---Őt hallgatva támadt egy ötletem---
SHAWN
Karba tett kézzel bámultam Andrewra és a csapatra. Mindenkinek kattogott az agya, legfőképpen nekem és menedzseremnek.
- Sehogy sem jó. Ezt most egyszerűen le kell mondanunk - sóhajtottam lemondóan.
Utáltam fellépést lemondani. Mindig úgy éreztem, mintha cserben hagynám a rajongóimat, viszont ez most borzasztóan rosszul jött ki. Hirtelen fellépés meghívásokat kaptunk, nem kevés pénzért mellesleg. De sajnos mind pár hónap múlva lenne. Most az esküvőre kell koncentrálnunk, nem tehetem meg Summerrel, hogy lelépek.
- Sajnálom Andrew, de nem hagyhatom most egyedül.
- Én értem, de szerintem ügyes csaj ő, meg tudja szervezni egyedül is. Aztán amikor épp szabad vagy, akkorra berakjátok az esküvőt.
- Nem hagyhatom itt! Tényleg nagyon bánom, de ez van.
- Nem hívnád fel legalább a kedvemért? Csak hogy megkérdezd, hogy mit is gondol a dologról.
- Igen, biztos el tudnád vele intézni - szólalt meg Daren.
Daren a csapatom új tagja volt. Ő egy dobos egyébként. Nem bírtam, nagyon nem. Már akkor unszimpatikus volt, amikor Summer bejött, ő pedig megjegyezte, hogy mennyire irigyel és hogy milyen szerencsés vagyok és hogyha a helyemben lenne, el sem engedni otthonról, hanem... Szóval igen... A lényem féltékeny részét kissé ingerelte ez a megjegyzése. Egyébként is egy arrogáns alak. Bár nagyon jól csinálja amit csinál, ennyit meg kell hagyni.
- Sőt, még az is lehet, hogy eljönne velük - mondta vigyorogva.
- Szerintem ezt most hanyagoljuk - szóltam harsányan.
Látszólag tetszett neki, hogy képes volt feldühíteni. Egy önelégült vigyor ült ki az arcára. Ettől csak még jobban felment bennem a pumpa, úgyhogy felálltam és kiviharzottam.
*
Egész hazaúton azon gondolkodtam, hogyan tudnánk megoldani. Az esküvőt eltolni semmiképpen nem akartam. Így is eleget vártunk már. Előrébb hozni pedig azért nem lehetett, mert nagyon kevés volt az idő. Az egyetlen releváns megoldás az lett volna, ha hagyom, hogy egyedül szervezze meg az egészet. De ezt nem tehettem meg vele. Még akkor sem, hogyha Robék segítettek volna neki.
- Summer... - kezdtem bele nehezen.
- Mi az? Baj van?
- Hát nem. Vagyis ...
- Nyögd már ki! - sürgetett meg.
- Szóval bejött pár felkérés. Tudom, hogy most nemsokára itt az esküvő, de tudod, hogy gyűlölöm visszamondani őket.
- Mit szeretnél?
- Ezt hogy érted?
- Mit szeretnél? Visszamondani a fellépést, hogy segíts esküvőt szervezni, vagy inkább fellépni mennél?
- Hát...
- Válaszolj!
- Inkább fellépni mennék - mondtam gyorsan.
Magamat is megleptem ezzel. Summer nagyon ért a pszichológiához, vagyis inkább a manipulációhoz. Engem pedig ismer, mint a tenyerét. Egyszerűen nem tudok neki hazudni. Szeretem azt hinni, hogy ő sem nekem, de nem véletlenül színésznő, ha nagyon szeretné, akkor biztosan megoldaná.
- Mendes, tényleg azt hitted, hogy itt foglak tartani tortákat kóstolgatni, meg tojáshéj és pezsgő fehér árnyalatú terítők közül válogatni? Az Istenért, hát én ezt még magamnak se kívánom!
Ezért szerettem.
- Tulajdonképpen örülök is neki, hogy nem fogsz engem a picsáskodó menyasszonyként látni.
- Te tényleg nem várod ezt a szervezés dolgot - állapítottam meg.
- Na, ne! Sherlock ezt meg honnan szűrted le?
- De most komolyan! Tényleg ekkora tehernek érzed? Ha valóban utálod a gondolatát is akkor nem hagyhatlak itt.
- Nem erről van szó... Csak tudod úgy érzem, hogy ezen már rég túl kellene lennünk. Már annyi mindent megéltünk együtt. Egyszerűen nekem ez most nem hiányzik - mondta maga elé bámulva.
Őt hallgatva támadt egy ötletem.
- Bár, mit nyávogok, mikor olyanok is vannak akik nálam jóval rosszabb helyzetben vannak. Tulajdonképpen szerencsés vagyok, csak... Mindegy is - rázta meg a fejét.
- Figyelj, akkor hagyjuk az egészet! - pattantam fel.
- Shawn, csak panaszkodom, nem akarom lefújni az egészet.
- Én sem így értettem. De gondolj bele, még meghívókat sem küldtünk ki, most még elmehetünk és megejthetjük az egészet, mielőtt elmennék.
- Persze... Szökjünk el Vegasba, mi? - kérdezte nevetve, ám arckifejezésemet látva lefagyott. - Jézus, te most komolyan beszélsz? - fagyott le komoly arcomat látva.
- Gondolj már bele! Elvégre te sem akarod és őszintén nekem teljesen mindegy. Menjünk! Én felkapok valami öltönyt, te meg valami dögöset és mehetünk is.
Már ott tartottunk, hogy feszültség levezetés képpen fel-alá járkált a szobában. Nagyon megleptem. Ha őszinte akarok lenni, akkor magamat is. Viszont minden tekintetben ez volt a legoptimálisabb megoldás.
- Először is; az öltönyt nem felkapjuk. Másodszor; nem fogok dögöset felvenni, mert ha Vegas, ha nem, ez egy esküvő. Harmadszor pedig; nem lehet csak úgy menni. Szólni kell Robéknak.
- Szóval akkor ez egy igen?
- Van más választásom?
- Hát tulajdonképpen van.
- Akkor viszont igen.
- Indulunk Vegasba! - csaptam össze a tenyerem.
- De figyelj, nekem tényleg fel kell, hogy hívjam Haileyéket. Soha, de komolyan mondom sohasem bocsátanák meg nekem.
- Akkor hajrá. Én addig szerzek magunknak gépet.
El is indultam, hogy beszervezzek egy magángépet. Miközben intézkedtem, hallottam a nappaliból, ahogy Summer próbálja Robnak, Haileynek és Mickeynek megmagyarázni, hogy miért is akarunk gyakorlatilag elszökni.
*
Órák teltek el, de még mindig nem tudtam elhinni. A gyűrűmet csavargattam az ujjamon. Néztem az alvó feleségemet. Igen, a feleségemet. Az esküvő nagyon érdekes volt. Több, mint érdekes. De ahogy ezt mondani szokták; ami Vegasban történik, az Vegasban marad.
YOU ARE READING
Lights on (S.M.)
Fanfiction- Mikor hagyod már abba ezt az inkognitózás és fekszel vissza még egy kicsit? - Öhm.. Izé.. Nekem most mennem kéne - feleltem zavaromban. A melltartó épp a kezembe került, mikor egy gyors mozdulattal kikapta belőle. - Mit csinálsz? - kérdeztem hirte...