Ne engedd el a kezem | VKOOK

3

Taehyung

Nem sejtettem ki lehet és miért kapja a fájdalmasnak tűnő ütéseket. Csak annyi biztos, nem akartam hogy szenvedjen, hatalmasra nyílt ártatlan szemei pedig megerősítették bennem a gondolatot, mennyire nem ezt érdemli.
Az egyik bántalmazó fiú pulcsiját megmarkolva húztam hátrébb őt hogy közelebb juthassak hozzá, majd ereszkedtem térdeimre.
- Hadd segítsek. - Nyújtottam felé kétségbeesetten jobbomat. Meglepetten kaptam oldalra a fejem amikor ujjakat éreztem csuklóm köré fonódni.
- Takarodj innen. Vagy esetleg te is kérsz egyet? - Gúnyos hangja a fülemben csengett, szívem kihagyva egy ütemet adta tudtomra, a rettegés megfertőzte gondolataimat.

- Menj innen. - Suttogta a földön heverő ónix hajú, mire csak értetlenül bámultam rá. Karom az erős szorításból igyekeztem kiszabadítani, a tehetetlenség dühével rontottam az engem fogvatartónak, de nagyot nyekkenve végeztem a padlón. Még inkább megrökönyödtem amikor rájöttem, aki bemosott egyet, ki is volt valójában. - Azt mondtam menj innen! - Üvöltött rám immáron talpra pattanva. Ő, akit meg akartam védeni.
- Ez nem normális. - Gonosz kacajuk a mai napig kísért, de arcukra már képtelen vagyok visszaemlékezni. Csak őt figyeltem tágra nyílt szemekkel. Ekkor ért mellém Jimin lihegve és a maga pöttöm termetével agresszívan lökte félre a körülöttünk ácsorgókat. Talán belátták, egyre többen fogjuk a fiú pártját, ezért harsányan kiáltozva tűntek el.

A sötét hajú haragtól villódzó íriszekkel mért végig majd összeszedte szétszórt tanszereit és nagy léptekkel szelte a folyosót.
- Hé! - Indultam utána de barátom megállított egy pillanatra.
- Hagyd. Nem éri meg.
- Ne te döntsd el hogy megéri-e Chim. - Förmedtem rá kissé nyersen és ráztam le kezét vállamról miközben az egyre távolodó alakját igyekeztem követni. Lábaim maguktól mozdultak felé. Utol szerettem volna érni, és amikor ez a lépcsőház egyik elhagyatott pontjában megtörtént és elkaptam felkarját, elakadtam.
Miért akartam ennyire elérni őt?

Ijedten fordult hátra, de amikor tekintetünk találkozott minden olvasható érzelem eltűnt arcáról.
- Mit akarsz?  - Kérdezhetett volna ugyan mást is, hiszen erre éppenséggel nehezemre esett válaszolni.
- Hát.. Csak.. Szóval vérzel. - Mutattam felrepedt ajkai felé bénán. Apró mosolyfélét véltem felfedezni szája sarkában, így meredt rám kifejezéstelen íriszekkel.
- Te is.
Ujjaimmal lágyan simítottam meg húsos ajkaim, a váratlan fájdalomérzettől pedig felszisszentem. A felháborodás végigsöpört rajtam, arcom pipacspiros színt öltött magára.
- Megütöttél! - Az hiányzott az összképből hogy lábammal dobbantsak egyet akár egy sértődött kisgyerek, kezeim ökölbeszorulva feszültek oldalam mellett.
- Engem is megütöttek. - Vonta meg vállát hetykén.

Erősen ő állt nyerésre.

Sziasztok!
Itt van a következő kis fejezetecske!
Remélem elnyeri a tetszéseteket, véleményt, csillagot szívesen fogadok 🥰💜🏳️‍🌈