Lights on (S.M.)

13. Égető fájdalom

"As long as I wake up today, you can't take my youth away"

----Csapzottan, sírva kucorodtam a földön, ráadásul az egész lényem égett a fájdalomtól.----

Szóval itt tartottunk. A férfi, akit szerettem, megerőszakolt engem. Miután megtörtént, megpuszilt köszönés képpen, majd kisétált és otthagyott. 

Még pár percig ültem ott megsemmisülve. Majd egy kicsit mintha éledezni kezdtem volna. Mintha visszatért volna a tudatom. Hirtelen minden csak rosszabb lett. Nem bírtam elviselni, hogy ott ülök, hogy éreztem magamon őt, mentálisan és fizikálisan is.

Leugrottam a komódról. Még nem tért vissza a lábaimba az erő, úgyhogy a összerogytam. A földön fekve még jobban éreztem a fájdalmat, amit maga után hagyott. 

Feltápászkodtam, majd megcsapta az orromat a szaga. Egy csapásra, minthogyha égni kezdtek volna azok a területek, amiket megérintett. Már különbséget sem tudtam tenni az általam elképzelt fájdalom, és a tényleges sebek között amiket okozott. 

A fürdőszobát kerestem. Le kellett mosnom magamról a mocskot. A telefonom megint csörögni kezdett. Már vagy ötször megszólalt, de nem volt erőm felvenni. Nem tudom mióta vagyok itt, vagy hogy mikor ment el. Elvesztettem az időérzékemet. Sok minden más mellett.

Ahogy benyitottam, a könnyektől irritált szemeimet bántotta a fürdőszoba vakító fehérsége. A mosdókagyló elé álltam és megmostam az arcomat. Belenéztem a tükörbe és elborzadtam a látványtól. A hajam tiszta kóc. A szemfestékem lefojt, olyan nyomot hagyott az arcomon, mintha a könnyeim lettek volna feketék. A rúzsom elkenődött a szám körül. A nyakamon és a csuklómon piros foltok éktelenkedtek. A szemeim vérvörösek voltak és olyan fekete karikák lettek alattuk, amik még egy átalvatlan éjszaka után sem.

Eddig néma voltam. Egy hang sem hagyta el a számat. De most, hogy a tükörképemet néztem, hogy alig álltam a lábamon és félig meztelen voltam; kitört belőlem a zokogás. Inkább kiszakadt. Olyan keservesen, mint még életemben sosem.

Megint csörgött a telefonom.

Tudtam, hogy Hailey-ék keresnek, nem akartam őket halálra rémíteni, úgyhogy remegő kézzel kivettem a táskából a mobilt. Hailey nevét mutatta a kijelző. Kifújtam és beszívtam a levegőt. Próbáltam megnyugodni, de persze sikertelenül. 

- Ha... Haló - kezdtem remegő hanggal.

- Hol a picsában vagy?- kérdezte.

A hangja alapján már nagyjából kijózanodott.

- Én lent.. A hato... - ekkor megint előtört belőlem a sírás.

Egyszerűen nem tudtam kontrollálni, úgy sírtam, hogy levegőt sem tudtam venni. Éreztem a telefonon keresztül is, ahogy a legjobb barátnőm megijed.

- Hol vagy? Lent? A hatosba?

Egy igennek eléggé nehezen nevezhető hangot adtam ki, majd letette a telefont. 

Ekkor megint elfogott a pánik. A barátaim perceken belül itt lesznek, és én ilyen állapotban vagyok. Mit fognak gondolni rólam? Hogy fogom egyáltalán elmondani nekik?

Lehetetlen volt, hogy rendbe szedjem magam, vagy hogy hazudjak. De annyit tudtam tenni, hogy legalább a ruhámat magamra kaptam.

Nem sokkal ezután kopogtak az ajtón. A választ nem megvárva már bent is voltak.