Lights on (S.M.)

44. Simon Fewerhall

----Sokat beszélgettünk.---

- 10 perc múlva megjönnek anyáék! - kiáltotta Shawn.

Éppen a szobánkat takarítva vártam, hogy megérkezzenek Karenék. Shawn elmondta nekik, hogy mi történt, én képtelen lettem volna. Egy halom használt zsebkendőt dobáltam a kukába. Éjszakánként még kísértett a baleset és a pillanat, amikor megtudtam, hogy...

Gyorsan el kellett terelnem a gondolataimat, mielőtt megint kitörne belőlem a sírás. Nem sokkal később csengettek.

Hallottam, ahogy Shawn hangosan üdvözli őket. Gyorsan megigazítottam magamon a ruhámat, majd egy nagy mosolyt az arcomra erőltetve kimententem.

- Sziasztok!

Egy nagy öleléssel üdvözöltem őket.

- Hogy vagy Summer?

Bár mosolygott, a szemében bánatot láttam. Nem csodálkozom. Őket is nagyon megviselte a dolog. Ez a baba lett volna az első unokájuk.

- Semmi. Meg vagyunk.

- Mindjárt kész az ebéd, de szerintem én valamit elrontottam.

- Úristen mit csináltál? - kérdeztem nevetve.

Karennel a konyhába siettünk és megkóstoltunk Shawn főztjét és valóban kihagyta belőle a komplett fűszerezést, szóval gyorsan orvosoltuk a problémát. Most, hogy csak ketten voltunk, éreztem, hogy Karen mondani akar valamit.

- Édesem, - kezdett bele - annyira nagyon sajnálom - a szeméből kis híján kicsurrant egy könnycsepp.

Hazudhattam volna, hogy már túl vagyok rajta, de fölösleges lett volna. Karen ismert, és ami fontosabb, ő anya volt. Pontosan tudta milyen érzés valakit a szívünk alatt hordani.

- Hát igen, köszönöm - ennyit tudtam kinyögni.

Hirtelen magához vont és megölelt.

- Biztosan nagy fáj ez most neked. Anyukádék tudják már?

- Még azt sem tudták, hogy terhes vagyok - jegyeztem meg elhúzódva tőle.

- Micsoda?

- Igen, hát személyesen akartuk elmondani, de nem volt időnk elmenni, szóval a lényeg, hogy már nem is szeretném, ha megtudnák. Csak le szeretném lezárni, minél előbb.

- Megértem.

SHAWN

Amint Summer és anya elvonultak a konyhába, kettesben maradtam apával. Ettől a beszélgetéstől tartottam.

- Szóval fiam, mesélsz? - kérdezte egyszerűen.

- Szeretnéd, hogy meséljek?

- Szeretném tudni, hogy mi is történt. Semmi részletet nem mondtatok aznap éjjel.

- Veszekedtünk este. Nem is emlékszem már, hogy miről. Ő pedig elment, az eső esett. Már éppen azon gondolkodtam, hogy utána megyek, de akkor csörgött a telefonom. A kórházból hívtak.

- Hagytad elmenni?

Csak fájdalmasan bólintottam. Olyan volt, mintha a lelkiismeretemmel beszélgetnék.

- Sajnálom fiam - veregette meg a vállamat. - És arról van hír, aki elütötte?

- A kórházban mondták, hogy behozták őt is, de nem találkoztunk vele, nem volt időnk rá.

- Lehet jó lenne, hogyha találkoznátok. Talán könnyebb lenne lezárni.

- Nem tudom, hogy mit gondoljak erről. Elvéger ő ütötte el Summert! - egyre ingerültebben beszélt. - Ő az oka, hogy...