꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/4. Memory.

Beérve a kórházba, mit sem törődve a recepciós nő kiabálásával, szaladtam egyenesen Jack után. Majd hirtelen fellöktem egy hajszál híján, egy szőke hajú srácot, aki éppen a mosdóból jött ki. -Neharagudj! -Kiabáltam vissza. 

*Oscar Szemszöge*

Nem kicsit meglepődtem, amikor belefutott az oldalamba, az a kétszínű hajú lány. Egy pillanatra megfogtam őt, hogy ne vágódjunk el, ő pedig olyan gyorsan futott is tovább, akár csak egy élsportoló. Be kell vallanom, hogy nagyon szépnek találtam őt.

*Madison szemszöge*

Odaérve az intenzív osztályra, csak úgy berontottam a helyiségbe. Nagyon furcsán néztek rám, a bent lévő emberek. Ekkor megpillantottam Jack testét, és a gépeket. Összetörtem amikor láttam, hogy a gépeket pont akkor kapcsolták le. 

-Ne!- Sírva kiabáltam el magam, és oda futottam Jack biológiai lényéhez. A mellkasára borultam, és eszem vesztve zokogtam. -Jack. Elkéstem! Úgy sajnálom!- Ott sírtam rajta, az emberek pedig csak némán néztek. Az édesanyja, az apja is velem együtt sírtak. - Jack.. Úgy Sajnálom!- Felnéztem lassan a sápadt arcára, majd iszonyat erős kísértést éreztem arra, hogy megcsókoljam a homlokát. Lassan fölé hajoltam, közben arcára könnyeim potyogtak, és csókomat leheltem rá. Vissza borultam mellkasára, és szidtam magam. Ekkor olyat hallottam, ami miatt kikerekedtek a szemeim. -Ver a szíve!- Távolodtam el, és ránéztem ismét az arcára. 

-Istenem!- Szólalt fel az édesanyja. 

-Hölgyem kérem álljon odébb!- Utasított a Doktor, és rögtön vizsgálni kezdte Jack-et. -Igaza van!- Helyeselt a doktor. Jack anyukája pedig átölelte örömében a férjét. 

-Egy igazi angyal!- Szólt felém nézve az anyuka. Felém lépkedett, és átölelt. -Hogy csináltad?- Kérdezte, és belenézett szemeimbe. 

-Hol vagyok?- Szólalt meg, a már jól ismert rekedtes hang. 

-Jack!- Oda rohant édesanyja, és az apja is. Mosolyogva néztem rájuk. 

-Ez egy hatalmas csoda! Úgy néz ki, hogy lehet nem is maradt maradandó agykárosodás. -Jelentette ki a Doki. 

-Te ki vagy?- Kérdezte, a szőke hajú srác, akit a folyosón véletlen majdnem fellöktem, majd pedig elém lépkedett. 

-A nevem Madison.- Felkeltem, ekkor rám nézett mindenki. 

-Te vagy az a lány, akit szólongatott a fiam!- Mondta az apa. 

-Ő ki?- Kérdezte Jack, rám nézve. A szívemet pedig akkor éreztem, összetörni. 

-Jack. Nem emlékszel rám?- Kérdeztem könnyes szemekkel. 

-Sajnálom nem. De egy ilyen szép lányra, biztos hogy emlékeznék, ha már láttalak volna!- Mondta mosolyogva. 
Minden szava, felért egy késszúrással. Elkezdtem hátrálni tőle, az emberek pedig csak bámultak rám. 

-Bocsássanak meg!- Mondtam, és elszaladtam. 
Nem fér a fejembe, hogy hogyan nem ismert fel Jack. 

-Hey várj!- Kiabált utánam a szőke srác, de én nem álltam meg. Kifutottam a kórházból, és csak sírtam. A fiú amint utolért, megragadta a karomat. -Ki vagy te?- Kérdezte, és törölgettem az arcomat. 

-Már mondtam.- Feleltem szipogva. 

-Honnan ismered Jack-et?- Fürkészte arcomat. -Csak nem járt veled is?- 

-Velem is?- Elcsukló hangon ismételtem meg. -Istenem!- Szólaltam fel, és kikaptam a karomat a kezéből, végül elfutottam. 

*Oscar szemszöge.*

Ilyen szép lánnyal ismerkedett Jack, és nekem el sem mondta? De miért csinált úgy, mintha nem ismerné a lányt? Hisz a nevét ismételgette, amikor először magához tért. 

Visszamentem Jack-hez, majd leültem mellé. Megvártam hogy kimenjen mindenki, végül ránéztem. 

-Örülök haver, hogy újra köztünk vagy!- Veregettem meg vállát. 

-Mennyi ideig voltam kómába?- Kérdezte. 

-Hát majdnem egy hónapot.- Feleltem. -Haver. Ki volt az a lány, aki kiszaladt innen sírva?-

-Nem tudom!- Felelte. Nem láttam még őt soha.

-Ez érdekes, pedig úgy futott ide be hozzád, mint aki már egy ideje ismer téged.- Jegyeztem meg, Jack pedig csak maga elé bambult. 

-Tényleg nem tudom.- Sóhajtott. -De nagyon szép volt!- Elmosolyodott. 

*Madison szemszöge*

1 héttel később. Du. 11:55 óra. 

Üldögéltem a suli étkezőjében öcsémmel, és csak túrtam a kaját. 

-Mi a baj Madison?- Faggatott David. -Annyira furcsa vagy már egy hete.- Jegyezte meg. 

-Nincs semmi!- Egy halvány mosolyt erőltettem arcomra. 

-Sziasztok!- Köszönt mellettem állva a szőke srác. 

-Helló!- Köszönt vissza öcsém. 

-Nem volt alkalmam bemutatkozni.- Mondta rám nézve. -A nevem Oscar.- Mosolygott. 

-Szia Oscar.- Köszöntem. 

-Leülhetek?- Kérdezte. 

-Nyugodtan.- Feleltem. - Én már úgy is menni készültem.- 

-Madison. Szinte nem is ettél semmit.- Jegyezte meg David. 

-Nem vagyok éhes.- Válaszoltam. -További jó étvágyat!- Mondtam, és elvittem a tálcámat. Leraktam a többi mosatlan közé, és elhagytam az étkezőt. 

-Szia Madison!- Köszönt, a velem szemben caplató Oliver. 

-Szia.- Mosolyogtam. 

-Már ettél is?- Csodálkozott. 

-Igen.- Feleltem. 

-Én még csak most megyek.- Közölte. 

-Akkor jó étvágyat!- Mondtam, és már kerültem is volna ki. 

-Madi. Van kedved ma suli után találkozni?- Mosolygott, én pedig csak néztem rá. 

-Miért ne Jack.- Mosolyogtam. 

-Jack?- Kérdezte. 

-Mi van vele?- Nagyra nyíltak szemeim. 

-Jack-nek szólítottál.-

-Jaj ne haragudj! Nagyon fáradt vagyok.- Adtam válaszul, és a kezemmel megdörzsöltem egy kicsit az arcomat. 

-Jól van semmi gond. Akkor 14:50 kor a Suli előtt várlak!- Mondta. 

-Rendben.- Feleltem. -Szia.-

-Szia.- Köszönt vissza. Folytattam utamat, a következő órám termébe. 

-Jack!-

-Jack!- Ismételgette egy kisebb tömeg, az aulában. Én pedig csak álltam ott, végül rálátásom lett, az említett személyre. -Mikor jössz suliba?- Faggaták. 

-Hétfőtől már jövök.- Felelte, majd ekkor rám pillantott egy pillanatra, de még mindig nem ismert fel. Lehet már soha nem is fog!