꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

2. Az Igazság.

A levegő megfagyott a szobában, és csak meredten bámultam a táblára. Rettegtem, a gondolataim pedig csak úgy cikáztak a fejemben.
Nem hiszek a szellemekben, de erre nem hiszem hogy létezik racionális magyarázat. Az eddigi napom nagyon furcsa volt, és most meg ez a tábla.
-Mi a fene folyik itt?- Halkan, elcsukló hangon kérdeztem magamtól, majd lassan körbenéztem a besötétített szobában. Oda lépkedtem az ablakhoz, és széthúztam a sötétítő függönyöket.

-Te mit csinálsz itt?-

Az ajtó felé kaptam a fejem, és megláttam David-et. -Én.. Én csak.- majd eszembe jutott a tábla. -Hogy én mit csinálok itt? Inkább te adj választ arra, hogy miért van neked Ouija táblád, és hogy miért mozgott magától a planchett.- karbafontam a karjaimat, hihető magyarázatra várva.

-Hogy mit csinált? - Ránézett az említett tárgyra. Odarohant, majd magához vette a planchett-et.

-Mondom megmozdult. Itt álltam az asztal előtt, és azt hittem itt kapok szívrohamot. Mondd ezt te csináltad, valami mágneses megoldással? Te szórakozol velem?- Halmoztam el a kérdéseimmel, ő pedig csak lassan, belenézett a szemeimbe.

-Beszélnünk kell!- Adta tudtomra, mintha nem erre várnék.

Du 16:24 óra.

Az ágyán ülve hallgattam végig, a lehetetlen magyarázatát. -Szóval azt mondod, hogy tegnap suliból hazafele jövet, egy vásár mellett jöttél el, és ott láttad meg a Ouija táblát, de nem te hoztad el? Csak a táskádban volt, mire hazaértél?- Hitetlenkedve kérdeztem vissza, és csak gúnyosan felnevettem. -Jól van öcsi, hülyíts mást!- Vágtam rá, és felálltam az ágyról.

-De nem hazudok!- Vágott vissza, majd hirtelen le esett, az íróasztaláról a planchett. Mindketten a tárgyra meredtünk.

-Mi folyik itt David?- Már majdnem sírva kérdeztem. Mellém állt öcsém, és átkarolta az egyik karjával a hátamat.

-Nem tudom Madison.- Adta válaszul. Csak úgy áradt az őszinteség a hangjából. -Madi?- Rám vetette pillantását. -Nem lehet hogy apu az?-

Szépen lassan, de összeállt a fejemben a kép. -David!- Kicsit gorombán, elnyújtottam a nevét, és kibújtam a karja ölelésből. -Apa miatt csináltad ezt az egészet ugye?- Vágtam a fejéhez. -Miatta loptad el a táblát, hátha tudsz majd vele beszélni nem de?- Karbafontam karjaimat.

-Madi... Nem!- Kétségbeesetten nézett rám.

-Ne hazudj David!- Dühösen mértem végig az arcát, végezetül ott hagytam, és kimentem a szobájából.

Du 17:19 óra.

Már felraktam főni a tésztát, és a milánói alappal is végeztem, amikor már csak a sajtreszelés maradt hátra.
Gondolataim csak a történtek körül forogtak, közben némán reszeltem a sajtot. Egyszer csak elfogott egy nagyon mély szomorú érzés.
-Miért kellett ezt tennie David-nek? Miért?- Fújtattam egyet. -Nem olyan régen halt meg apu, és ő csak megneheziti a gyászt.- Ekkor egy árva könnycseppem, belehullt a reszelt sajtba. -Miért kell hogy ennyire fájjon?- Beleraktam a sajtot a tálba, és leültem a székbe, végül elsírtam magam. - Apu annyira hiányzol! Annyira nehéz nélküled!- Törölgettem könnyeimet. Nem bírjuk nélküled.- Szipogtam. -Anyu túlhajszolja magát, David depressziós, én pedig..- Elakadt a szavam, mert magamra nem találtam megfelelő jelzőt. Elbambulva meredtem, a konyhaszekrényre. Pásztáztam rajta a díszítéseket. -Én pedig annyira magányos vagyok apu!-

Este 21:56 óra.

Nem jön álom a szememre, csak forgolódom az ágyamban. Nem találtam racionális magyarázatot a történtekre. A toll, a papír, a bolt, a tábla.
-Várjunk csak!- Felültem az ágyamon. -Papír, toll.- elgondolkodva meredtem, a szobám sötétjében. -Talán üzenni akart? De kicsoda?- Tehetetlenül álltam az üggyel szemben, majd lezártam a témát azzal, hogy paranoiás vagyok. -Ez hülyeség!- Vissza feküdtem, és alaposan betakaróztam. -Muszáj aludnom.-

Hajnal 2:59 óra.

Iszonyatosan hideg volt a szobában, és azon gondolkodtam, hogy vajon nem csuktam be az ablakot? Lassan az ablak felé fordultam, és láttam hogy csukva van. Az órámra vetettem a pillantásom, ami az éjjeliszekrényen pihent. Lassan elért a tudatomig, hogy éjjel három van.

-Madison..- Suttogta egy ismeretlen hang a nevemet. Szemeim nagyra nyíltak, és győzködni kezdtem magamat, hogy csak a fáradtságtól hallucináltam.