꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/13. Lassan Minden Értelmet Nyer! +16

Tisztában voltam vele, hogy nekem kell erősebbnek lennem! Jack már elvesztette az egész. Mire észbe kaptam, már az én nadrágomat gombolta ki. -Jack! Be kell fejeznünk!- Alig hallhatóan mondtam, de ő meg sem hallotta. Amikor egy pillanatra leszállt rólam, hogy levegye az említett ruhadarabomat, elhúztam magamat tőle, és mellkasomhoz húztam térdeimet. -Jack állj le!-  Azonban ő üres tekintettel felém mászott, és a tarkómtól fogva megcsókolt. Éreztem, hogy annyira nincs már erőm, hogy nem is bírtam ellenkezni. Keze olyan helyekre vándorolt, ahol még nem fordult meg fiú, végül felnyögtem. Ő ennek hallatára be remegett, és kinyújtásra kényszerítette a lábaimat. Elég hamar le repült rólam a nadrág, rajta pedig már nem is volt, bár nem emlékszem mikor vette le. Ismét fölém mászott, és elfektetett. Melleim szintjén volt az arca, de kába tekintete néha néha vissza kúszott íriszembe. 

-Mad.. -Suttogta erőtlen hangon. -Neked kell erősebbnek lenned!- Csókolgatni kezdte, az említett testrészemet, én pedig lassan nem láttam a vágytól semmit. Csak a hajába túrtam, végül megtéptem azt. Ő felnyögött, és felemeltem fejét. Ezzel nagyobb rálátásom lett, kába arcára. Ismét fölém mászott, és megcsókolt. Megragadta torkomat, és akkor jöttem rá, hogy vagy erősebb leszek én, vagy meghalok. Ekkor eszembe jutott egy szó. 

-Jack.- Nyögtem, mert keze szorítása torkomon, elzárta már félig meddig, a levegőm útját. -Szeretlek!- Amint elért hozzá szavam, abba hagyta keze azt, amit elkezdett. 

-Szeretlek!- Suttogta csukott szemekkel, majd erőtlenűl a nyakamba temette arcát. Éreztem hogy harcolt önmagával, és hogy semmi ereje nem maradt. -Madison. Ne haragudj!- Megéreztem bőrömön könnyeit, én pedig lassan fellélegeztem. Erőm még mindig nem volt, de annyi igen, hogy valamennyire tartsam magam. 

-Ez így nem fog működni.- Motyogtam. 

-Hát nem.- Suttogta nyakamba, majd beletúrt fürtjeimbe. -Hatalmas ez az erő. Ehhez fogható, nem hiszem hogy létezik! Még a cigiről is könnyebb volt leszoknom.-. 

-Jack.- Simogattam fejét. -Soha ne engedj el!- Lassan arcomra nézett, kedvesen mosolyogva. 

-Nem lennék rá képes!- Felelte, és egy apró csókot lehet ajkamra. -Együtt megoldunk mindent!- Mondta, én pedig elmosolyodtam. Ekkor valami mélyebb érzésem támadt, ami keveredett némi fájdalommal. Szokták mondani, hogy szeretni néha fáj! Tekintete oly megigéző, és hiába történt nemrég ami történt, mégis biztonságot sugall. -A sors téged nekem rendeltetett.- Suttogta, és mellkasomra hajtotta fejét, én pedig simogatni kezdtem haját. Így feküdtünk a szőnyegen, ki tudja mennyi ideig. 

Du 13:04 óra. 

Lent ültünk már a nappali kanapéján felöltözve, kezünkben egy-egy tányér konzerves babbal, közben sztorizgattunk magunkról. 

-És ezt úgy képzeld el, hogy egy szál boxerben álltam, a tér közepén.- Mesélte nevetve, én pedig majdnem megfulladtam az ennivalótól, úgy nevettem. Amint lenyeltem a falatot, fellélegeztem.

-Hihetetlen vagy!- Nevettem, később pedig ránéztem. -Jaj Jack.- Sóhajtottam egyet. -Olyan jól érzem magam veled.- Jegyeztem meg, ő pedig végig mosolyogva hallgatta. 

-Ezzel nem vagy egyedül Madi, én is jól érzem magamat veled.- Megsimogatta az arcomat, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. 
Életem első fiúja, aki egyben akár halálom okozója is lehetne még! Azonban elég önkontroll tanulással, ezen lehet változtatni. 

-Hol vagyok?- Kérdezte valaki alig hallhatóan.

-Ezt te is hallottad?- Felnéztem Jack-re.

-Igen!- Fülelni kezdett, és lerakta a kis dohányzó asztalra az ennivalót, végül követtem példáját. Felálltunk a kanapéról, és Jack elkezdett mászkálni a házban. -Van itt valaki?- Kérdezte, közben a kezébe vett egy serpenyőt. -Lehet egy hajléktalan.- Suttogta, és lassan a lenti mosdó felé kezdett lépkedni, én pedig mentem utána. Kezét a kilincset tette, majd rám nézett. -Madison. Ha esetleg fegyvere van, akkor te fuss el!- Suttogta. 

-Dehogy futok el!- Feleltem halkan. 

-Madison! Ígérd meg!- Mondta alig hallhatóan. 

-Jól van rendben.- Vágtam rá halkan. Vissza fordult az ajtó felé, majd abban a pillanatban kirántotta az ajtót, aminek a zára tönkre is ment. Meglepetésünkre, egy szőke férfi állt bent. 

-Oscar apukája?- Kérdezte döbbenten Jack, és le lógatta lába mellé, a serpenyőt. -De maga nem halt meg?- Ekkor eszembe jutott apám szava. 

-Jack.- Szólítottam, és a vállára tettem a kezem. -Ő Oscar apukájának a szelleme.- Mondtam. 

-Hogy mi?- Akadt ki. -Arról nem volt szó, hogy látni is fogom őket.- Motyogta, közben végig a férfit nézte. 

-Ti láttok engem?- Kérdezte meglepetten, a férfi. 

-Igen!- Feleltem. -Kérem jöjjön ki a mosdóból, és beszélgessünk!-

-Madison, te most mégis mi a jó fenét csinálsz?- Nagyra nyílt szemekkel fürkészte, az előtte el haladó szellemet, aki leült a kanapéra. 

-Ez a feladatunk Jack!- Feleltem, és leültem a férfi mellé. -Gyere ülj ide mellém te is.- Ő csak hitetlenkedve, inkább állva maradt a dohányzó asztal mellett. -Kérem mesélje el, hogy mi történt magával.- Néztem a férfira. 

-Arra emlékszem, hogy éppen úton voltam valahova az autóval, amikor frontálisan ütköztem valakivel, aztán itt találtam magam.- Felelte. 

-De Frank bácsi. Maga már tíz éve meghalt!- Adta tudtára Jack. 

-Azt tudtam, vagy is sejtettem hogy meghaltam.- Mondta. 

-Még is miből jött rá?- Kérdeztem. 

-Nem emlékszem!- Frank a tenyerébe temette az arcát, én pedig ránéztem Jack-re. 

-Frank bácsi?- Kérdezte, és leült a férfival szembe, a dohányzó asztalra. -Látta saját magát a kocsiban?- 

-Igen láttam!- Szólalt fel, és elgondolkodott. -Már tudom honnan jöttem, és merre tartottam!- Tette hozzá lelkesen. -Ide akartam jönni, Oscar szülinapjára.- Felállt, és elindult az emeletre, mi pedig mentünk utána. Betért az egyik ajtón. 

-Ez volt Oscar szüleinek a szobája.- Mondta Jack. A szellem pedig odaállt egy nagy szekrényhez, de nem tudta azt kinyitni, de én kinyitottam helyette. 

-Ott lent, abban a fehér dobozban!- Irányított Frank, én pedig leguggoltam, és kivettem az említett tárgyat. Levettem a tetejét, és egy repülő modell volt benne. Leguggolt mellém Jack, és megérintette azt, végül fájdalomtól becsukva szemeit, csak dermetten guggolt, tartva magát, a másik kezével, a szekrénybe kapaszkodva. Valószínűleg látomása lehetett, mert könnyes szemekkel pillantott íriszeimbe. 

-Mit láttál?- Kérdeztem. 

-Frank bácsi az éjszaka közepén, amikor mindenki aludt, kisurrant az autójához, ami a ház előtt parkolt. Kivette a csomagtartóból a dobozt, és elrejtette ide, mondván mikor hétvégén ide hoznak minket is Oscar szülinapjára, csak egyszerűen feljön az ajándékért Frank, és leviszi a nappaliba. Azonban másnap Frank bácsit behívták a munkahelyére, és amint visszafelé tartott onnan, a faházhoz, pont akkor érte őt a balesetet.- Mesélte. -Szóval már nem ért ide vissza.- Mondta. -Arra emlékszem, hogy akkor jött a telefon Frank haláláról, miután mi megérkeztünk apámmal ide, mert ugye ő hozott el minket Oscar-al a suliból.- Fejezte be mondandóját, mi pedig felnéztünk a férfi szellemére. 

-Oda adnátok neki? És megmondanátok neki, és az anyjának is, hogy szeretem őket? Ja és persze azt is, hogy sajnálom?- Kérdezte kérlelő tekintettel. 

-Átadjuk Frank.- Feleltem, ő pedig elmosolyodott.

-Köszönöm!- Mondta, és tekintete az ablakra szegeződött. -Eljött az én időm!- Jegyezte meg, mi pedig felálltunk. -Köszönöm a segítségeteket! És Jack.- Fordult felé. -Apádat vitest elvonóra. Ne kérdezd miért mondom, mert nem tudom, csak azt érzem, hogy el kellett mondanom. Na ég veletek!- Mosolygott, és elindult az ablak felé, végül köddé vált. 

-Hát ez furcsa volt.- Jegyezte meg Jack. -Na és vigyem apámat elvonóra? Az igaz hogy sokat iszik. Talán alkoholista lenne?- Lepődött meg, majd pedig rám nézett. -Hogyan adjuk át az ajándékot Oscar-nak? Na és hogyan mondjuk el, hogy mit üzent a családnak a halott apa?-

-Felettébb jó kérdés!- Néztem a repülő modellre. -Nagyon jó kérdés Jack.- Suttogtam.