꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/5. Ez Csak Egy Rossz Rémálom?

Az érzés amikor valaki átnéz rajtad, pedig egykor elég közel kerültetek egymáshoz, az valami borzalmas! Az a tudat hogy éli kis világát, de nélküled. Hát jelenleg ezt érzem én! Itt állok a sulink aulájába, és csak nézem Jack Brown-t, ahogy körbe ugrálják diáktársaink. Fiúk lányok egyaránt. Milyen népszerű! De mondjuk ezen nem is kellene úgy meglepődnöm, hisz elvileg egy hatalmas híresség az interneten. Lányok többszáza rajong érte, már csak a külseje miatt is. Tényleg most látom, hogy volt fodrásznál! Szellemként kicsit hosszabb haja volt, de most oldalt felnyíratta, fent pedig vakszolva van. Ez is felettébb jól áll neki! De nem is értem magam, miért dicsérem még őt? Miért sóvárgok utána, amikor ő észre sem vesz? Ez olyan lelombozó! 

Nagyot sóhajtva tovább indultam, és kikerültem a tömeget. Felérve a történelem terembe, leraktam a táskámat, végül leültem a padomhoz. Rá könyököltem, és csak néztem ki az ablakon. Szép lassan, a többi osztálytársam is bejött a terembe, és elfoglalták helyeiket. Innen onnan hallottam megemlíteni Jack nevét, de igyekeztem teljesen kizárni őt a fejemből! Végül a tanárunk is betoppant. 

-Jó napot! Hölgyek Urak.- Köszönt. 

-Jó napot! Tárúr!- Köszöntünk egyszerre. 

-Van egy rossz hírem, és egy jó! Melyikkel kezdjem?- Kérdezte az asztalánál állva. 

-A rosszal!- Felelték a többiek. 

-Ma röpdolgozatot írunk!- Jelentette ki, a többiek pedig hangos örjöngésbe kezdtek. 

-Csendet kérek!- Utasított minket. -A jó hír pedig az, hogy a vendégünk miatt, holnap írják meg a dolgozatot, szóval lesz idejük tanulni!- Mondta, majd pedig a csukott ajtóra nézett. -Jack kérem befáradna?-

-Hogy mi?- Suttogtam. -Jack az osztálytársam lenne? Hát ezt nem hiszem el!- Fújtattam. -Nem szenvedtem még eleget?- Mérgelődtem némán.

Amint belépett Jack Brown a terembe, újra végig nézhettem, ahogy mindenki körbe ugrálta. Azonban a tanár, csendet parancsolt, és mindenki vissza ült a helyére. 

-Köszöntünk ismét köreinkbe Jack.- Mondta. - Mesélj, mikor fogsz órákra jönni? 

-Hétfőtől jövök tanár úr!- Felelte. 

-Hát ez "fantasztikus!"- Jegyeztem meg némán. 

-Ha nem vagyok tolakodó, akkor mesélnél nekünk arról, hogy hogyan élted meg, a történteket?- Kérdezte. 

-Persze!- Vágta rá, és végignézett az osztályon, de egy pillanatra vissza nézett rám. 

-Elég érdekes volt, ugyanis mert nem emlékszem semmire! Vagyis majdnem semmire. A balesetem napjára elég halványan, meg arra is, hogy a kórházban egy pillanatra magamhoz tértem, mielőtt kómába estem volna.- Mesélte. -Azonban a napokban voltak érdekes, és megmagyarázhatatlan álmaim. Különböző házakat láttam, amiket eddig soha! Halványan beszélgetésekre is emlékszem, és ami a legkülönösebb, hogy nagyon mélyről jövő érzéseim voltak, a házakkal kapcsolatban, és a bent lakókkal. De sehogy nem fér a fejembe, hogy miért nem emlékszem az arcukra, és a hangukra.- Elgondolkodva meredt a talajra, én pedig nagyra nyílt szemekkel, hallgattam őt. 

-Hát ez nagyon érdekes Jack.- Felelte a tanár. -Remélem azt tudod, hogy lesz mit bepótolni, az elmúlt egy hónaptól visszamenőleg?- 

-Persze Tanár úr.- Felelte. 

-És lesz segítséged?- Kérdezte. 

-Hát nem igazán, szóval egyedül kell megoldanom.- Vágta rá. 

-Ki jelentkezik Jack segítségére, hogy felzárkóztassa?- Kérdezte, a többiek pedig eszüket vesztve, majd kiestek a padból, úgy jelentkeztek. A tanár pedig elgondolkodva nézett körbe, azonban Jack odalépett a tanárhoz, és súgott neki valamit. 

-De Jack..- Mondta, majd suttogva folytatta a válaszát. -Hát legyen.- Adta rá a fejét. -A választottam Madison.- 

-Hogy én?- Döbbentem le. -De hát én is le vagyok maradva két héttel.- Azt már nem! -Tanár úr, nem tudom elvállalni.- Tettem hozzá. 

-Magának elég jó jegyei vannak, szóval nem félek attól, hogy ne tudnának ketten felzárkózni!- Adta válaszul.
Remélem, ez csak egy rossz rémálom! 

Du. 14:50 óra. 

Az utolsó órámról is kicsengetve, összepakoltam a cuccaimat, majd pedig elhagytam a termet. Az aulába érve, megpillantottam Jack-et, ahogy ismét körbe volt ugrálva. 

-Ez itt mindennapos?- Suttogtam, és kikerültem őt. Már kiértem a suliból, amikor megpillantottam Oliver-t. Mosolygott rám, és én is megpróbáltam. 

-Madison..- Egy ismerős hang szólított mögöttem állva. A szívem összeszorult, majd nehezen de megfordultam. 

-Ne haragudj Jack, de nem tudom vállalni a felzárkóztatásodat, mert én is le vagyok maradva!- Próbáltam határozottan felelni. 

-Madison, azért téged kértelek, mert szeretném megtudni, hogy te miket tudsz rólam. Hogy honnan ismersz, miért sírtál értem.- Mondta. 

-Én..- Félbeszakított. 

-Ezeket nem most szeretném ha elmesélnéd, mert ahogy elnézem, itt a barátod, és téged vár!- Célzott Oliver-re, aki nem tetszően nézte, hogy mi beszélgetünk. -Ma 17:00 kor ráérsz? Elmegyek érted kocsival, és elkezdhetnénk a tanulást nálam!- 

-Azt sem tudod, hogy hol lakom.- Fontam karba kezeimet.

-De tudom!-

-Honnan?- Felvontam szemöldököm. 

-Hát a tanártól, kitől mástól?- Kérdezte, és gyengén felnevetett. 

-Nem vállalom a dolgot Jack!- Vágtam rá, és ott hagytam. Odamentem Oli-hoz. 

-Ki ez a srác Madi?- Pillantott vissza Jack-re, miközben sétáltunk.

-Csak az osztálytársam.- Feleltem. 

Du. 16:54 óra. 

Éppen az Email-emet olvasgattam a szobában, az ágyamon fekve, amikor bekopogott hozzám anyu. 

-Gyere!- Kiabáltam, és az ajtó felé fordultam.

-Kicsim, lent vár a nappaliban egy fiú, azt mondja ő Jack Brown, és hogy vállaltad a felzárkóztatását.- Mondta, én pedig azt hittem hogy rosszul leszek. Felpattantam az ágyról, és azt se tudtam mihez kezdjek. 

-David tudja?- Faggattam. 

-Nem tudja. De miért?- 

-Az nem érdekes, majd mindent elmesélek.- Mondtam, és anyu elé léptem, majd megfogtam gyengéden vállait. -Kérlek tégy azért, hogy ne is tudja meg David!- Adtam egy puszit neki, és lementem a nappaliba. Megragadtam a csuklóját, és kivittem a házból.

-Te mégis mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy akkor sétálsz be ide, amikor neked tetszik?- Förmedtem rá. 

-Neked is szia.- Mondta. 

-Szia.- Motyogtam orrom alatt, és zavarba jöttem. -Szóval?- Karba fontam kezeimet. 

-Előbb nem akarod felvenni a cipődet?- Nézett le a lábamra. 

-Basszus.- Fújtattam. -Egy perc!- Visszamentem a házba, és fel is húztam a lábbelit. Mire kimentem, ő már a kocsijában ült, és az anyósülés ajtaja nyitva állt. 

-Hát ezt nem hiszem el, komolyan mondom!-