Lights on (S.M.)

42. Egyszerűen nem működik

---Egyszerűen nem működik---

Egyszerűen nem működik. Úgy érzem a kapcsolatunk Shawnnal zátonyra futott.

- Menj vissza és folytasd a turnét! - üvöltöttem.

- Dehogy megyek! - kiabált vissza. - Ennyire el akarsz küldeni?

- Pár hónapot még megoldok nélküled, nem kell nekem dadus! - makacskodtam. - Nem hagyhatod cserben a rajongóidat!

Itt mintha elszakadt volna nála az a bizonyos húr. Eddig ült, de hirtelen az asztalra csapva felállt, miközben ezt ordította nekem nagyon mély, szinte már félelmetes hangon;

- Most már elég legyen! Olyan nagy baj, hogy itt szeretnék lenni veled? Veletek - javította ki magát, majd az ablakhoz lépett.

Csak kifele bámult, az erek kidagadtak a nyakán.

- Túlreagálod, mint mindig mindent - vetettem oda neki.

- Na, már megint ez! Nem reagálom túl, csak kezdem azt hinni, hogy téged ez egyáltalán nem érdekel.

- De érdekel - fújtam ki a levegőmet, a hangom immár jóval nyugodtabb volt.

Erre ő is lenyugodott. Az elmúlt héten így mentek a veszekedéseink. Valahogy elkezdődött, majd ordítoztunk egymással egy darabig, valamelyikünk észhez tért, utána a másik is.

- Elmegyek edzeni - ezzel ki is ment az ajtón.

Nyilván valóan nem edzeni ment, mivel semmilyen cuccot nem vitt magával. Idegességemben már azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Miért sétál el mindig, amikor valami komoly vitánk van?

A csengő éles hangja hasított késként hasított a beállt csendbe. Gyorsan ajtót nyitottam, majd nagy meglepetésemre, Camila állt előttem.

- Szia! - köszönt vigasztaló mosollyal.

- Szia!- öleltem meg. - Gyere be! Mit keresel itt?

- Igazából hozzátok jöttem, de találkoztam Shawnnal felfele jövet. Ennyire rossz a helyzet?

Csak bólintottam. Ő is tudta, hogy a dolgok nem működtek rendesen. Mindenki tudta a csapatból. Nem akartak beleszólni, elvégre a mi dolgunk és felnőttek vagyunk... De pontosan tudtak mindenről, és kicsit mintha szétszakadtunk volna. Camila, Nash és Brian Shawnt istápolták, ha szüksége volt rá, Hailey, Rob és Mickey pedig engem.
  
Azt is tudta, hogy terhes vagyok. Mindkettőt Shawntól. Akármennyire is utáltam néha, örültem, hogy van valakije, akivel megbeszélheti a dolgokat amik bántják.

Pár perc lelkizés után az ajtó újból kinyílt, majd Hailey, Rob és Mickey estek be rajta. Mind mosolyogva üdvözöltek. Nagyon jól esett, hogy itt voltak nekem mindennek ellenére is.

*

- Sziasztok! Még egyszer köszönöm, hogy eljöttetek! - kiáltottam utánuk, mikor kiléptek az ajtón.

Most, hogy elmentek, egyre jobban kezdtem aggódni Shawn miatt, aki még mindig nem érkezett meg.

Az este folyamán többször is láttam, ahogy Mila belepillant a telefonjába, vagy hogy kimegy az erkélyre telefonálni. Innen tudtam, hogy még életben van.

Már éppen azon voltam, hogy hívjam, mikor megcsörrent a telefonom. Egyből kaptam is értre, hátha Shawn az. Nem az ő nevét írta a kijelző. Ismeretlen szám volt.

- Tessék? - szóltam bele.

- Jó hallani a hangodat - éreztem, hogy a beszélő belemosolyog ebbe a mondatba.

Pillanatok alatt felismertem, hogy Jake beszél. Rettegtem ettől a hívástól. Nem akartam tanúskodni mellette. Semmi pénzért sem. De muszáj voltam Shawn karrierjének az érdekében.

- Mit akarsz? - kérdeztem nyersen.

- Amit megbeszéltünk. Tanúskodnod kell az érdekemben.

- Mit kell tennem? - tértem a tárgyra.

- Nem soká küldeni fogok egy időpontot, amikor meg kell jelenned a bíróságon. Csak annyit kell mondanod, hogy jó baráti viszonyt ápoltunk, mialatt tanítottalak. Nagyon kedvesnek és segítőkésznek tartasz és természetesen soha, semmilyen formában nem bántalmaztalak.

- Szóval hazudjak, mint a vízfolyás?

- Szerintem ez nem hazugság, de ha te ezt gondolom, akkor legyen; hazudj, mint a vízfolyás.

- Rendben van - válaszoltam vonakodva.

- Oh drágám, ez nem kérés volt, nincs más választásod.

Ezzel letettem. Nem bírtam tovább hallgatni.

Nem sokkal később Shawn csörtetett be az ajtón. Nem akartam perpillanat hozzászólni sem, de amikor megláttam egy megkönnyebbült sóhajt szakadt ki belőlem.

Hang nélkül lepakolt, majd eltűnt a szemeim elől.

- Ez itt micsoda? - kérdezte a konyhából.

Beléptem és nekitámaszkodtam az ajtófélfának.

- Mire gondolsz?

- Erre itt - felemelt egy borospoharat, aminek az alján még volt egy kevés a vörösborból.

- Miláék átjöttek és felbontották a bort.

Erre csak felhúzta a szemöldökét. Kis idő kellett, mire rájöttem, hogy mire is gondol.

- Te most komolyan azt gondolod, hogy én is ittam?

Nem válaszolt.

- Shawn ezt nem mondhatod komolyan! - nevettem fel hisztérikusan. - Terhes vagyok! Nem rémlik?

- Nekem igen...

- Tessék?

- Summer az a helyzet, hogy nem vagyok teljesen biztos benne, hogy átérzed ennek a súlyát. Az én gyerekemet várod, az Istenért!

- Micsoda? Shawn, te normális vagy? Ez a gyerek bennem növekszik. Igenis tisztában vagyok vele! Nyilván nem fog inni, mikor megbeszéltük az orvossal, hogy a vitaminok miatt nem lenne a legjobb. Egyébként meg, egy pohártól nem lett volna semmi baj, ezt még az orvos is megmondta!

- Hát persze, hogy te így látod - mormolta az orra alatt.

- Amúgy Miláék se jönnének engem istápolni, hogyha nem mennél el minden alkalommal, amikor veszekszünk.

- Minek maradnék, mikor csak értelmetlen dolgokat köpünk egymásnak? Az edzés segít kiereszteni a gőzt.

- Edzés persze... Szerinted elhiszem, hogy edzeni mész? Cuccot nem viszel, illetve nem is a terem felé indulsz el.

- Te követsz engem? - kérdezte elképedve.

- Nem. Tudod kinézek az ablakon! Amúgy meg hova is szoktál menni, hogyha már itt tartunk?

- Ennyi magán életem sem lehet? Képzeld el, sétálni megyek! Sétálni. Nyilván a te agyadban egyből úgy jönne le, mintha megcsalnálak.

- Mintha nem lett volna rá példa... 

Ezt nem kellett volna. Ha az lenne a célom, hogy felidegesítsem, akkor ez a mondat lett volna a tökéletes ütőkártya. Viszont én pont, hogy békülni szerettem volna. Tudtam, hogy gyűlöli magát amiatt, amit tett. Alapeseteben sosem hánytorgatnám fel neki, mert tisztában vagyok vele, hogy nagyon bántja, talán jobban, mint engem. De most kiszaladt a számon, és nincs visszaút.

- Már megint ez? - fakadt ki. - Pontosan tudod, hogy mennyire megbántam. Kibaszottul idegesítő, hogy mégis mindent ide vezetsz vissza!

- Szóval most már az is az én hibám?

És itt kezdődött életünk legnagyobb veszekedése. Nem tartott sok ideig, de óráknak tűnt.
  
Értelmetlen dolgokat vágtunk egymás arcába. Ha jobban belegondolok, az egész értelmetlenül kezdődött.

- Tudod mit? Akkor szívességet teszek neked és ezúttal én megyek el sétálni. Ez egyszerűen nem működik.

Felkaptam egy kabátot, majd indultam is. Már nagyon későre járt, úgy hajnali kettő körül lehetett. Korom sötét volt és az eső is eleredt. Fogalmam sem volt arról, hogy hová akarok menni. De eszembe jutott, hogy ismerek egy jó kis éjjelnappali kávézót a közelben. Megérdemlek legalább egy kapucsínót.  

Az esőtől semmit sem láttam. A közlekedési lámpára is csak egy másodpercre tudtam rápillantani, így láttam, hogy zöld. Elindultam hát futva a zebrán.

Minden olyan gyorsan történt. Nem érzékeltem mást, csak egy éles dudaszót és a kocsi lámpájának erős fényét, ami valószínűleg örökre beleégett a retinámba.