Ne engedd el a kezem | VKOOK

32

Taehyung

Marcangolt a bűntudat, amiért a válaszokat keresve engedtem utat a kíváncsiságomnak, és Jimin ajkainak is az enyémen, melyek finomak voltak, mégis érzéketlenek. Az első, puhatolózó csókok varázsa már napok óta a semmibe foszlott, és kezdett felemészteni ez a megmagyarázhatatlan üresség, amely csomóba rántotta a gyomrom is. Mintha ezzel próbált volna jelezni a testem, hogy inkább rád volt szükségem, de ennek ellenére is makacsul kapaszkodtam az elképzeléseimbe, miszerint nem tudhattam, kivel lehettem igazán boldog, amíg próbára nem tettem a szerencsémet.

A tűzzel játszottam, az esélyeimmel, ezzel tisztában voltam, mégsem álltam le, amikor kellett volna, és nem elégedtem meg egyetlen napnyi újdonsággal - csakis ez hatott rám az első időkben Chim közelében, hiszen már jó ideje csak barátként gondoltam rá; mióta visszautasított, fokozatosan párologtak el belőlem az addig céltalanul kavargó emóciók, szürkeséget, tiszta barátságot hagyva csupán maguk után.
Fel kellett volna ismernem, mennyire nem működött ez az egész, de annyira bolond voltam, amiért két vasat tartottam a tűzbe abban az időben - így hármunk közül senki sem volt igazán boldog, vagy teljes, talán csak jóbarátom, akinek szája szegletében elégedett mosoly ült, amit betudtam a jó pillanatainknak, s annak is, hogy azon a napon közösen hagytuk ki az órákat, amelyek miatt biztos voltam benne, hogy kapok még a fejemre szüleimtől; keserű íz ült meg nyelvemen - talán ha miattad lógtam volna, jobban esik mindez.

Aznap este későn vonultunk aludni, mert az egyik újonnan megjelent játékkal volt kötelező játszanunk; barátom hajthatatlan volt, végig kellett vinnünk az egészet, mielőtt alvásra adtuk volna a fejünket, így lemondóan sóhajtva vettem kezembe a kontrollert megint egy vesztett vita után, hogy befejezzem, amit elkezdtünk.
Nem voltam nyugodt, vagy örömteli, ahogyan az együtt töltött pillanatok sem, melyek lassacskán már csak bosszantottak, és kérdésekkel töltöttek el - Miért voltam még mellette ilyen formában?
A kárpótlás miatt? Hogy minden reggel, amikor mellette ébredtem, volt kivel megtapasztalni a friss csókcsaták zamatát?
Nem tudtam a választ, és hidd el, most sem tudom, mi taszított akkoriban a sötét, tüskékkel teli gödörbe, amiből négykézláb sem bírtam már kikúszni hozzád.

A napsugarak lágyan cirógatták arcomat, ahogyan másik oldalamra fordultam, majd ahogyan észleltem a mellettem üresen tátongó helyet az ágyon, rémülten ültem fel. Talán attól tartottam, hogy az a kis hamis valóság, amit körmeimmel kapartam össze - a sült galamb helyett, ami az ölembe pottyant a te képedben - elillan majd egyszer, és a két szék közé zuhanok megállíthatatlanul; ahogyan azt teljes mértékben megérdemeltem volna.
A színes fürtökkel megáldott fiú libbent be a gőzölgő kávénkkal apró kezeiben, ami miatt hálás voltam neki, de a rossz érzés lassan az ilyen mértékű örömöket is elnyomta bennem. Furdalt a lelkiismeret, mert tudtam, mennyire rossz ember voltam.

- Jó reggelt Életem. - Csiripelte jókedvűen, mire elhúztam a számat és némán nyúltam a felém tartott bögrémért, majd óvatosan belekortyolva hümmögtem mélyen.

- Mondtam, hogy ne szólíts így. - Ingattam a fejem halk megjegyzésem után, amit láthatóan nehezen vett be a gyomra; nem is számítottam másra. Összepréselte húsos ajkait, helyet foglalt mellettem, és miután ügyesen elhelyezte a forró italt az éjjeliszekrényen, immáron halovány mosollyal fordult felém, hogy ajkaimra hajolva invitáljon egy engesztelő csókba.
Sosem volt ellenemre, hogy húsos csodáit ízlelhessem, és talán ezzel teljes mértékben tisztában volt, ugyanis sokszor simította el ezzel azokban a napokban a közöttünk tomboló ellentéteket.

El akartam húzódni, hogy kivonjam magam a kísértésből, és elfortyogjak a posványban, amit magam alá teremtettem - amiben lassan süllyedtem a legmélyebbre, az erkölcseim mellé ásva szégyenteljesen -, de képtelen voltam rá, ugyanis ahogyan mozdultam, Jimin úgy kúszott utánam az ágyon, így az általam rövidre tervezett pusziból egy hosszabb, egyre akaratosabb csatározás lett. Harcoltunk, mintha azért kellett volna küzdenünk, hogy megnutassuk, kinek volt igaza, ki volt a boldogtalanabb és a kétségbeesettebb. Sajnálatomra, az összes címet nagyobb erőfeszítések nélkül könnyedén viselhettem volna.

- Ha ezt szereted, akkor viseld el a beceneved is. - Suttogta párnáimra, amik az ő nyálától csillogtak, s váltak sikamlóssá, majd mint a kígyó, lecsusszant az ágyról, hogy a csengő berregő hangját követve aztán kilibbenjen a szobából. Mit ne mondjak, kusza gondolatok kavarogtak bennem a történtek miatt, hiába nem ez volt az első csókunk, hiszen egyre inkább körvonalazódott bennem, mekkorát hibáztam.
Villámként csapott belém a felismerés, hogy a saját házunkban egy vendégem igyekezett ajtót nyitni éppen, mire kipattantak a szemeim, és a szekrényhez vetődtem, hogy magamra húzzak a boxeremen kívül mást is, mert nyilvánvalóan nem kellett volna szinte már anyaszült meztelenül a bejárathoz mennem, bárki is állt a túloldalon.

Immáron az előkapart anyagokkal fedve, kócosan csoszogtam barátom után, aki feltűnően nyugodtan álldogált az ajtófélfának támaszkodva, így az első gondolatom az volt, biztosan ismerős szándékozott meglátogatni engem - hogy mi célból, azt még nem tudtam persze -, így én is lazára vettem a formát és halvány mosollyal ajkaimon közelítettem meg a váratlan vendéget.

- Chim, ki az? - Búgtam, majd szinte reflexből a fiú dereka után nyúltam, de még abban a szent pillanatban futott végig rajtam egy borzongás hullám, ahogyan tekinteted összeakadt az enyémmel. A bűntudat, a keserűség, és a fájó valóság szelte ketté a gerincemet, szúró gyötrelmet hagyva maga után, amerre zsigereimben is végigszaladt.
Rengeteg kérdésem lett volna, de a leginkább sürgető dolog az volt, vajon mit kerestél akkor ott, és hogy miért csillogott a szemeidben az, amit soha nem akartam látni? Rájöttél, mi folyt kettőnk között, hogy hogyan csesztem el mindent egyetlen logikusnak tűnő lépéssel, vagy hogyan vertelek át hetekig azzal, hogy azt mutattam: csak te kellesz nekem?

- Már nem szeretnék tőled semmit. Meggondoltam magam. - Szinte gúnyosan köpted felém a szavakat, mégis nyugodtan, érzelemmentesen, és talán ez fájt a legjobban, pedig önmagában ez a pár szó azt is jelenthette volna, mégsem térsz be hozzám, de én tudtam, ennél jóval többről volt szó. Csalódtál bennem, éreztem minden porcikámban, és az kínzott a legjobban, hogy tudtam, mennyire fogsz ezután szenvedni; legalábbis egy részét sejtettem, mégis, elképzelni sem voltam képes, min mehettél keresztül legbelül.

- Kérlek várj! Ez nem az, aminek látszik! - Ejtettem ajkaimon a lehető legklisésebb, hazug szavakat, miközben a sebtében magamra rángatott göncökbe burkolózva léptem ki az ajtón egyenesen utánad, de karomat Jimin ragadta meg.

- Valóban? Elmagyarázhatnád esetleg, minek is látszik? Illetve ki ő neked, hogy magyarázkodnod kelljen? - A megvetettség és a szégyen érzete úgy söpört keresztül rajtam, mint még soha semmi sem.
Barátom is úgy tudta, veled már réges régen szakítottam, így lassan nyelt el a szakadék, amit magam alatt ástam gondosan: a két szék közé készültem zuhanni.
Lelki szemeim előtt lebegett az egyetlen félelmem, ami megvalósulni látszott: magányosan, szerelem és barátok nélkül élek tovább.
Megérdemeltem volna, mert amit ezek után tettem, magamnak sem bocsátottam meg azóta sem.