꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

11.A Fájdalmas Búcsú.(1.Évad Vége)

Szombat De. 9:02 óra.

-Jaj skacok, nagyon köszönöm, hogy segítetek pakolni!- Mondtam és fújtattam egyet, miután beraktunk egy kis szekrényt Oliver-el a teherautóba.

-Ugyan Madi. Erre valók a barátok!- Mosolygott Linda, és berakott még 1 dobozt, a járműbe. Visszafelé indultam a házba, amikor Kate elém állt.

-Madison. Ezt szeretném visszaadni.- Suttogta, és a kezembe rakta az Ouija táblát, és a planchet-et. -Biztos ezt akarod Madi?- A Sajnálat tükröződött a szemében.

-Kate. Csak így menthetem meg!- Suttogtam.

-Kit menthetsz meg Madi?- Kérdezte Oliver, én pedig eldugtam a táblát szépen óvatosan, a hátam mögé.

-Ja! Hát a maradék időt, amit veletek tölthetek!- Mosolyogva átkaroltam Kate-t.

-Szóval a pakolás után tervezel még valamit?- Meglepetten nézett rám Linda.

-Hát persze hogy tervez! Szombat van gyerekek. Bulizni megyünk nem de Madison?- Kérdezte Tom.

-Pontosan! Eltaláltad.- Vágtam rá, és vigyorogni kezdtem.

-Na folytassuk a munkát!- Szólt közbe Oliver. Egy bólintással helyeseltem, és felmentem az emeletre.

-El kell dugnom a táblát valahova.- Motyogtam, és beleraktam a ruhákkal teli dobozba, majd pakoltam rá egy kettő pólót, végül felálltam. Annyira megszédültem hirtelen, hogy a földre estem, majd mintha elaludtam volna egy pillanat alatt.

-Madison..- Keltegetett, egy jól ismert hang.

-Mm..- Lassan nyitogattam a szemeimet. -Mi történt?- Kérdeztem, és egyből észrevettem, az ébresztgető hercegemet. -Jack!- Felsikítottam örömömben, mit sem törődve azzal, hogy valaki esetleg meghallotta. Rögvest átöleltem őt. -Istenem Jack! Úgy hiányoztál. Azt hittem, soha többé nem látlak!- Elmorzsoltam egy két öröm könnycseppet, és felálltunk.

-Istenem Madi.- Mosolygott rám, és megsimogatta az arcom. Némán fürkészte minden szegletét.

-Jack! Én..- Szavamba vágott.

-Tudom Mad. Én is szeretlek!- Suttogta. Karjával a derekamtól fogva, magához húzott, lágyan és gyengéden. Ajkaimra kúszott, gyönyörű íriszének tekintete.

-Jack.- Suttogtam, miközben lassan közelitett ajkaim felé.

-Ne beszélj Madison. Csak éld át!- Végül ajkaink összeértek.
Hát ilyen Egy Kísértet Csókja. A lélekből jövő érzelmek, őszinték és tiszták. Ez a legszebb dolog, ami eddigi életemben történt velem! -Most ne ijedj meg szépségem! - Suttogta ajkaimra, majd arcunk lassan eltávolodtak egymástól. Gyönyörű barna íriszeibe fúrtam tekintetem.

-Ha velem vagy, nem félek Jack!- Jelentettem ki.

-Akkor nézz le egy pillanatra!- Mondta. Úgy tettem, ahogy azt kérte.

-Úristen!- Lesokkolt a földön látottak. -A testem!- megrémültem, de ő szorosabban átölelt. - Jack!- Vissza pillantottam szemeibe. -Most akkor meghaltam?-

-Nyugodj meg szerelmem. Nem haltál meg, csak testenkivűli élményed van!-

-De az félig meddig azt jelenti, hogy meghaltam. Nem?- Vissza néztem a testemre.

-Fogalmazhatunk igy is, de bármikor visszatérhetsz.- Válaszolta. -De szeretném, ha most egy kicsit velem jönnél.-

-De mi lesz a testemmel?- Néztem rá kérdő tekintettel.

-Nem lesz semmi baja.- Ránézett a szobám ajtajára, és az bevágódott.

-Szóval ezt így csinálod!- Szólaltam fel.

-Igen igen, de gyere! Sietnünk kell, mert nincs sok időnk.- Megragadta a kezem, és hirtelen elkezdett mindenem bizseregni. Amint észhez kaptam, egy hosszú folyosón találtam magam Jack-el.

-Mi ez a hely?- Alaposan körbenéztem.

-Gyere csak!- Oda vezetett egy ajtóhoz. -Nyisd ki!- Mondta, én pedig úgy tettem, ahogy azt kérte.

-Ez a házunk udvara.- Jegyeztem meg.

-Nézd csak!- Mutatott előre, én pedig megpillantottam a többieket, ahogy pakoltak a teherautóba. Oda teremtem a fiúkhoz, hogy kicsit megvicceljem őket, de pont belecsöppentem egy beszélgetés közepébe.

-Haver mikor mondod el Madi-nek, hogy totál bele vagy esve?- Kérdezte Tom, Oliver-re nézve.

-Hogy micsoda?- Kiakadtam.

-Ezt te is érezted haver?- Kérdezte Oliver.

-Látod miket tudsz meg, ha szellem vagy?- Suttogta Jack, mellettem állva.

-Jack, de én téged szeretlek!- Felé fordultam.

-Ebben egy percig sem kételkedtem Mad.- Mosolygott.- Láttam ahogy esténként gyötrődtél, a hiányom miatt!- Eltűrt egy tincset az arcomból. -Tudod Madi. Akkor jöttem rá, hogy engem még senki nem szeretett úgy, mint ahogy te. Pedig igazából nem is ismersz.- Kacagott fel gyengéden. -De Mad, én nem tudlak úgy szeretni, ahogy te engem. Most félre ne érts! Nem azért mert nem akarlak, hanem mert el kell mennem.- Felcsillant szemeiben egy születendő könnycsepp.

-Jack!- Rémülten néztem rá. -Ezt most mire véljem?- Legördült arcomon, könnyem.

-Mad.- Szipogott, majd megtörölte az arcát, és Olivérre mutatott. -Ez a srác itt, ő igazán szeret téged, és szerethet is téged! Vele kell lenned Madison!-

-Ne!- Remegő hangon kérleltem. -Ne csináld Jack!-

-Sajnálom Madison! Én nem szerethetlek téged az életemben!- Meghátrált tőlem.

-De mégis miért Jack?- Sírva lépkedtem felé.

-Égveled Madison!- Suttogta, és lassan egyre homályosabb lett ő.

-Jack kérlek, ne tedd ezt velem!- Könnyeim záporoztak, végűl minden elsőtétült.

-Madison térj magadhoz!- Keltegetett valaki.

-Jack!- Kiabáltam sírva, de Oliver-el néztem szembe. Hamar rá eszméltem, hogy vissza kerültem a testembe. Oda kusztam négy kéz láb a dobozhoz, amibe a táblát tettem, és kiszortam a ruhákat belőle, de az említett tárgynak, hűlt helye volt. -Jack! Ezt nem teheted velem!- Ott zokogtam, a szobám közepén.

-Madison!- Odaszaladt hozzám Oliver. -Ne sírj!- Átölelt, és ott gubbasztottunk ketten.

-Jack elment, és soha többé nem fog visszajönni!- Tudtam hogy Oliver nem érti hogy miről beszélek, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi!