy haza ment,hogy elmondja hol volt.Az ő szüleinek is joguk volt tudni.Én viszont továbbra is itt maradtam,és egész éjjel vigyáztam rá.
Nagyon köszönöm a szavazatotokat, a sok követőt,és a megtekintéseket,ti vagytok a legjobbak<3 Nagyon-nagyon köszönöm!!!!<333
