Lights on (S.M.)

57. Pengetés

---Csak pengettem. ---

SHAWN

A reggeli hírek olvasását az ajtó hirtelen kicsapódása, és az azt követő sietős léptek szakították félbe. Summer volt, ahogyan a reggeli rosszullétek eluralkodtak rajta. Be sem húzta a fürdő ajtaját, hanem térdre esett. Nagyon szenvedett ilyenkor, borzalmas volt még hallgatni is. Azt kívántam bárcsak odamehetnék hozzá, hogy legalább a jelenlétemet érezze, de megtiltotta. Nem szeretné, hogy így lássam, és szerintem egyébként is csak idegesíteném. Lássuk be; ez nagy valószínűséggel így lenne. Nem lepődtem meg tehát, amikor megkért, hogy ne avatkozzak közbe, de attól még rosszul éreztem magam tehetetlenségem miatt.

A telefont letéve vártam, hogy belépjen a konyhába. Ez pillanatok múlva meg is történt. Sápadtan, kissé kócosan az én pólómban lépett be a helyiségbe egyik kezét a már javában gömbölyödő hasán tartva.

- Olvastad, hogy nyert tegnap a Vancouver Canucks? - tettem fel a kérdést egy angyali mosollyal kíséretében.

- Örülök, hogy te jól szórakozol - forgatta a szemét.

- Hé, nem soká vége ennek a reggeli rosszullét dolognak. A doki is megmondta. Innentől nem lesz semmi baj.

- Először is, már vége kellene hogy legyen, másodszor pedig; innentől nem lesz semmi baj? Shawn, már most egy málhás-szamárnak érzem magam. Mi lesz ha nagyobb lesz - biccentett le a hasa irányába.

- Nagyobb? - kerekedett el a szemem, mire ő csak prüszkölt egyet és nekilátott a teát készíteni. - Esküszöm, hogy olvasom a babakönyveket! - próbáltam védeni magamat és a becsületemet. - Figyelj, miért nem megyünk el ma a bababoltba megvenni azt a pár dolgot ami még kell?

- Nem kell ma dolgoznod? - ült le velem szembe.

- Igazából nincs semmi beütemezve mára. 

- Akkor menjünk.

*

Summernek sohasem tartott sokáig a készülődés, és ez várandósan sem volt másképp. Ez volt az egyik dolog, ami imádtam benne. Így hát hamar el tudtunk indulni egy félreeső outletbe, ahol mindenféle babaholmit meg lehetett találni. A dolgok többségét már beszereztük. A babakocsikat kiválasztani egy örökkévalóság volt, leginkább miattam. Ha az embernek sok pénze van, és bármit megvehet, akkor néha nagyon nehéz tud lenni a döntés. Mindennap hálát adok azért, hogy ilyen nehézségeink vannak.

Beérve az üzletbe feltettem a sapkámat, és Summer is az övét. Figyelnünk kellett arra, hogy ne ismerjenek fel, bár szerencsére egy bababoltban nem volt valószínű, hogy leálljunk fotózkodni, bár ki tudja...

A sorok között haladva Summer felelősségteljesen hajigálta a szükséges dolgokat a kosárba, én pedig az érdekesen kinéző dolgoknál álltam meg és próbáltam kideríteni, mi is lehet a funkciójuk.

- Nincs szükségünk egy zongorás járókára - jelentette ki Summer fel sem nézve a listából.

- Ugyan miért ne lenne? Az én gyerekeimnek miért ne lehetne szüksége egy zongorás járókára?

A zongorás járóka hivatalosan is a kedvenc dolgom a Földön. A feleségem után persze. 

Egy olyan szerkezet, amibe bele tudjuk tenni a gyerkőcöt, hogy gyakorolja a járást, viszont az átlagos járókákkal szemben ennek nem egy sima tálcája van elől, hanem egy három oktávos szintetizátora. Eszméletlen.

- Ide figyelj! - kapta fel a fejét, hogy találkozhassak éles tekintetével. - Lehet, hogy csodásan néz ki, és hogy egy pillanatig rendkívül aranyos lenne, de ez az izé hangot ad ki. Tudod milyen hangos egy kisbaba alapból is? Nekünk kettő lesz, tehát duplázd meg! Elég lesz nekünk arra felkelni, hogy torkuk szakadtából üvöltenek, nem kell emellett még azt is hallgatnunk, hogy püfölik a járókájukat.

- És ha lehalkítjuk? - húztam fel a szemöldököm és a vállam reménykedve.

Bosszúsa kifújta a levegőt és elindult a többi beszerzendő cikkért, én pedig ezt győzelemként elkönyvelve felirattam az ott álló eladóval két darabot.

- Kettő? Miért nem elég egy abból a pokoli kínzó eszközből? - sopánkodott Summer.

- Mi van ha duettezni akarnak?

- Az őrületbe kergetsz...

Egy kis vásárlás után a parkolóban elkezdtem bepakolni az újonnan beszerzett dolgokat a kocsiba, mikor megakadt a szemem egy hölgyön, aki már jócskán a terhessége végén járhatott. Óriásinak láttam a hasát. Vajon mekkora teher lehet ezzel kelni, aludni és úgy egyáltalán élni? Summer nem panaszkodik sokat, de látom rajta, hogy néha igenis megviseli. 

- Mi olyan érdekes? - szakította félbe a gondolatmenetemet. Követte a tekintetemet, majd mikor rájött mit nézek folytatta. - Oh, értem. Látod így néz ki egy hozzávetőlegesen kilenc hónapos kismama.

- Ilyen nagy lesz a te hasad is?

Erre csak nevetett. Megértem, hiszen úgy hangozhattam, mint egy gyerek. Szégyen, hogy mennyire nem vagyok képben.

- Nem, ilyen egy kilenc hónapos kismama hasa, aki nem ikrekkel terhes. Na, menjünk! 

*

A gitáromat pengettem. Egyik akkord a másik után. Közben dúdoltam egy kedves dallamot. Nem is akartam az asztalon heverő összefirkált papírra gondolni, amire eredetileg a készülő dalszöveget írtam, nem sok sikerrel. A kottákra sem akartam nézni, az ötlet börzéimre sem. Mind annyira hamisnak tűntek. 

Viszont most, nem csináltam mást, csak pengettem. A fejemben végig futtattam az elmúlt napok emlékeit. Andrew azt mondta itt van Summer, akiből ihletet meríthetnék. Logikusan hangzik, de nem megy. Egy dalt sem írtam még neki, na nem mintha bánná. Ha megszólal valami a rádióban, vagy ha egy régebbi dalom éneklem, akkor neki teszem, akkor róla szól. De nem tudok leülni, és írni neki. Szörnyen érzem magam emiatt. 

Csak pengettem, és értelmetlen szöveg foszlányokat dúdoltam, miközben visszajátszottam a történteket. Most nem dolgoztam, nem próbáltam görcsösen kapaszkodni minden ötlet morzsába. Csak pengettem. Ez nem érződött hamisnak. 

Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvassa a történetet! Hálás vagyok, és ezt ki is szeretném fejezni, úgyhogy a jövőhetén a következő fejezet extra hosszú lesz *kb 4x ennyi* és remélhetőleg nagyon izgalmas is! Addig is spread the love! Love y'all! Please follow, vote, comment if you want (you know the drill)