꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

6. A Baleset.

Nyitott ajtónál vártuk a mentőket, amint megérkeztek, az egyik mentős elkezdett faggattni, hogy miképpen történt a dolog. Beviharoztak a házunkba, és mire észhez kaptam, már tolták is a beteghordágyon, az autóhoz. 

-Anya!- Szaladtam utána. 

-Madison..- Szólt utánam Jack, én pedig hirtelen erőt vesztve, az aszfaltra estem. Már csak arra emlékszem, hogy David odarohant hozzám, és egy mentős is. 

Péntek. De. 10:00 óra. 

Fejem fájdítva, magamhoz tértem, egy kórházi kórteremben. Lassan körbenéztem a helyiségben, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi történhetett. - Hogy kerültem én ide? Miért nem emlékszem semmire?- Fejemhez tettem a kezemet, és egy kötést véltem felfedezni rajta. -Mi ez?- tapogattam az említett dolgot. Megpróbálkoztam kimászni az ágyból, azonban hamar feltűnt, hogy infúzióra vagyok kötve. Megfogtam a rudat, és elkezdtem magamat a teremben található tükörhöz vonszolni. A felismerés, hátborzongató volt! 
-Mi történt velem?- Tapogattam a kötést, ami a fejemen éktelenkedett. Hamar feltűnt, hogy megfosztottak, nem kevés vörös hajtincsemtől. -Ezekszerint varrták a fejemet.- Fejtegettem az elmúlt esemélyeket. Arcom olyan sápadt volt, hogy csak úgy viritottak a zöld szemeim. A csendet, a kórterem ajtó nyílása törte meg, és megpillantottam David-et. 

-Madison!- Szólított meglepetten. -Nem lenne szabad mászkálnod!- Odalépett hozzám, és vissza kísért az ágyhoz. 

-David. Mi történt?- Vontam kérdőre, és leültem az ágyra, ő pedig mellém. 

-Madi. Tényleg nem emlékszel semmire?- Felvonta szemöldökeit. 

-Hát nem igazán.- Feleltem, és a fejemhez tettem a kezem. 

-Anyu begyógyszerezte magát, mi hívtuk a mentőket, te pedig valahogyan elestél, amikor szaladtál a mentőautó felé. Sikerült a fejedet jól bevágni, de annyira, hogy össze kellett varrni.- Mesélte. 

-Várj!- Szólaltam fel. -Anya itt van a kórházban?- Felugrottam az ágyról rémülten, David pedig szintén felállt. 

-Igen, de nyugodj meg! Minden rendben van. Már jól van, csak alszik.- Nyugtatgatott. -Te is pihenj le!- Utasított. 

-Nem nem!- Feleltem. -Látnom kell Anyát!- David pedig megfogta a karomat.

-De nem lehet Madi! Neked pihenned kell.- Mondta aggódóan. 

-David. Kérlek!- Néztem rá nagy kutyus szemekkel. 

-Jaj.- Sóhajtott. -Jól van, rendben. Gyere velem.- Felelte. 

Anyu kórterméhez érve, elkapott valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, azonban nem törődtem vele. Benyitottunk a szobába, és megláttuk anyánkat, ahogy éppen meglepetten nézett az ajtó felé. 

-Anya!- Szólaltam fel, és odamentem az ágyához, majd sírni kezdtem. 

-Jaj édeseim.- Mondta, és felült. Mind kettőnket átölelt. 

-Anyu miért akartál öngyilkos lenni?- Vonta kérdőre David, anyu pedig sóhajtott egy nagyot. 

-Üljetek le az ágyra!- Kérlelt bennünket, mi pedig úgy tettünk, ahogy azt kérte. -Nem akartam öngyilkos lenni, csak tudjátok..- Elkodolkodott egy pillanatra. -Nem tudok aludni már nagyon nagyon hosszú ideje, és ez miatt nagyon fájt a fejem is. Elfelejtettem hogy vettem be a tegnapi nap folyamán, már nem is egy gyógyszert, és még ezekre kettő vagy három altatót is. Arra gondoltam, hogy megpróbálom kialudni magam.- Mesélte, de én közbe vágtam. 

-Három altatót? Anyu van amikor kettő is sok, nemhogy három.- Néztem rá, üveges tekintettel. 

-Nem vagyok benne biztos, hogy hármat vettem be! De a fejemre bevett gyógyszerek, nagyon erősek, és a két fajta gyógyszer hatására, elvesztettem az eszméletemet, és az orvosok szerint úgy estem el, hogy sikerült bevágnom valamibe a fejemet.- Fejezte be a mondandóját. -Eszem ágában sem volt, titeket itt hagyni!- Mondta, és sírva magához ölelt minket. 

-De anya.- Szólt közbe David. -Akkor mégis hogyan vagy most ébren, ha kettő vagy három altatót is bevettél?- Jó volt a kérdés, engem is érdekelt. 

-Érdekes álmom volt! Apátok megjelent, és azt mondta, hogy még nem jött el az én időm, majd pedig felébredtem- Felelte elgondolkodva. 

-Úgy érzem mintha valamit, vagy pedig valakit, elfelejtettem volna.- Jegyeztem meg, anyuék pedig csak értetlenkedve néztek rám. 

Szombat De. 13:06 óra. 

Tegnapi napon, bent tartottak minket a kórházban anyuval, azonban ma haza engedtek minket. 
Nem tudom, hogy pontosan velem mi történt, mert nem teljesen emlékszem, az előzményekre. 
Letettem a sport táskámat az ágyamra, amibe David tegnap elpakolt egy kettő holmit, amit felvettem a hazajövetelem előtt. Leültem az ágyam szélére, közben ismét elfogott az érzés, mintha valamit elfelejtettem volna. Majd ekkor, egy elég megmagyarázhatatlan dolog történt! 

-Madison… - Szólított nevemen, ereimben pedig megfagyott a vér. Lelkemig hatolt hangja, a szívem pedig a torkomban dobog.. 

-Ki vagy te?- Remegő hangon vontam kérdőre, a hang gazdáját. -Kérlek áruld el a neved!- 

-Madison.. - Ismételte meg a nevem.

-Kezdek megőrülni..- Felnevettem kínomban. -Komolyan a semmihez beszélek? Ennyire agyamra ment volna a magány?- Ágyamon ülve, a tenyereimbe temettem az arcom. 

-I need you! (Szükségem van rád!) -