꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/9. Az Elhallgatott Igazság.

Du. 17:00 óra. 

A konyhában ücsörögtem, egy pohár epres tea társaságában, közben pedig anyut vártam, hogy hazaérjen a munkából. Annyira ideges voltam, hogy azon gondolkodtam, hogy mivel tereljem el a figyelmemet, de azon is gondolkodtam, hogy mit fogok mondani anyunak. Eszembe jutott, hogy mi lenne ha megfőznék, azonban eszembe jutott, hogy tegnapról maradt még ennivaló. Így ezt az ötletet elvetettem. 

-Egyszerű a megoldás! Elmondom az igazat.- Suttogtam, végül anyu belépett az ajtón. Nem is nézett rám, és nem is köszönt, csak lerakta a táskáját a konyhapultra, és a slusszkulcsát. -Szia Anyu.- Kezdtem bele, de ő csak csinálta a dolgát. Levette a kabátját, cipőjét. -Nyilván emlékszel arra a srácra, aki tegnap beállított ide, és azt mondta, hogy megígértem, hogy részt veszek a felzárkóztatásában. Ez nem volt igaz, nem ígértem meg neki. Engem választott ki a tanár, mondván hogy jók voltak az eddigi jegyim, a volt sulimban. Nem tetszett az ötlet, mert nehezteltem a srácra. Tudod miért?- Pillantottam rá, de ő csak az ablakon meredt kifelé, csípőre tett kezekkel. -Ez a srác volt az, akit meséltek a híradóban, hogy ráomlott egy emelet, amikor magától bekapcsolt a Tv. Igaz nem ez a lényeg, hanem az, hogy én beleszerettem. Ő ezt nem tudja, vagy is tudta, amíg szellem volt. Ugyanis engem kísértetett.- Elsírtam magam. -És tudod mi a legrosszabb? Hogy ő semmire sem emlékszik. Nem emlékszik arra, hogy benne volt az álmomba, hogy éjjelente suttogott nekem. Arra se hogy segítséget kért tőlem, hogy akadályozzam meg, a teste lekapcsolását a gépekről. Annyira fáj anyu!- Tenyerembe temettem az arcom. -Most jelenleg furcsa emlék képei vannak, látomásai, és azért is akarta, hogy én segítsek neki a tanulásba, hogy kifaggason az emlék képeiről. De tudod hogy van ez, hogy mindig akkor néznek hülyének és hazugnak, amikor őszinte akarsz lenni. Nem akartam neki elmondani, ahogy neked sem, mert tudom hogy úgysem hiszel nekem, de egyszerűen nem tarthattam már magamban tovább.- Sóhajtottam, és remegve távozott tüdőmből a levegő. Felálltam az asztaltól, és a konyhapultra tettem mind a két kezem, hogy meg támaszkodjak rajta. -Az este folyamán amolyan emlék roham tört rá, amikor kimondta a Mad becenevemet, és majdhogynem össze nem esett. Megfogtam őt, hogy ne essen el. Ott guggoltam vele anyu.- Jobban rázendítettem a sírásra. - Ott guggoltam érted?- Lecsúsztam a konyhaszekrényen háttal, és a földön ültem a könnyeim közt. Anya odalépett hozzám, és leguggolt. -És így elaludtam a földön kuporogva vele.- Fejeztem be a történetemet, majd belenéztem anyu íriszeibe. -Nem történt semmi olyan dolog, és sajnálom hogy nem tudtam hazajönni.- Mondtam. 

-Sejtettem.- Szólalt fel, a lépcsőn álló David. -Éreztem hogy meg fog téged keresni Jack.- 

-Már mindent tudtam Madison.- Szólt közbe anya. -Az öcséd megérzésből elárult mindent, miután meglátta az iskolátokban Jack-et.- Tette hozzá, és átölelt. -Sajnálom hogy kételkedtem benned drágám. Tudod elsőre nem hittem el, mert olyan mint egy mese, de most hogy te is elmondtad ugyanazt mint az öcséd, már elhiszem. 

-Madison minek szerettél bele abba a gyökérbe?- Oda lepett a konyhába hozzánk David. 

Kibújtam anyu öleléséből, hogy az öcsémre nézhessek. -Nem volt ő gyökér holtaban. Viszont így hogy nem emlékszik, az lett. Ma láttam a suli előtt, egy lánnyal beszélgetni, ami nagyon fájt. Ekkor meglepett Oli, és látta rajtam, hogy valami gond van. Megvigasztalt, de ezt meglátta Jack, és féltékenyen oda száguldott hozzám, hogy vissza vegye a kölcsön könyveit. Oliver ezután számon kért. El kellett mesélnem neki mindent. Neki is el meséltem, és láttam rajta az együttérzést, viszont a bánatot is, mert tudta hogy őt nem tudom így szeretni.- Meséltem. 

-És most mihez fogsz kezdeni Madi?- Kérdezte anyu. 

-Én tudom!- Szólt közbe David. -Szépen elfelejti azt a barmot!- Vágta rá. Egy percig sem akadékoskodtam, mert tudtam hogy igaza van. 
Annyira megnyugodtam, hogy végre anyu is tudja a történteket, és hogy nem hisz hazugnak. Egy hatalmas teher esett le a vállamról. 

Este. 21:00 óra. 

Az ágyamban fekve idéztem fel, a mai eseményeket. Hamar rájöttem arra, hogy nem fogok soha megbocsátani Jack-nek, a viselkedése után! Így is annyit szenvedtem már miatta! 
Kimásztam az ágyból, hogy elmenjek a mosdóba, azonban amikor kinyitottam az ajtót, olyan dolgot láttam, amihez fogható nincs! Újra arra a folyosón találtam magam, ahol még ketten voltunk Jack-el, amikor még szellem volt. Döbbenten néztem körbe, de nem léptem át a küszöböt. Majd a távolba megláttam aput. Nem hittem a szememnek. 

-Apu?- Kérdeztem remegő hangon, ő pedig elém termett. 

-Kicsim.- Mosolygott. -El kell beszélgetnünk.- Mondta, én pedig átöleltem őt. 

Tudom hogy ez a rész most nagyon rövid lett, de ez most annak köszönhető, hogy fodrászhoz kell mennem. Amint tudom, hozom a folytatást! Köszönöm, hogy velem vagytok! Puszi, Bekii. 😘