꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/14. A Titkok, Lelepleződtek.

Du. 17:20 óra.

-Van fogalmad arról, hogy milyen érzés volt, amikor felhívott az igazgató, hogy láttak titeket lelépni a suliból?- Szidott le anyu, a szobámban állva.

-Mondtam hogy sajnálom!- Vágtam rá, és oda caplattam az ablakhoz.

-És szerinted ezzel, minden meg van oldva? Többet nem találkozhatsz azzal a fiúval!- Förmedt rám, és megragadta a karomat. Hirtelen ismét elkapott a rosszullét.

*Madison látomása*

Sötét vöröslő bár fények, italozó emberek, fülledt erotika. Egy hosszú pult, és az anyám, mellette pedig egy férfi ült.

-De ez borzasztó, hogy csak itt tudunk találkozni.- Jegyezte meg a férfi.

-Sajnálom William. De egyszerűen nem tudom elmondani még a gyerekeknek, hogy új kapcsolatba kezdtem. Hisz még csak öt éve halt meg az apjuk.- Sajnálkozott anyám.

-Sophie..- Sóhajtott William. -Arra nem gondoltál, hogy ha sokáig húzod az igazság elmondását, akkor tönkremehet a kapcsolatunk?- Rákönyökölt a pultra.

*Látomás vége.*

A földön térdeltem, miközben anyu fogott, és szólongatott.

-Kicsim! Jól vagy?- Aggodalmaskodott, én pedig lassan anyám szemébe néztem.

-William mi?- Felálltam, közben anyám reakcióját vizsgáltam.

-Miről beszélsz?- Sápadttá vált arca.

-Tudod te jól!- Karba fontam kezeimet.

-Madison, neked semmi közöd, az én magánéletemhez!- Vágta rá.

-Ó igen? Még ki sem hűlt apánk teste, te pedig máris másokkal enyelegsz?- Vontam kérdőre, és azzal a pillanattal, kaptam egy hatalmas pofon.

-Nem tudsz te semmit!- Köpte szavait hozzám.

-Ebben igazad van!- Megérintettem, a sajgó pontot arcomon. -Nem tudok az anyámról semmit! Nem ismerem!- Sziszegtem. Összepakoltam pár cuccomat, és a maradék tanszereimet.

-Madison! Kicsim.- Lépett mellém. -Sajnálom! Most hova mész?- Fürkészte a táskámat, amibe pakoltam.

-Azzal te ne foglalkozz!- Vágtam hozzá. -Hozd ide a kis William-et, de előtte beszéld meg a gyászoló fiaddal! Abban nyugodt lehetsz, hogy nem fogok neki szólni!- Fejeztem be a témát, és kikerültem őt.

-Madison, Kicsim! Sajnálom!- Kiabálta utánam, de én mit sem törődve vele, felvettem a cipőmet, megragadtam a kabátomat, majd azzal a lendülettel elmentem otthonról.

Este. 19:02 óra.

Nem tudtam hogy mihez fogok kezdeni, vagy hogy hova megyek, de abban az egy dologban biztos voltam, hogy haza nem mehetek.
Már nagyon éhes voltam, és eléggé fáztam is. Ilyenkor közel a karácsonyhoz, csak úgy röpködnek a mínuszok.
Miután tekintetemet felvettem az aszfaltról, megjelent előttem egy férfi, az utcai lámpa fényében. Szívem felgyorsult, mert hamar észrevettem, hogy engem bámult. Az egyik udvarból, gajak törésének hangjára lettem figyelmes, a tekintetemet oda kaptam, de mire vissza néztem a férfira, már el is tűnt. Majdnem sikerült fellélegeznem, de hirtelen megcsörrent a telefonom. Előkotortam azt a táskámból, és észrevettem, hogy egy ismeretlen szám hív.

-Halló?- Szóltam bele félve.

-Madison?- Kérdezte, egy ismerős hang. -Jack vagyok! Ne kérdezd hogy honnan van meg a számod, mert nem emlékszem.- Hadarta.