Lights on (S.M.)

52. Nem az igazi

---Nem tudtam, hogy hagynom kellene, vagy lépjek az ügy érdekében.--- 

SHAWN

Már pár napja nem tudunk rendesen beszélni. Summert láthatólag aggasztja a válaszom. Nem szeretném, ha a zeném napvilágot látna. Legalábbis ez a fajta zeném. Értem, hogy jót akart, de nem az ő döntése. Ezt valószínűleg ő is tudta, még ha nehezére is esett elfogadni.

- Figyelj! Rob és Mickey azt kérdezték, hogy van-e kedvünk valamelyik este átmenni. Mondjuk pénteken?

Az idő tizenegy óra felé járhatott, mi pedig a lefekvéshez készülődtünk. Szombat este. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy megöregedtünk, de annyi biztos, hogy már nem vagyunk a "minden este buli" kategória versenyzői.

- Nem hiszem, hogy ráérek aznap este. Dolgoznom kellene a dalokon. Ments ki kérlek! - feleltem, egy pillanatra sem abbahagyva a gépelést.

Summer befeküdt mellém, majd a kezébe vett egy könyvet. Percekig nem szólaltunk meg. Ő forgatta a lapokat, én pedig a billentyűket ütögettem. Bár csak a szemem sarkából láttam, egyből rájöttem, hogy igazából nem olvas. Nem is kellett sok; letette a könyvet, majd az oldalára fordulva elkezdett engem bámulni.

- Mi az? 

- Semmi, csak azon gondolkodom, hogy mivel engesztelhetnélek ki.

- Ugyan miért? - kérdeztem tudatlanságot színlelve.

- Tudod miért.

Nem válaszoltam neki, mire ő lecsapta a laptopom tetejét. Nem az a türelmes típus. 

- Kérlek szépen ne játszd a sértődött kisgyereket! Nagyon sajnálom, oké? Sajnálom, hogy bementem a dolgozószobádba...

- Bementél a dolgozószobámba? - szakítottam félbe.

- És azt is, hogy megmutattam az egyik darabodat Robnak...

- Megmutattad Robnak? - kerekedett el a szemem.

- Igen, és nagyon tetszett neki. - Felvette az ölemből a laptopot és az ágy melletti éjjeliszekrényre helyezte. - Sajnálom, hogy a hátad mögött intézkedtem. De tudnod kell, hogy én tényleg hiszek benned! És szerintem bolond vagy, amiért  nem akarod megmutatni a világnak ezt az oldaladat.

- Ez a leggyönyörűbb bocsánat kérés amit életemben hallottam - forgattam a szemem.

- A lényeg, hogy sajnálom. Ha nem állsz készen, rendben. Még ha máshogy is gondolom, semmi nem ér annyit, hogy ne beszélj velem. 

- Na, ez már közelít - húztam félmosolyra a számat.

Summer nem az a bocsánatkérő típus, de ha egyszer belátja, hogy tényleg hibázott, akkor megteszi, amit kell. Igaza volt, semmi nem ér annyit, hogy elhidegüljünk egymástól, még ha csak pár napra is. 

Időközben valahogy az ölembe keveredett, lábait behajtva ült a combomon. Az arcánál fogva közelebb húztam magamhoz, majd lágyan megcsókoltam.

- Igazad van - döntöttem homlokom az övéhez. - Nem szabad, hogy veszekedésre pazaroljuk az energiánkat. Főleg most nem, hogy sokkal fontosabb teendőink is vannak.

Elkezdtem kis csókokkal behinteni a nyakát. Kellemesen sóhajtott, majd hajamba túrva biztatott folytatásra. 

- Ha jól számoltam, - mondtam az apró puszik között - akkor most körül van peteérésed.

- Atyaég! - tolt el magától nevetve. - Ez már beteges! Oké, elmúlt a varázs...

- Mi beteges? Az, hogy felkészült vagyok? Inkább értékelned kellene!

- Rendben van... És mivel tudnám értékelni?

- Lenne pár ötletem...

*

Látszólag figyelmesen hallgattam a Robot, amint éppen valami újonnan felfedezett sorozatról beszélt, de valójában teljesen máshol járt az eszem.

- Hahó! Merre jársz? - lengette a tenyerét az arcom előtt.

- Bocsáss meg, csak Shawnon gondolkodok.

-Mesélj!

- Nem akarok mindig én beszélni, folytasd amit elkezdtél! Mostantól osztatlan figyelmem a tiéd, ígérem.

- Az elmúlt húsz percet azzal töltöttem, hogy egy középkategóriás sorozat cselekményét ecseteltem neked, és nem azért, mert annyira érdekel, hanem azért, mert nem nagyon történik jelenleg több az életemben.

- Ez biztosan nem igaz.

- Hidd el, hogy de! Figyelj, van egy lassan másfél éves gyerekünk. Én vagyok itthon vele nagyrészt. Mickey általában dolgozik. Az életünk jól működik, és már beállt. Lehet, hogy nem hangzik valami izgalmasan, de imádom. Szóval, mesélj csak te! Egyébként erről jut eszembe, hogy álltok a baba projekttel?

- Hát dolgozunk rajta, de egyelőre semmi. Körülbelül három hete beszéltünk róla, tehát annyira nem vagyok meglepődve. Csak most ez az egész zene dolog... Nem kellett volna bemennem Andrew-hoz - szememet lesütve birizgáltam a tenyeremet. - Mondhatod nyugodtan... - sóhajtottam.

- Én meg mondtam! - kiabálta szinte azonnal, kicsit a szavamba vágva. - Nem hiszem el, hogy senki, de konkrétan senki nem hallgat rám. Pedig az esetek nagy részében igazam van. Mit szerénykedek? Mindig igazam van.

Erre csak nevetni tudtam. Általában így szokott lenni. Mások életéhez mindenki nagyon ért, akkor a legjobb tanácsadó, de valahogy, ha a saját életünkről van szó, akkor tehetetlenek vagyunk. Ez volt velem is. Nem tudtam, hogy hagynom kellene, vagy lépjek az ügy érdekében. 

*

Egy nagyon kellemes, és hosszú beszélgetés után értem csak haza. Csendesen nyitottam hát be a lakásba, ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel Shawnt, ha esetleg aludna. Arra tippeltem, hogy már rég húzza a lóbőrt, hiszen mostanában nagyon kimerült. 

A fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan megfürödtem, megmostam az arcomat, aztán a hálóba érve láttam, ahogy Shawn elterülve fekszik az ágyon, egy notesszel maga mellett. Általában lefekvés előtt jönnek ötletei, amiket reggelre elfelejt, úgyhogy tart egy füzetet maga mellett, hogy le tudja írni őket. Összeszedtem mellőle a ceruzákat, meg a radírt, és a füzetet is felkaptam. Nem tudtam megállni, bele kellett, hogy nézzek. A szövegek, amiket írt, jók voltak, de nem az igaziak. Szerintem ezt ő is tudta. Ezért volt ilyen állapotban. Letettem mindent az ágy mellett álló éjjeliszekrényre, majd bebújtam mellé. Megérezte, hogy ott vagyok, gondolom felébredt a pakolászásomra. Körém fonta  a karjait, és magához húzott. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd nekem sem kellett sok, hogy én is álomba merüljek.