Ne engedd el a kezem | VKOOK

36

Soha nem éreztem magam szemetebbnek, alávalóbb hülyének, és levertebbnek se, mint aznap reggel. Igazából már az este is eléggé megviselt, hiszen megvilágosodtam, azonban semmi sem volt magyarázat arra, amit veled műveltem, ahogyan arra sem, hogy újfent megbántottalak és a lelked mélyére tapostam szavaimmal, hiába nem voltam legnagyobb gyengeséged tudatában.
Hogy mi is történt pontosan?

Sajnos a tényt, hogy valóban lefeküdtem Jiminnel, nem másíthatta meg semmi sem, ahogyan azt sem, mekkora baromként viselkedtem annak ellenére, hogy ígéretet tettem neked. Szerettelek, ezt tudtam, de hogy miért húzott más fele a szívem, arra meg nem mondtam volna a pontos választ. Talán az zavart össze ennyire, hogy valójában még sosem szerettek viszont, ennyire tisztán és feltétel nélkül, azt pedig képtelen voltam elfogadni, hogy ez az első ilyen szerelmem. Lehetséges, hogy magamnak akartam mindezzel bizonyítani, hogy érek valamit, miközben a te ketyegődet marcangoltam, sebeztem meg örökre.

Hinnem kellett volna neked, amikor Jiminről beszéltél nekem, észrevenni, hogy valójában nem olyan volt, mint amilyennek az elejétől fogva láttam. Sajnos így működik a rajongás, a bezsongott, értelmetlen érzet, hiszen ilyenkor nem vesszük észre a másik ember hibáit, csupán a jót vagyunk képesek meglátni benne; én pedig rajongtam - azért, amiért elfogadott, és nem taszított el magától, mint annyi "barát" ezelőtt, és amiért egyáltalán szóba állt velem csapongó természetem ellenére is. Tudhattam volna, hogy semmi sem valóság, és csak ábrándos képekkel ringatom magam álomba lágyan; annyiszor hazudott nekem, mégis, még most is képtelen voltam ezért haragudni rá - ugyanezt tettem én is veled, hogyan ítélkeztem volna bűnösként mások felett?

Egy bizonyos együtt átbulizott éjszakán barátom ragaszkodott hozzá, hogy vakon ugorjunk fejest egy fogadásba, hiába nem tudtuk mit kell majd tennünk, ha elveszítjük azt. Értelmetlennek láttam az egészet, de persze fiatalság - bolondság, hatalmas tétje akkor még nem volt, és nem gondoltam volna,  hogy ez az ártalmatlannak tűnő játék később így kibabrál velem. Durvult a helyzet, egyre elborultabb kérések és tétek pattogtak fel az ittasabb emberek fejében, de a szavunkat tartva folytattuk a partyt, nem szállhatott ki senki sem, míg végig nem ment mind a 10 kör - arra nagyobb büntetés várt, aki megfutamodott.
Elérkezett a mindent eldöntő, utolsó forduló, mi pedig bátran álltuk a sarat, persze egyre bizonytalanabb lábakon, hiszen az alkoholmennyiségnek nem szabtunk határt, csúsztak a felesek rendesen, és már előre féltem, másnap hogyan leszek képes négykézláb a mosdóig kúszni egy idegen lakásban, de ezzel ráértem órákkal később foglalkozni: elhangzott az ítélet, és vesztettünk.

- Feküdjetek le egymással! - üvöltötte túl a zenét egyik ittas barátunk, majd húzta meg az üveget, ami félelmet keltően ingadozott vele együtt.
Egy pillanatra kihagyott a szívem, mert mióta megismertem Jimint, azóta erre vágytam - a bulin ráadásul roppant mód dögösen festett, a ruhái kiemelték minden porcikáját, a haját is átfestette valami brutálisan vonzó kombinációra -, azonban a valóságban ez egészen másképp ment végbe, mint ahogyan azt elképzeltem...
Amilyen lelkesen cibáltam el az egyik szabad szoba irányába, olyannyira gyorsan elszállt az ihlet. Mindvégig hátat fordított nekem, a csók még csak meg sem fordulhatott a fejemben, és nem törődött azzal, hogy valóban élvezzük az aktust. Úgy szívta a fogát, mintha a háta közepére sem kívánt volna, ez pedig egyáltalán nem hozott lázba, sőt, inkább el is vette a kedvem az egésztől, ami miatt érezhetően gyatrábban teljesítettem, sőt, halkan megjegyeztem, amikor félkeményen kihúzódtam belőle: