Ne engedd el a kezem | VKOOK

6

Elgondolkozva pakoltam egyik lábam a másik után, tenyerem vöröslő arcomra simítottam, pontosan oda, ahol az ónix hajú érintett korábban.
Badarság volt érintésnek neveznem azt az oltári nagy pofont, amit kaptam, mégsem tudtam haragudni rá, pontosabban időm nem volt reagálni, hiszen kérdésem után a fiú úgy viharzott ki a mosdóból, mintha minimum baltával kergetném.

Különleges. - Ez az egy szó visszhangzott fejemben, amikor rá gondoltam. Mosolyogva léptem szekrényemhez és vettem elő az ahhoz való kulcsot, mikoris egy tankönyv csattant fejem búbján.
- Hogy az a.. - Guggoltam le a földre, szemeim fájdalmasan szorítottam össze, majd hunyorogva pillantottam fel, hogy megtudjam, ki volt az a pofátlan, aki az ütést mérte rám.
- Halálra aggódtam magam tökfej. - Mondta Jimin nagy szemekkel és húzott fel karjomnál fogva. - Mi tartott ennyi ideig?
- Azzal a fiúval voltam.
- Bántott téged? - Fogta ujjai közé államat és vizsgálta meg arcomat. Legalább azt nem tudta, hogy felrepedt ajkaim az ő kezén száradtak, ugyanis nem tudom, mennyi maradt volna belőle.
- Csak.. Kaptam egy pofont. - Kuncogtam el magam és néztem farkasszemet az üres szekrényemmel, jó pár másodpercig meglepetten pislogtam, nem emlékeztem hová tűntettem a cuccaim, emiatt pedig bosszankova táncoltam homlokom, amíg barátom nagyot nem sóhajtott, rosszallóan.

- Mindent eldobtál a folyosón, de ne aggódj, összeszedtem neked. - Húzta előre mellkasára táskáját és beletúrva vette ki a tanszereim.
- Köszönöm. - Dobtam be azokat a szekrényembe, majd hangosan szusszantottam, mosolyogva.
- Mire valók a barátok? - Kérdezte angyali mosollyal, de én tudtam mi rejtőzik mögötte.
- Arra, hogy agyonverjenek egy könyvvel, miután kaptam egy öklöst az arcomba. - Húztam el számat, ugyanis tényleg úgy éreztem, igazságtalan volt velem az élet.
- Hálás lehetsz, hogy csak ennyit adtam, az is átfutott az agyamon, hogy begyömöszöllek az egyik kukába.
- És ezért le kellene borulnom eléd?
- Nem várok el ilyesmit, de igazán jól esne egy szendvics. - Vigyorgott édesen, aminek nem tudtam ellenállni, ezzel pedig tisztában volt, sokszor élt vissza ezzel az információval.

Tincseim közé csúsztatva ujjaim sóhajtottam fel, majd kitúrtam a táskámból egy jópofa szendvicset, a kezébe nyomva azt, magamban pedig átkoztam őt is, na meg magamat is a kialakult helyzetért. Na nem mintha az lett volna a baj, hogy felzabálja a kajámat, azt megszoktam.
Ó igen, nem mondtam még, hogyan ismerkedtünk meg ezzel az idiótával. Nem nagy sztori. Régóta figyeltem őt az osztályban, majd amikor elegendő bátorságot összeszedtem, elhívtam randizni, ő pedig kiröhögött.
Bele. Az. Arcomba.
Annyira kínosan soha nem éreztem még magam, de hála az égnek azon felül, hogy nem veretett meg a másságom miatt a suli nagymenőivel, legjobb barátok is lettünk.
Pedig..nézzetek rá.

Megesküdtem volna az életemre is, hogy forróbb, mint egy kályha a legfagyosabb téli éjszakán..

Sziasztok!😊
Meghoztam egy kisebb részt, remélem senki sem haragszik, amiért ennyi ideig tartott!👀

Újabb ötleteim támadtak történetek tekintetében, igyekszem papírra vetni az alapot, hogy azt is mihamarabb elkezdhessem, persze ezt, és a 'Nem számít' című, már huszonrészes ficimet sem fogom abbahagyni, aggódnotok nem kell! 😏
Sietek a folytatásokkal, küldjetek erőt, hogy legyen mit olvasni. 🤭

Köszönöm az olvasóknak, hogy szánnak rám egy csillagot 💘