Ne engedd el a kezem | VKOOK

12

Taehyung

Nem válaszoltál, ami nem dühített fel ugyan, mégis újabb és újabb kérdéseket vetett fel bennem, amikre nem kaptam választ, ugyanúgy, mint ártatlan mondataimra. Nem értettem, miért fájt neked az, hogy valaki szóba állt veled, bántó, sértő szavak és ütlegelés nélkül, hiszen már kezdtem kapizsgálni, igencsak kicseszett veled az élet ilyen téren, mindig volt egy balek a suliban, akár erős, akár gyenge, akit kipécéztek maguknak a boldogtalanok.
Nem esett volna jól egy kedves, érdeklődő szó tőlem? Ennyire félelmetes voltam?

Jó, talán elég erősen próbáltam közelebb kerülni hozzád az egyértelmű jelek ellenére is, amik bizonyították, mennyire nem vágytad a társaságomat, legszívesebben felpofoztál volna akkor is. Bevallom, egész óra alatt attól rettegtem, hogy felkelsz és a székem aljára fogva hajítasz ki a csukott ablakon, mintha ott se lettem volna, csak fogjam már be. Ez nehezemre esett, mert minél inkább nem válaszoltál, annál kíváncsibbá váltam a személyed illetően, meg akartalak ismerni, közelebb szerettem volna kerülni hozzád, de mintha egy láthatatlan védőfalat húztál volna fel magad köré.
Meg akartam próbálni a lehetetlen, áttörni ezeket, beléd látni, beszélgetni veled, ami egyelőre lehetetlen küldetésnek tűnt, s emiatt gondterhelten sóhajtottam fel, amikor sokadjára sem válaszoltál nekem, majd összerezzentem, amikor ceruzád hegye az általad rajzolt véres szív közepét szúrta át. Direkt volt? Minden testnedvem megfagyott bennem, mintha csak nekem szólt volna ez az apró üzenet, miszerint kopjak le rólad végre, különben a nyakam is kitekered a közeljövőben.

Talán bosszantott is valamennyire, hogy én, aki ennyire társasági ember voltam, és kijöttem gond nélkül mindenféle csodabogárral ezen a világon - lásd Jimin -, téged nem tudtalak meggyőzni arról, milyen kellemes is a társaságom, de nem adtam fel egykönnyen.
- Jó, majd válaszolsz, ha olyan kedved lesz. - Motyogtam talán kissé sértetten, de ajkaimon apró mosoly ült.

Oldalra sandítva figyeltelek egész órán, vonásaid és a rajzodat csodáltam felváltva. Talán tényleg a legcsöndesebb, legzárkózottabb emberek voltak a tehetségesebbek és a szorgalmasabbak, hiszen gond nélkül jegyzeteltél és dolgoztál a részletgazdag műveden, ami olyannyira jól sikerült, mintha egy anatómia tankönyből pottyant volna a papírodra.

Hosszú percekkel később, mintha puskából lőttek volna ki kaptad össze dolgaid, és a csengővel egy időben robbantál ki az ajtón, mint aki ott sem volt addig; egy pillanatra talán el is hittem, a képzeletem játszott velem az óra alatt, sosem ültél mellettem.
Kiropogtattam elgémberedett ízületeim, hogy összepakoljam tanszereim és a folyosóra menjek Jimin társaságában. Szívesen ültem volna barátom mellett, de még az év elején elültettek minket egymás mellől, érthető okokból, sosem tudtuk befogni a lepénylesőnket, ha egy méteren belül tartózkodott a másik.

- Mit mondtál annak a gyereknek? - Érdeklődött Chim, de hirtelen azt sem tudtam mire gondol, zavarom pedig gyorsan leeshetett neki, ugyanis az értetlenség, ami arcomra kiült, külön életet élhetett volna. - Ne legyél már ennyire gyökér. Az erőszakos srácnak, aki multkor fellökött minket. Vagy észre sem vetted hogy melléd ültették? Úgy ült ott, mintha akármelyik pillanatban lángra kaphatott volna. Mint egy sugárhajtómű! - Kezeit szélesre tárta, engem és egy diáktársunkat is majdhogynem orrba nyomva pici kézfejével.

Szórakozottan pakoltam egymás után lábaim, mosolyogva hallgatva a kis törpét, aki mindig nagy beleéléssel magyarázott megállás nélkül hülyeségeket.
- Egy sugárhajtómű nem gyullad fel normál esetben..

- Nem ez volt a lényeg! - Vörösödött el, egészen olyan volt, mint egy érett, roppanós paradicsom, ami miatt ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam feltörni készülő hahotázásom.

~

- Tudod, hogy mire gondoltam. - Tért vissza a tárgyra ezredszerre is, amikor már szobájában voltunk, és éppen belevetettük volna magunkat a tanulásba, mert napokkal később bizony egy nagyobb dolgozat várt ránk.

- Nekem egyáltalán nem tűnt fel, hogy fel akarna gyulladni.

- Istenem, miért kell mindig szó szerint értelmezned, amit mondok? Kiborítasz. - Dőlt hanyatt az ágyon, karjait széttárva, én pedig törökülésbe csaptam magam mellette az ágyon.

- Mert viccesek a reakcióid. - Válaszoltam egyszerűen és őszintén, mire hozzámvágott egy nagyobb párnát. Majdnem leborultam a fenébe.

- Jó, akkor most vegyél komolyan, legalább egy rövidke percre, kérlek. - Sóhajtotta kissé gondterhelten, ami nem kerülte el a figyelmemet. Bólintottam, tétován és bizonytalanul, mert mi elég ritkán beszéltünk komoly dolgokról, be is rezeltem ettől. - Jó, szóval.. Hah.. Úgy gondolod, hogy nem kedvel téged?

Emésztettem a kérdést, megrágtam alaposan, végigpörgetve magamban, mi is történt az elmúlt hetekben kettőnk között, és arra jutottam: a nagy fenéket kedvelsz.
- Lehetetlen lenne. Alig beszéltünk, és a viselkedését látva.. Eléggé valószínűtlen, hogy életben akarna hagyni. - Kuncogtam édesen, de fájt az igazság, te voltál jelenleg az egyetlen, aki megmozgatta a fantáziámat, aki cölöpöt vert agytekervényeim közé, hogy ne szabadulhassak tőled. Nem voltam szerelmes, de a testi vágy így is erős volt, tekintve, hormonoktól túlfűtött tizenéves tinédzser voltam, te pedig mindig úgy festettél, akár egy félisten, legalábbis az én szememben. Elérhetetlen, megfoghatatlan gyönyörűség.

- Miért érdekel ennyire, hogy kellek-e neki? Mi jár az okos kis fejedben? - Vigyorodtam el, így legalább a témát is tereltem valamelyest, és megtudhattam azt is, mi nyomta barátom érzékeny lelkét?

- Nos.. Tetszik valaki és kíváncsi lennék arra, honnan tudod, hogy valakivel kölcsönös a vonzalom? - Mondta halkan, alig hallhatóan, erősen fülelnem kellett, hogy az egércincogáshoz hasonlatos hangocskát kibogózzam. Piszkálódó mosoly bújt meg szám sarkában, de tisztában voltam vele, ez nem volt a legjobb pillanat arra, hogy szívjam a vérét. Kétségbeesettnek és elveszettnek tűnt akkor, így inkább csendben maradtam, hogy ésszerű választ kaparjak össze neki, mintha annyi tapasztalatom lett volna e téren, ráadásul melegként, aminek szerény véleményem szerint közé nem volt a hetero kapcsolatokhoz.

- Nem tudom. Sosem tudtam, de úgy gondolom próbálkoznunk kell, különben lehet egy jó lehetőséget hagyunk elúszni az orrunk előtt, és valaki kihalássza előlünk. - Micsoda életbölcsességek fröcsögtek akkor belőlem, no nem mintha nem lett volna igaz, amit állítottam, de egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor kíséreltem meg bevallani forró érzelmeim a velem egynemű kiszemeltemnek, és ezeknek a száma ijesztően közel állt a pofonok vagy ütések számával, amiket kaptam. Persze, lett egy jó barátom, amit azóta sem bántam meg.

- Hogy lehetsz ennyire magabiztos? - Ült fel Chim nagyra nyílt szemekkel méregetve engem, mire csak vállat vontam.

- Egyszer majd megéri. Biztos vagyok benne. - Mondtam egy szétszedett játékkal babrálva elmélyülten.