Lights on (S.M.)

46. Most már tényleg jó?

                                               ---Igen, például az ilyen pillanatokért megéri csinálni.----

SHAWN

- Nem hiszem el! 

Az egyik körben szenvedett vereségem miatt duzzogva dobtam el a konzolt. Az utóbbi pár napban kicsit felgyűlt a stressz. Úgy gondoltam egy kis videojátékozás majd eltereli a figyelmemet. Elvégre nem csak zenéléssel tudom levezetni a feszültséget.

Talán kicsit agresszívan játszottam. Talán kiabáltam is, sőt, az is lehet, hogy a már két órán keresztül tartó folyamatos játék közben pár csúnya szó is kiszaladhatott a számon.

Éppen egy kissé vulgárisan megfogalmazva, prózai formában adtam hangot a véleményemnek, és fejtettem ki, hogy a játék által kreált biztonsági őr, aki megölt és aki miatt minden eddig szerzett pontomat elvesztettem, miért is mehet el a pokolba, mikor Summer besétált a szobába. Nem mondott egy szót sem, csak célirányosan a tévé felé vette az irányt. Egy határozott mozdulattal kihúzta a kábelt, mire a képernyő elsötétült.

- Hé! - kiáltottam fel. - Ez most meg miért csináltad? - kérdeztem semmivel sem nyugodtabban.

Felém fordult, majd kifejezéstelen arcát látva kicsit megijedtem. Amikor a húgommal kicsik voltunk és csináltunk valami rosszat, akkor anya mindig kiabált velünk, mi pedig ilyenkor kinevettük. Ez azért volt, mert tudtuk, hogy nem olyankor a legmérgesebb, amikor kiabál. Akkor féltünk, amikor nem mondott semmit, csak csendben bámult ránk. Ugyanúgy, mint ahogy most Summer.

- Elhiszem, hogy ideges vagy, meg hogy borzasztó béna videojátékos, de most már elég lesz az ordibálásból, meg a káromkodásból. Férfi vagy, nem? Akkor viselkedj is úgy! Ne legyél olyan, mint egy kisfiú! 

Szótlanul álltam ott, mire elindult kifelé, de az ajtóban még visszafordult:

- És gyere a konyhába, mert csináltam fahéjas csigát!

Sokszor elképzeltem már, hogy milyen lesz, amikor gyerekeink lesznek, és mindig sejtettem, de most már egészen biztos voltam benne, hogy Summerből csodás anya lesz. Kemény, és elég szigorú, de tökéletesen megtalálja az egyensúlyt a törődés, és a nevelés között. 

Miközben hallgattam nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyire szeretnék már vele egy gyereket. Utána az a már jól ismert, megszűnni nem akaró fájdalom tért vissza. Ez mind a  miénk lehetett volna. Nem tudtam nem magamat hibáztatni. Magunkat. A mi hibánkból történt. Mintha a sors büntetett volna minket. Talán megérdemeltük. Annyi biztos, hogy nem hozhattam fel neki megint a baba témát. Nem bírta volna. Várok, ha kell. 

Követtem hát a konyhába, ahol egyből megcsapott az isteni illat. Leültem, majd egy kávé mellett hozzá is láttam.

- Hozzám jössz? - kérdeztem hirtelen.

- Igen - válaszolt pár másodperc múlva. - Már egy jó ideje igen - nevetett.

- Úgy értem, hogy még mindig hozzám akarsz jönni, igaz?

- Hát persze - fordult velem szembe.

- Mikor?

- Hát nem tudom, lassan muszáj vissza mennem dolgozni, de... Ha szeretnéd, akkor minél hamarabb.

- Persze hogy szeretném! - ültem fel lelkesen.

- Szóval akkor mostantól ez ilyen lesz?

- Milyen?

- Hát én játszom, vagy valami hülyeséget csinálok, mire te megszidsz, aztán együtt kávézunk? Ilyen lesz a házas élet?

- Azt hiszem igen! - mosolyogta.

*

SUMMER

- Hogy mit szeretnél kistestvérem? 

- Rob, hatvanadik alkalommal mondom, hogy nem vagyok a kistestvéred. Amúgy csak annyit mondtam, hogy minél előbb szeretném letudni az esküvőt.

- Először is; rendben van, hogy minél előbb szeretnél hozzá menni, de másodszor pedig; nem mondunk olyat, hogy letudni, ha esküvőről beszélünk! És végső soron; te konkrétan azt mondtad, hogy egy hónapon belül szeretnéd megejteni.

- És ezzel mi baj?

- Hogy mi baj? - pattant fel Hailey is. - Egyszerűen csak annyi, hogy nem lehet egy teljes esküvőt megszervezni egy hónap alatt. Főleg a tiedet nem.

- Miért mitől más az én esküvőm?

Erre csak sejtelmesen egymásra néztek.

- Neeeeem! Nem csináltok ilyen gusztustalanul nyálas óriás esküvőt. Nem elefánton fogok bevonulni és a hét fátyol táncot sem fogom ellejteni. 

- Nem is terveztünk ilyet.

- Figyeljetek! Édesek vagytok, de komolyan nem szeretnék nagy felhajtást.

- Na jó, de egy hónap az tényleg kevés.

- Azért vegyétek számba, hogy a dolog lényegesen könnyebb, hogyha az ember Shawn Mendeshez megy hozzá. Oké, akkor én elmegyek inni egy kávét, ti meg addig agyaljatok.

Örültem, hogy ennyire a szívükön viselik az esküvőmet. Legalább nem nekem kell vele foglalkozni. 

Ahogy kiléptem a lakásból és elindultam az imádott kávézóm felé. Megláttam egy csapat lányt, akik engem bámultak. Biztos felismertek. Elvégre Shawnnal rengeteget járunk gálákra és sokat adunk interjút. Elméletileg én is közéleti személyiségnek számítok, hiszen mégis színésznő volnék.

Ahogy közelebb értem hozzájuk, láttam, hogy a bátorságukat összegyűjtve megindultak felém. 

- Sziasztok lányok! - mosolyogtam, amikor közelebb értek.

- Szia - köszöntek izgatottan. - Imádjuk a sorozatot és fantasztikus vagy benne. Kaphatnánk esetleg egy képet?

- Persze - bólintottam.

Szerettem ha odajönnek hozzám. Egyébként egész sűrűn történik ilyen. És nem Shawn miatt. Ez ilyenkor külön öröm. Nem mintha azt nem szeretnék, amikor Shawnnal közösen szereplünk, de ez egy teljesen más érzés. Az ilyen pillanatokban érzi az ember, hogy számít, amit csinál. Hogy hat az emberekre. Igen, például az ilyen pillanatokért megéri csinálni.

Nem tudom, hogy mi lesz az esküvővel. Őszintén? Nem is érdekel. Nem fogom magamat túlhajszolni, majd lesz, ahogy lesz. Vannak csodálatos barátaim, akik majd segítenek, ha rászorulok. Egyébként is; ez csak egy szertartás. Mi már gyakorlatilag házasok vagyok. Talán több dolgon mentünk keresztül együtt, mint egy átlagos fiatal házaspár. Ha lesz róla papírunk, az csak bónusz. Ami számít, az az, hogy itt vagyunk egymásnak, történjen bármi.