*Tara szemszöge*
Mostanra már minden összemosódott a fejemben.Egyre azonban teljes egésszében emlékszem.Amit a támadóm mondott......Harry-ről.De ezekből is csak egyet jegyeztem meg.Nem szeretett soha?Csak azért volt velem,mert a munkája része voltam?Az együtt töltött idő nem is volt igazi,csak egy......átverés?Először azt hittem nem igaz,de amikor Harry rám nézett,majd lehajtotta a fejét,akkor már tudtam,hogy ez valóban igaz.Akkor,abban a pillanatban összetört bennem minden.Képes volt ennyi hónapon keresztül hazudni,és eközben azt játszani,hogy minden rendben.Miközben baromira nincsen.Csalódtam benne!Fáj az,hogy nem mondta el.Ha az elején elmondja megértem,de így....nem biztos,hogy erre képes leszek.
Ezek gondolatok közepette is csukva tartottam a szemem.Éreztem,hogy itt van mellettem,de most nem igazán akartam látni.Összezavarodtam!Nem elég,hogy megint átkellett élnem azt amit fél évvel korábban,ráadásul még roszabb is volt.Szét vagyok vagdosva,és így egyeltalán nem érezem magamat embernek.Nem csak ez zavart össze,hanem az is,hogy apu is bele került ebbe az egészbe.Miért mondta az-az ember,hogy apu tette tönkre a családját?Megölte volna őket?Nem!Erre nem lenne képes az én apám.Soha!Elfáradtam.Annyi minden történt ez alatt a pár hónap alatt,de mégis annyira hosszúnak tűnt.Egymást követték a roszabbnál-roszabb események,és elegem van!Nem bírom tovább!Ha még valami történni fog,nem fogom kibírni.
Vége,már nem volt kedvem tovább bújkálni.Kinyitottam a szemem.Harry ott ült a székben,és éppen az igazak álmát aludta,bár már nem létezett olyan.Mégis,ahogy ránéztem még mindig azt a Harry-t láttam benne,akit szeretek,és nem azt aki átvágott.Annyira szeretem,hogy bele hasad a szívem,de azért ez nem ennyire egyszerű.Nem dobhatom el azokat a sérelmeket amiket pár óra alatt okozott.
Körbe néztem a szobában,aminek tiszta kórházi jellege volt.Mondjuk mit is várjon az ember egy kórháztól.Aztán a kisasztalomra tévedt a tekintetem,amin egy Starbucks-os vacskó volt rakva.Tudtam,hogy a kedvenc sütim az,de nem bírtam ránézni a kajára.Nem venné be a gyomrom.Mikor visszafordultam ismét Harry-t láttam,de ezúttal már ébren volt.Rámmosolygott,én viszont nem tudtam viszonozni.Majd felállt és idejött hozzám.Megakarta fogni a kezemet,de én nem engedtem és elhúztam.Lecsukta egy másodpercre a szemeit,aztán újra kinyitotta és megkérdezte:
-Hogy vagy?-kérdezte halkan.
-Nem jól!-ezzel nem az állapotomra akartam célozni,hanem rá.De nem akartam neki felhánytorgatni,mert tudtam,hogy neki sem könnyű.De egy kérdés ott maradt a nyelvemen,amit úgy gondoltam,ha most nem kérdezem meg,akkor talán már soha nem tudom.-El akartad mondani?-kérdeztem,mire felemelte a fejét,és végre a szemembe nézett.
-Inkább most pihenj.-megint a kezemet akarta megfogni,de nem engedtem.
-Nem!Harry ezt tudnom kell!-mondtam kicsit ingeröltebben,aminek az lett az eredménye,hogy beleszúrt valami a hasamba,és pont a vágásnál,ennek következtében felszisszentem.Harry egyből oda nyúlt,és visszasegített a fekvő poziciómba.Lassan eresztett vissza,de így is nagyon fájt.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Igen.-sóhajtoztam.Nem bírtam tovább elsírtam magam.Harry megfogta a kezemet,és nem engedte el.-Miért tetted ezt velem?-szipogtam,de közben rá se néztem.Csak az üres,fehér falat bámultam.
-Sajnálom!De nem volt igaz amit mondott.Nem azért voltam veled mert ez volt a munkám része,hanem mert ahogy egyre jobban megismertelek,belédszerettem!Most már el sem tudnám képzelni az életemet nélküled.-ő is elkezdett könnyezni.Már nem tudtam mit higyjek.Idő kell!Most inkább a gyógyulásomra akarok koncentrálni.Ez a legfontosabb.
-Harry most kérlek menj haza!-elengedtem a kezét.-Pihenj!-bólintott egyet,majd összedte a cuccait,és mielőtt elment volna még adott egy puszit a homlokomra.Fogalmam sincs milyen érzések kavarogtak bennem,de lehet,hogy már nem is akarom tudni.Csak pihenni akarok,és ennyi.
Talán két perc telhetett el,és betoppantak a szüleim.Örültem nekik,és legfőképpen annak,hogy nem egyből a kérdésekkel bombáztak,hanem megkérdezték hogy vagyok,és ehhez hasonlók.Aztán szókerült Harry-ről is,de ebbe nem akartam bele menni.Nem akarom azt,hogy azért mert nekem hazudott,azért ők ne kedveljék ez után,hisz tudom,hogy apu nagyon megkedvelte,és emlékszem is rá,hogy ennek mennyire örültem.Visszanézve a régi emlékeket,most talán ezt a szakaszt lezárva egy újat nyithatok.Amit Harry mondott,hogy nem tudná elképzelni nélkülem az életét,ezzel én is így vagyok,de most szünet kell.Ha most kéne megbocsájtanom neki,bizonyára nemet mondanék.Persze,megértem őt is,vagyis csak a meséjének a felét,de a másik fele,az teljesen ütközik az én gondolkozásommal.Viszont nem akarom,hogy most azt higyje én utálom,mert ez nem így van,mert tudom,hogy neki sem egyszerű az élete,csak engem is értsen meg.
-Mikor engednek ki?-nem akartam itt lenni.Otthon szerettem volna bebújni az ágyamba,és csak kéynelmesen aludni.
-Kicsim,még csak most kerültél be.Megkérdeztük az orvost,de nem tudtam megmondani.Annyit mondott,hogy az állapotodtól függ.-ez a mondat már eleve rossz volt.-Ja és majd elfelejtettem!-kezde anyu.-Azt mondta Aubrey holnap reggel bejön hozzád.-mosolyogtam egyet,amjd bólintottam.Aubrey nagyon bátor volt.Arra emlékszem a legjobban,amikor mögötte volt valaki,és Harry figyelmeztetésére egyből megfordult,és gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt.Soha nem volt a kezébe fegyver,de az biztos,hogy most nagyon ügyesen használta.Ja és persze a végn az a mosoly,amikor visszfordult felém.Olyasmi "láttad ezt?".A gondolatra mosolyognom kellett.Odanyújtottam a kezemet a szüleimnek,akik örömmel megfogták.Nagyon örültem,hogy it vannak velem.
