꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

2/7. Segély Kérés.

 -Ez furcsa. Ki lehetett az?- Kérdezte. 

-Én voltam bocsi!- Mondtam, de nem mintha hallaná. Gondoltam rá, hogy felhívom még egyszer, de nem tettem. Ekkor hirtelen újra csörgött a telefonja, de ezúttal tényleg nem én hívtam. 

-Szia anya. Mi a baj?- Aggodalmaskodott. 

-Akkor már biztos hogy Washingtonba küldenek?- Kicsit szomorkásan kérdezte. 

-Értem anyu. Ne aggódj, mindent elintézek!- Felelte, és lerakta a telefont. 

-Hát akkor ugorjunk neki.- Mondta. 

Nem tudtam hogy miről beszéltek, de én követtem Madison-t. Előbb hazament, és magához vett egy rakás iratot, majd pedig egy bevásárló listát. Ezt követően hívott egy taxit, majd pedig egy ismeretlen házhoz ment. Bekopogott, egy nővel aláírattatott egy rakás papírt, végül elment a boltba. Bevásárolt, és hazament.
Betértem utána az ajtón, néztem ahogy lepakolt a konyhapultra. Ekkor megjelent az apja

-Madison..- Suttogta, Madi pedig egyből odafigyelt a hangra. 

-Ezt hogy csinálja?- Kérdeztem, és az Apukával szembe teremtem.

 -Jake?- Kérdezte Mad, én pedig a nevem hallatán, hátra fordultam. Az apja pedig hirtelen mellé termett. 

-Szükségem van rád!- Suttogta neki. 

-Kérlek válaszolj!- Kérlelte Mad. 

-Madison!- Kiabálta a nevét az emeletről, David. -Hova tüntetted a táblát?- Száguldott lefelé az emeletről. Ekkor Mad szemmel láthatóan lesápadt. Rosszul lett, én pedig mellé teremtem, bár segíteni nem tudtam. -Madi?- Meglepetten nézett rá David. -Jól vagy?-

-Nem is tudom. Olyan fáradt vagyok.- Ahogy kimondta, lábai összecsuklottak, de David elkapta. 

Felkisérte a szobába, és segített neki elfeküdni, az ágyon. -Mi a baj?- Kérdezte aggódóan. 

-Nem tudom. Egyszer csak olyan fáradt lettem, hogy nem bírtam megállni a lábamon.- Felelte, ekkor David pedig hirtelen felállt. 

-Jack Brown! Tudom hogy te vagy az! Hagyd békén a nővéremet!- Forgolódni kezdett a szobába, én pedig nagyon meglepetten néztem rá. 

-Hallgat rám a kiskölyök.- Jegyeztem meg büszkén. -Csak a baj az, hogy nem tőlem kellene megvédeni.- Karba fontam kezeimet, David-el szemben állva. 

-David.- Szólt közbe Madison. 

-Jack, tudok mindent! Tudom hogy az a Ouija tábla a tiedé! Csak azt nem tudom, hogy miért hozzám juttattad el!- Mérgelődött.

-Na! Milyen okos. Valóban enyém a tábla, de nem én jutattam el hozzátok.- Sóhajtottam. 

-David miről beszélsz?- Kérdeze Mad, és felült. 

-Madison. Hinned kell nekem! Azt a táblát tényleg nem én hoztam el! Valahogy a táskámba keveredett. Hidd el, nem kevésbbé voltam kiakadva, mint most te.- Ijedten hadarta. 

-Ebben igaza van.- Helyeseltem, nem mintha számítana. 

-De honnan veszed hogy Jack a tábla tulajdonosa?- 

-Ma suli után, éppen Jack youtube csatornáján jártam, amikor megláttam, hogy van egy szellemidézős videója, és egyből felismertem a táblát. Bele volt vésve a monogramja. J.B.- Leült Mad mellé, az ágyra. -Elmentem zuhanyozni, és mire visszaértem, már nem volt a tábla sehol. Ott volt az asztalomon, ahogy ezelőtt is. Aztán meghallottam a hangodat, és azt hittem, hogy te vetted el a táblát.- Mesélte.

-Milyen kis szemfüles.- Mosolyogtam. -De jól esik, hogy ő is foglalkozik valahol velem.-

-Ez hülyeség!- Zavartan elnevette magát Mad.  

-Madison. Te nem éreztél az elmúlt napokban valami furcsát?-

-Fejezd be David!- Utasította. 

-Madi, nem éreztél úgy, mintha valaki figyelne?- Tovább faggatta. 

-David azt mondtam hogy fejezd be!- Remegő hangon szólt rá. 

-Jaj Madi.- Átölelte. -Nem vagy vele egyedül nővérkém!- Mondta, és csak némán ültek így, egy darabig. 

-Na most én főzök vacsit.- Jelentette ki nagylelküen David. -Te csak pihenj!- Mondta, és elhagyta a szobát. Madi befordult a fal felé, és így feküdt egy jó ideig. Nem aludt, sokkal inkább gondolkozott. 

-Nagyon érzékeny a lelkekre ahogy észrevettem.- Fürkésztem fürtjeit, az ágya szélén ücsörögve. 

Nem tudom mennyi idő telt el, de már be is esteledett. Mire észhez kaptam, már láttam hogy alszik. A hátára feküdt, én pedig ismét azt éreztem, hogy meg kell csókolnom a homlokát. Felálltam, és szépen lassan, homlokára leheltem csókomat. Ekkor valami nagyon furcsa érzésem támadt. 

Hirtelen minden elsötétült, és vissza kerültem a baleset helyszínére. Azt hittem, hogy kaptam egy új esélyt, hogy másképpen csináljam az egészet, de minden ugyanúgy zajlott. Minden fájdalmat újra átéltem. Újra kiszálltam a testemből, azonban ezúttal Nagyapám nem jelent meg. De a lépcső tetején, megláttam egy egészen más valakit, aki engem nézett. 

-Jack.- Suttogta, én pedig nem akartam elhinni, hogy tényleg lát engem. Olyan melegséggel töltött el a tekintete. 

-Madison..- Suttogtam nevét, de nem lepődött meg rajta, hogy én szólítottam. Szépen lassan, elindultam felé. -Madison..- Szólítottam ismét, és fel elindultam a lépcsőn hozzá. -Segítened kell! - Visszhangzott kérésem. 

-Jack.- Elcsuklott hangja. -Hogyan segíthetnék neked?- Kérdezte, én pedig felértem az ő szintjére. Itt lenne az idő, hogy elmagyarázzak neki mindent, de annyira le vagyok gyengülve. Nem tudtam mást csinálni, csak fürkésztem a Fény Angyala arcát, végül megsimogattam azt. Ő mélyen meredt íriszeimbe. Olyan nehezen álltam meg, hogy ne csókoljam meg! 

-Jack.. Én..- Elakadt szava, mert Oscar megzavarta. Amíg az eseményeket nézte, én egy percre sem vettem le róla a szemem. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Tudom hogy eddig is láthattam őt, de most van az első olyan pillanat, amikor úgy látom őt, hogy tudom ő is lát engem. 

Vissza szegezte tekintetét arcomra, és minden szegletét alaposan végig vizsgálta, zöld íriszeivel. 

 -Madison..- Ismételtem meg nevét, ő pedig egy pillanatra ajkaimra vetette pillantását. -Tábla, papír, toll.- Utolsó erőmmel suttogtam, és éreztem hogy eltűnök. 

-Jack!- Zihált. -Jack!-

-Madison.. I need you!- Mondtam, és minden elsötétült, mintha újra meghaltam volna.