꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/10. A Látomás.

A végtelen hosszúságú folyosón sétálgatva, hallgattam apu szavait. Egyszerűen nem akartam elhinni az általa állitott igazságot. Az  Élők és Holtak őrzői. Ezek lennénk mi Jack-el? Ez hihetetlen! 

-De azt hogy érted, hogy különleges képességeim?- Néztem rá kérdőn. 

-Lányom, ezt még én sem tudom! Ez nincs megírva a nagykönyvbe, azokat majd te magad fogod megtapasztalni! De ez is egyfajta képesség, hogy az élők és a holtak folyosójára be tudtál lépni.- Mondta. 

-És szóval Jack nélkül, nem sokra megyek az erőmmel?- 

-Nem ezt mondtam! Az élők világában, igenis tudsz védelmet nyújtani, csak a holtak között hatástalan. De ahhoz hogy tudj segíteni az élők között, ahhoz még meg kell tapasztalnod a képességeidet.- Felelte. -És lányom.- Megállt, majd megfogta a vállaimat. -Tudom hogy most haragszol Jack-re, de muszáj vele kibékülnöd! Csak te adhatod vissza neki az emlékeit. Minden eddigi emléket amit vissza nyert, azt tőled kapta.- Mondta. 

-De hisz nem tettem semmit.- 

-De igen!- Vágta rá. 

-De mit?- Felvontam szemöldömeimet. 

-Jack és te, szinte egyek vagytok lelkileg! Ebből kifolyólag akkora hatással vagy rá, hogy megérzi az energia hullámaidat, amikor megérint téged, vagy te őt. Ez egyfajta sokk az ő lelkének, de erőt is kap ezáltal, az emlékezéshez. Ez egy nagyon hosszú folyamat, és sajos egy cseppet sem veszélytelen!- 

-Milyen veszélyei vannak?- Lepődtem meg. 

-Jack még nem tudja milyen ereje van, ahogy te se, és nem lehet tudni, hogy mikor tesz benned kárt, vagy te benne. Amikor a lelke rákap a hullámaidra, olyankor Jack lehet hogy kicsit erőszakosabbá vállhat. Nem biztos hogy le fog tudni állni.- Felelte. 

-De mivel apa? Mivel nem tud Jack leállni?- Kezdtem megijedni. 

-Ezt még nekem is rossz kimondani.- Megdörzsölte az arcát. -Nem is tudom, hogyan fogalmazzak.- Megvakarta a fejét. -Tudod ez már csak biológia és kémia. Elhatalmasodhat felette, a természet feletti fizikaiereje, amiáltal erősebben szoríthat téged, esetleg megfújt. Vagy ha úgy vagytok.- Tett egy körzést a szemével. -Tudod hogyan... Aminek nem örülnék.-

-Apa!- Karba fontam a kezeimet. 

-Jó. Na szóval, ha úgy vagytok kettesben, akkor is elhatalmasodhat felette az érzés. Lehet hogy kárt tudna tenni benned.- Fejezte be. 

-Értem.- Sóhajtottam egyet. 

-De amint ezt az érzést megtanulja uralni, nem lesz gond! Megfog tudni lenni melletted. Tudod amennyire összhangba vannak a lelkeitek, annál inkább veszélyes ez a biológiai lényetekre nézve.- Sóhajtot. -Tudom hogy most félsz, és legszívesebben nem is találkoznál vele többet, de ez a sorsotok! Az hogy milyen kapcsolat lesz köztetek, azt ti döntitek majd el, de akkor is ti vagytok az őrzők!-

-Mi a feladata egy őrzőnek?-

-A te feladatod az lesz, hogy az élők között bolyongó lelkek, akik nem kelhetnek át a fénybe bizonyos okokból, azokat át kell juttatni a holtak földjére, hogy az ott letöltött megadott idő után, Jack átküldje őket a fénybe. De azoknak a lelkeknek pedig segítened kell, akik össze vannak zavarodva, de át tudnának kelni a fénybe, ha elvégezték, az elrendezetlen dolgaikat.- Felelte. -Fel kell majd keresnetek bizonyos szektákat, akik szándékosan idézik meg őket, hogy az élők közt ragadjanak. Esetleg valamelyik szerettük kérésére. De lesznek szellemek, akik maguktól találnak majd rád, és olyanok is, akiket úgy küldenek hozzád. Nekik kell segítened, azonban ahhoz Jack segítsége is kelleni fog!- 

-De apu, ha én ezt nem akarom csinálni, olyankor mi van?- 

-Ez a sorsod!- Felelte. -Na de most menj, és feküdj le aludni! Holnap korán kelsz.- Mosolygott és átölelt. -Szeretlek kicsim.- Suttogta, és belepuszilt a hajamba. 

-Én is szeretlek Apu!- Mire észbe kaptam, elsötétült minden, és a földön ülő testembe tértem vissza, ami a mosdó kövezetén várt rám. -Hát ezt nem fogom megszokni azt hiszem.- Motyogtam, és felálltam a földről. Elmentem wc-re, végezetül bebújtam az ágyamba, és hamar el is aludtam. 

Jövő hét hétfő. De. 7:40 óra. 

Pakolgattam a suli szekrényemben, hogy legyen még egy kis plusz helyem, mert egyszerűen nem fért be a kabátom, a kardigánom, és a tesi cuccom miatt.

-Szia Szellemlány.- Vágódott mellém Oliver. 

-Szia.- Mosolyogtam. -Nem is vagyok szellem.- Nevettem el magam. 

-Suli után van kedved velem lógni, és Oscar-al?- 

-Na ilyen jó haverok lettetek Jack haverjaval?- Lepődtem meg. 

-Ja nem rossz fej.- Vágta rá. -Suli után elmegyünk kajálni, a közeli kis kajáldába. Gondoltam elhívlak.-

-Miért is ne!- Mosolyogtam. -Az utolsó órám tesi, szóval nem muszáj megvárnotok. Menjetek csak előre, én majd beérlek titeket.- Mondtam. 

-Jól van Szellemlány.- Vigyorgott. -Kitartást!- Mondta, és elment. 

-Jaj ez az Oli.- Kuncogtam, és becsuktam a szekrényemet, ekkor megpillantottam Jack-et, ahogy ismét azzal a lánnyal beszélgetett, tőlem nem is olyan messze állva. Igyekeztem nem odafigyelni, és úgy elmenni mellette. Ekkor hirtelen valaki nekem szaladt, ahogy leért a lépcsőről, és fel is lökött. 

-Jaj ne haragudj!- Mondta a "támadóm," én pedig felnéztem az arcára, azonban ő leguggolt, hogy segítsen összeszedni a könyveimet. 

-Semmi gond, én sem figyeltem.- Vágtam rá. Ő felállt, és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam a segédkezet, ő pedig elmosolyodott. 

-Hogy hívnak?- Kérdezte. Ekkor hirtelen elém vágódott Jack, meg is lepődtem, hogy a hátával néztem szembe. 

-Neked ő senki!- Vágta rá. -Menj innen Brian!-

-Mi van Jack? Nem elég neked Amelia, még ez a lány is kell?- Rám pillantott a srác, akit ezek szerint Brian-nak hívtak. 

-Nem tudsz te semmit!- Sziszegte Jack, én pedig jobbnak láttam, ha inkább folytatom az utamat, az órámra. 

-Madison!- Szólt utánam a lány, akivel Jack lóg már napok óta, de én nem álltam meg. -Várj beszélnünk kell!- Mondta, és megfogta a karomat, nekem pedig hirtelen hányingerem lett, és elment a látásom. Képkockákat láttam megjelenni magam előtt, olyan volt mint egy látomás. 

*Madison látomása*

Du. 17:30 óra. 

Heves csókcsaták, fülledt erotika. 

-Jack!- Mondta a lány, két kéjes nyögés közben. Jack újra megcsókolta őt. Lassan levette a lány ruháit, és az ágyra dőltek. Végül fölé mászott, és magáévá tette őt. 

*Látomás vége.*

Visszanyerve a tekintetemet, lesokkolva, könnybe borulva láttam magam előtt mindent. A mászkáló diákokat, és minden mást. Ekkor a lány elém lépett, és csak néztem rá. 

-Beszélnünk kell!- Motyogta. 

-Takarodj!- Sziszegtem. -Takarodj a szemem elől, ha nem akarod hogy olyat tegyek, amit lehet magam is megbánnék!- Szemeim tüzet szórtak a lányra, ő pedig látszólag megijedt, és hátrálni kezdett. 
Sajnálom apu, ez nekem nem fog menni!