Ne engedd el a kezem | VKOOK

26

👇
⭐

Taehyung

Tanácstalanul, ujjaim tördelve néztem utánad, mert hirtelen nem tudtam, mit is rontottam el, mi volt a hiba, amit vétettem, amiért otthagytál sürgetően, menekülve tőlem és a helyzettől is.
Az utolsó reménysugárba kapaszkodva szóltam utánad, hogy lássam, volt-e még esély a számomra, vagy ezzel a csókkal rontottam el mindent, eltaszítva ezzel magamtól téged is?

Végleg eltűntél a látóteremből, sóhajtva hajtottam le fejemet, hogy megszámláljam a körülöttem elhelyezkedő fűszálakat, de az élet - pontosabban a telefonom - közbeszólt; hangosan csörrent meg a zsebemben, ezzel a szívbajt hozva rám, és hirtelen nem is értettem, miért nem némítottam le korábban, hiszen bármikor megzavarhatott volna minket a kis randevúnk alatt.
Jimin nevét láttam meg a kijelzőn villogni, így érdeklődőn húztam fel egyik szemöldökömet, hogy aztán a zöld ikonra nyomjak.

-

Mizu Chim? - Szólaltam meg, majd a nyugodt víztükröt szemléltem elmélyülten, ami már nem igazán hasonlított a lelkiállapotomra, hiszen felkavartad, összezavartál a viselkedéseddel teljesen; nem bírtam kiverni a fejemből hogy valamit nagyon elronthattam, és félreértelmeztem a jeleket is.

- Szia. Ráérsz most? - Hallgattam csilingelő hangját, és hiába nem látott, megvontam a vállamat.

- Aha, miért ne?

- Szuper, akkor megyek is hozzád. - Mielőtt elköszönhetett volna a készülékre fogtam sürgetően és bukott ki belőlem egyetlen, rövid mondat.

- A parkban vagyok.

Néma csend volt a túloldalon, amit nem tudtam hova tenni, egyre gyanakvóbban forgattam a szemeimet, a saját gondolataim között kutatva, amikoris fejbevágott szavaival, istenesen.

- Nekem azt mondtad, hazamész suli után, mert dolgod van. - Hangja nem volt sértett, inkább kimért, puhatolózó, ami szívemet őrült tempóra késztette.
'Basszus!'
Totálisan elfelejtettem, hogy füllentettem neki, annak érdekében, hogy kettesben lehessek veled, hiszen éppen a korábbi történéseken járattam agytekervényeim, azzal foglalatoskodtam, hogyan, merre haladhatok veled tovább.

- Öhm, igen, de már végeztem. Megvárjalak itt? - Orgánumom hamiskásan csengett, próbáltam valamelyest intenzíven hazudni újra, és látszólag nem is realizálódott barátomban, hogy lényegében ez történt.

- Hmm. Jó, negyed óra, és ott leszek. Szia. - Olyan hamar kinyomott, mintha sürgette volna valaki, hogy húzzon el otthonról, más indítékot nemigen találtam erre. Szusszantam egy hatalmasat, hiszen úgy - ahogy kihúztam magam a miniatűr csávából, amibe keveredtem a valótlanságaimmal, amiket állítottam.
Hogy lehettem ennyire felelőtlen?
Ígéretet tettem Jiminnek, hogy vele is töltök elég időt, nem hagyom figyelmen kívül, foglalkozom vele, mégis ezzel ellentétesen cselekedtem az addig eltelt két hétben; már akkor kezdtem magamat fojtogatni az általam szőtt szálakkal, belegabalyodni, elveszni teljesen - sosem voltam jó szemfényvesztő.

Lazán, céltalanul dobáltam a laposabb köveket a vízfelszínre, de csak néha sikeredett úgy kacsázni, hogy a kemény kövecskék többet pattanjanak meg rajta; olykor csalódottan sóhajtottam fel, pedig ez egyáltalán nem volt nagy dolog,talán nem is ez zavart akkor igazán.
Belebolondultam lassan a téged övező rejtélybe, annak sugarai vakítottak el teljesen, mintha nem akarnák, hogy átlássak rajtad. Nem tudhattam, szórakozol-e velem, vagy tényleg ilyen ártatlan voltál - e, ezért a kelleténél többet rágódtam a szituáción, de lelkem nem lelt megnyugvásra.

- Látom nagyon hasznos, értelmes programot választottál helyettem. - Megugrottam az angyali dallamra, mely barátomat jellemezte; semmi ijesztő nem volt benne, de elég erősen elmerengtem, így a közeledő léptek zaja, a levelek talp alatti reccsenése is messzire elkerült. Az utolsó szót durvábban nyomta meg, amin már meg sem lepődtem igazán - mostanában igen sértődékennyé vált, kedve hullámzó volt, kiszámíthatatlan, és sokszor emellett árgus szemekkel figyelte mozdulataim; minden bizonnyal az egyezségünk apró pontjait akarta rajtam behajtani, de ez nem úgy jött össze, ahogyan azt ő akarta, mivelhogy továbbra is rengeteg időt szántam rád. Nem is sejtette, hogy valójában mennyit.

- Te is így látod? - Nem pillantottam rá, mert fájt a realitás, és tudtam jól, nem szabadna átejtenem őt, az igazat kellett volna mondanom, és akkor nem furdalt volna ennyire a bűntudat.

- Mi ütött beléd, citromot nyeltél? - Huppant le mellém, végig rajtam tartva intenzív, mélyreható íriszeit, amik abban az időszakban rengetegszer az agyamra mentek; nem akartam, hogy belém lásson, hogy jobban ismerjen engem, mint abban a pillanatban én magam - pedig ez bárkinek összejött volna, ugyanis a fejemben óriási káosz uralkodott.
Savanyú mosolyt eresztettem el és újabb bűntelen követ csobbantottam a vízbe.

- Csak egy kis magányra vágytam. - Újabb koholmány, ferdítés, melyre nem állt rá a szám sem, de nem volt választásom; aki egyszer beleesett a csapdába, sokáig, volt, hogy örökre a gödörben maradt, menthetetlen lódítónak titulálva. Nem vágytam olyannak lenni, aki emiatt vesztette el a barátait, de ez még nem volt annyira komoly ügy, hogy a mellettem ülő megharagudjon, vagy tegyek is ellene: belefért.

- Ó, és megzavartam őnagyságát? - Vigyorodott el, de láthatóan nem zavarta a tudat, hogy nem sóvárogtam a társaságáért - ezzel pedig nem állítottam valótlant; meg kellett fontolnom, mit tehetek a közeledben és mit tilos megpróbálnom, időre volt szükségem, egyedüllétre. Hiába bizsergett minden porcikám, hogy újra élvezzem ajkaid, melyek annyira édesek voltak első alkalommal is, nem csókolhattalak meg még egyszer; várnom kellett, de ez nem volt az erősségem.

- Ha azért jöttél, hogy cseszegess, és húzd az agyam, akkor igen, megzavartál. Ellenben, ha csak némán osztozkodnál velem a látványban, az nagyon jól esne. - Tisztán láttam szemem sarkából is, ahogyan rosszallóan, csípősen fintorodott el, majd megemésztette, amit mondtam és sóhajtva dőlt közelebb hozzám, kis görbülettel szája szegletében.

- Nagyon mufurc kedvedben vagy ma. De nem baj, felvidítalak. - Suttogta fülem közelében, mire arcomra kiült a káosz, és értetlenséget egyvelege; zavarodottan, nem értve, mire is gondolhatott vettem egy mély levegőt, hogy kérdőre vonjam szavait - amíg húsos, puha ajkai arcélemet nem érték finoman. Belémrekedt a levegő, szemeim kikerekedtek az apró, de jelentőségteljes érintésre, ami egyáltalán nem csillapította felajzott, hormonoktól túltengő testemet.

Sziasztok!
Ne felejtsetek el dobni egy csillagot, és kommenteljetek, mert érdekel, milyennek találjátok a történetet. Nem utolsósorban ezzel lehet kisegítenétek félig abból a veremből, amit írói válságnak neveznek, egy kis depresszív időszakkal karöltve.
Várom a visszajelzéseket 🏳️‍🌈💜
Kellemes hétvégét mindenkinek🤟