꧁Egy Kisértet Csókja.꧂ [1.][2.][3.ÉVAD] [BEFEJEZETT]

3/8. A Bonyodalmak.

*Jack szemszöge.*

Nem tudom mi történik velem! Egyszerűen nem értem, hogy min megyek keresztül. Most már biztosan tudom, hogy Madison-hoz közöm volt. De mégis mikor? És hogyan, ha még szűz? 
Gondolataim repkedtek fejemben, közben az ágyamon feküdtem, a mennyezetet bámulva. 

-El sem hiszem.- Megdörzsöltem az arcomat. -Ő volt az első lány, aki elutasított. Persze nem erőltethettem azt, hogy maradjon itt.- Sóhajtottam. -Viszont talán még jobb is, hogy nem marad itt. Nem tudom hogy képes lettem volna megállni azt, hogy ne tegyek olyat, amit egy szűz még nem ismer. Egyik lány iránt sem éreztem még akkora vágyat, ezt be kell vallanom. De egyébként kihez beszélek?- Lepődtem meg magamon. -Na mindegy is. Inkább visszafekszem egy kicsit.-

*Madison szemszöge.*

Du. 11:35 óra.

Egyszerűen nem tudok a Matekra koncentrálni. Csak Jack jár a fejemben, és az amit tett. Annyira jó volt, de sajnos nem maradhattam. Anyuval is lesz egy kis beszédem, és remélem öcsinek sem mondott semmit. 

-Madison kisasszony?- Szólított a tanárnő. -Látom igen el van kalandozva. Ebben a pár percben a csengőig, megoldaná az egyenletet a táblánál?- "Ez szuper."

Felálltam, és odacaplattam a tanárnő mellé, végül megfogtam a krétát, de mákomra pont akkor csengettek ki. 

-Na ezt megúszta.- Jegyezte meg. 

-Tanárnő, tudnánk kicsit beszélni?- Kérdeztem halkan. 

-Persze. Miről lenne szó?- Rám nézett, én pedig a diákokra, akik szépen lassan szállingóztak kifelé a teremből. Visszafordultam a táblához, és felírtam a megoldást, végül leraktam a krétát. 

-Mondja. Maga mit tenne, ha lenne egy olyan ismerőse, akinek volt egy balesete, és az emlékezete teljesen kihagyott?- 

-Nos hát először is, a megoldása hibátlan!- Neki támaszkodott az asztalának. -Másodjára pedig, én biztosan ismerős helyekre vinném, ahol együtt jártunk. Olyan ételeket etetnék vele amiket együtt ettünk. A lényeg az, hogy olyan szituációkat idéznék elő, amiket közösen csináltunk.- Felelte. 

-Igaza van!- Jegyeztem meg. 

-De Madison, örülnék neki, ha egy kicsit jobban figyelne az órámon! Igaz most már látom, hogy nem hülyeségen járt az esze, hanem segíteni szeretne valakin. De nem hinném, hogy ő majd megírja maga helyett a dolgozatokat.- 

-Igen tanárnő. Jobban fogok figyelni, és köszönöm!- Mosolyogtam. 

-Remélem tud majd segíteni neki.- Mosolygott. 

-Hát azt én is nagyon remélem!-

-Na jól van, menjen ebédeljen meg.-

-Rendben. Viszlát!- Köszöntem el, és kikerültem őt. 

-Viszlát!- 

Du. 15:00 óra. 

Óráim után indultam volna haza, de hirtelen megpillantottam Jack-et, a suli falának támaszkodva, zsebre tett kezzel. Éppen egy lánnyal beszélgetett, és nem akartam hinni a szememnek. Azt hittem ott szakad meg a szívem, pláne amikor elkezdtek nevetni. Majd ekkor hirtelen valaki befogta a szemeimet. 

-Na ki vagyok?- Vidám hangon kérdezte, Oliver. 

-Oli.- Feleltem, és felé fordultam. 

-Na mi a baj?- Letörölte könnyeimet. 

-Csak rossz volt a napom, ennyi.- Vágtam rá, ő pedig átölelt. 

-Jól van. Már túl vagy rajta.- Suttogta. 

*Jack szemszöge.*

Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam Madison-t ölelkezni a...

-Várjunk csak. Hisz ő a barátja!-

-Hogy micsoda?- Kérdezte Amelia. 

-Ott áll Madison, és éppen ölelkezik azzal a sráccal.- Feleltem, és majdnem megevett a féltékenység. 

-Hát akkor gyorsan túllépett rajtad.- Jegyezte meg. 

-Odamegyek!- Sziszegtem. 

-Jack ne!- Szólt utánam. 

*Madison szemszöge.*

-Gyere Madi. Hazakísérlek.- Mondta Oli, én pedig bólintottam egyet, de ekkor hirtelen elém állt Jack. 

-Na Helló! Visszaadnád a könyveimet? Aztán itt se vagyok.- Morogta, én pedig teljesen ledöbbentem. Még neki állt feljebb? -Na? Vagy elvegyem én?- 

-Na állj le Haver!- Szólt közbe Oliver.

-Neved kuss, és nem vagyok a haverod!- Vágta rá, majd pedig rám nézett. Kivettem a táskámból a könyveit, ő kivette a kezemből, és már vissza is viharzott a lányhoz. 

-Mi a fene baja volt ennek a nyomoréknak?- Morogva kérdezte Oliver. -És mit kevertek nálad a könyvei?- Kért számon. 

-Nem mindegy az?- Förmedtem rá. -Nem vagy a pasim, hogy számon kérj!- Akadtam ki. 

-Jó ez igaz! De azt hittem, hogy valami elkezdődött közöttünk.- Nézett rám csalódottan. 

-Ne haragudj Oli.- Elsírtam magam. -Emlékszel arra a napra, amikor a volt házunkban találtál rám, eszméletlenül?- 

-Igen.-

-És arra, hogy ismételgettem egy fiú nevet?- Törölgettem a könnyeimet. 

-Arra is!-

-Na hát ő volt az a fiú.- Mondtam, és hátra pillantottam, de már nem voltak ott. 

-Ő a barátod volt?- Kérdezte, én pedig vissza néztem rá. 

-Fogalmazhatunk így is, de ez nagyon összetett történet.- Feleltem. 

-Rá érek.- Karba fonta kezeit. 

-Akkor elmesélem, de nem fogod elhinni!- Közben elindultunk hazafelé. Csak meséltem és meséltem. Ledöbbenve hallgatta az egész szellem sztorit, de láttam hogy végre megértett. Nekem pedig jelenleg csak ez számít!