Ne engedd el a kezem | VKOOK

23

Sejtésetek van, mi következik? 🧐
Bezony. Egy új rész. 🤟😂
Kellemes olvasást. 😎💜🏳️‍🌈

Jungkook

Éreztem, hogy nem kellett volna elmennem akkor, mert nyugtalanított, idegesített a törpe jelenléte, és egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ti ketten egymásnak estek, csókolózva, szerelmesen, miután otthagytalak titeket.
Megmérgezett a kép, befúrta magát lelkembe, lassan őrölt fel, és nem tudtam másra koncentrálni emiatt; megállás nélkül figyeltelek titeket a szünetekben, megbújva az arctalan tömeg árnyékában, a falhoz simulva, mintha bármi közöm is lett volna mindehhez.

Fájt látni, hogyan mosolyogtál rá, hogyan cseverésztetek felszabadultan, csillogó szemekkel, s amikor hozzád ért, akkor elborult bennem minden; alig voltam képes visszafogni feltörni vágyó indulataimat, hogy ne rontsak a fiúnak azonnal és taszítsam el tőled, azt üvöltve:
"Ő az enyém, hagyd békén."
Nem volt így, nem sajátíthattalak ki, nem mondhattalak a magaménak, és talán ez borzasztott el annyira. Tehetetlennek éreztem magam, nem beszéltem hozzád eleget, nem viszonoztam a pillantásaid, így valószínűleg fogalmad sem volt arról, milyen mérhetetlen módon beléd szerettem.

Hosszú ideig csak a tudatlanság szürke leple alól figyeltem a világot, kilesve onnan bátortalanul, és szégyelltem magam, amiért saját édesanyám szavai kellettek ahhoz, hogy tisztán lássak végre; ez volt a szerelem, és valamelyest átéltem a vágyat is. Sokáig nem tudtam, miért fixírozom ajkaid, miért lestelek, miért forrt a vérem, biszergett mindenem, ha közel voltál hozzám.

Csupán halk, számomra korábban érthetetlen jelekből, suttogásokból tájékozódtam, s csak ezek miatt sejtettem, valamelyest éreztem, mennyire helytelen volt, hogy hozzád vonzódtam; a mai világban még mindig kirekesztették, lélekben feszítették keresztre azokat, akik hozzám hasonlóan egy velük egy neműhoz társították romantikus érzelmeik, és ez egyáltalán nem nyugtatott meg, kétségbeejtett. Apámék kénytelenek voltak ezt elfogadni, mert az is nagy előrelépés volt nálam, hogy bárki ilyen - számomra furcsa, ijesztő - hatást keltett bennem, innentől majdhogynem muszáj volt beletörődniük, mennyire sérült, selejtes voltam én mindigis, és abba, hogy ez talán nem is fog egyhamar más irányt venni, bár ez utóbbira már akkor voltak példák. A változások, melyeket útjára indítottál bennem, visszafordíthatatlanok voltak, de rémisztőek, és fogalmam sem volt arról, milyen irányba tartok általad.

A boldogságom, vagy a vesztem okozója leszel te kígyónyelvű, gyönyörű démon?

Eleinte ellenkeztem, aztán már csak sodródtam, vergődve olykor, fulladozva a bizonytalanság vizében, láthatatlan mélységekbe merülve el, ahonnan talán nem volt visszaút. Nem láttam a fényt, csak a fodrozódó, kiszámíthatatlan hullámokba vergődő vízfelszínt, mely elmosta a jövőmet, a napfény sugarait csírájában fojtva el, rejtve előlem minden eshetőséget, lehetséges végkimenetelt.

Minden nap egyetlen lépést tettél felém, bennem így tört össze minden; megborultam, szédültem és féltem, akár a sarokba szorított áldozat, mely arra várt, az őt éhes szemmel figyelő vad mikor harapja át a torkát, az élet szikráit is kicsenve belőle örökre.
Egyértelmű volt, vagy sem, az érzések - melyekre anyám adott választ, amikről minden nap egyre többet társalgott velem, lámpát gyújtva ezzel fejem felett -, lassan átvették felettem az irányítást, és ez volt a legijesztőbb; a kontrollvesztés.
M

intha nem én mozdítottam volna testemet, a gondolataim tőlem elszökve, viháncolva szökelltek homályos, kitaposatlan ösvényekre boldogan, engem a kétségek között hagyva, térdepelve a sáros, mocskos úton.

- Min gondolkozol ennyire Kook? Nagyon elmerengtél, itt vagy még fejben egyáltalán? - Érkezett a kérdés, mire összerezzentem; hajlamos voltam elveszni az engem fojtogató kételyekben, az ismeretlen tengerében, de a hangod visszahozott az élők közé - ezért egyszerre voltam hálás és dühös is, végtelenül.
Tekintetem arcodra vezettem, majd zavartan pásztáztam tovább a lemenő nap fényében tündöklő tavacskát, aminek felszínén hápogó szárnyasok buktak olykor a mélységbe.

Karjaimmal mellkasomhoz szorítottam lábaim, mintha ezzel megvédhetném magam azoktól az érzelmektől, melyek belülről törtek ki csontjaim fogságából - badarság, naiv ábránd volt csupán.
- Csak élvezem a semmittevést. - Válaszoltam rád sem pillantva ezután, nehogy újra maratonra buzdítsd gyenge szívemet.

- Nem akarok még hazamenni. Annyira nyugodt, csendes itt minden. - Búgtad azon az őrjítő, mély orgánumon, melyre válaszul sóhajtottam. Élvezted a csendet, mégis a közelemben egyszerűen nem tudtál szótlan maradni - nevetnem kellett, csilingelő, halk kuncogás tört fel belőlem.

- Akkor miért nem maradsz egy kicsit még néma? - Kis mosollyal sandítottam feléd, és valamiért melegem lett saját mondatom miatt, holott úgy véltem, nem mondhattam semmi rosszat, mégis felháborodott, sértett ciccegést eresztettél el.

- Ennyire zavar, hogy beszélek hozzád? - Őszinte döbbenet ült ki angyali vonásaidra, amiktől már képtelen voltam elszakítani ez ellen ellenkező, mégis vágyódó íriszeim. Talán szerették az édes szenvedést; így hittem, mert akárhányszor ittam teljes valódat, a tündöklő, gyönyörű szemeid látványát, testem sajgott, bizseregtek az ujjaim. Nem válaszoltam, mert nem jöttek, torkomra forrtak az érvek, s lebénított az erő, a dominancia mely sugárzott belőled, mintha egyetlen pillantásoddal akartad volna széjjelmorzsolni a létezésem. - Ha nagyon akarod, te is elhallgattathatsz.

Hogy mi volt az a fény, az a szívrebegtető csillanás, mely lélektükreid mélyén eresztett gyökeret ekkor, arra nem tudtam volna választ adni, s csupán egyetlen szócska, neved hagyta el húsos szerveim, halkan, szégyenlősen.
- Taehyung?

Nem volt időm gondolkodni, mert közelebb csusszantál hozzám, tested melege hevítette a bőrömet, lángba borítottad azt mindenütt, kiűzted belőlem minden józan képzetem.
Megtámaszkodtál mögöttem, zavarbaejtően lágyan, kedvesen cirógattad meg arcomat szabad kezeddel, végigtáncolva állvonalamon, ami miatt hátrabiccentettem a fejemet, így nézve le rád, míg ketyegőm megbolondult, fájt, ahogyan bordáimnak ütközött.

- Megcsókolhatlak?

🏳️‍🌈🤟😏💜
Szerintem nincs mit mondanom🤭
👇
⭐