Ne engedd el a kezem | VKOOK

5

Taehyung

- Engem is megütöttek.
Annyira nemtörődöm módon válaszolt, hogy kénytelen voltam kiesni a szemeimen a döbbenettől.
- De.. Én nem csináltam semmit. - Motyogtam immáron csak magamnak. Arcáról kétségkívül leolvashatóak voltak gondolatai, és meg sem lepődtem rajtuk. Idegesítettem.
- Szállj le rólam. - Mondta majd fordított hátat nekem és indult meg felfele a lépcsőn, de újra pánikolva kaptam karja után. Majdnem magamra rántottam, de szerencsére jobbak voltak a reflexei és nem kerültünk abba a kínos szituációba, amit saját elmém vetített lelki szemeim elé.  - Te süket vagy?
- Eddig úgy tűnt? - Vágtam vissza azonnal de ujjaim ruháját szorongatták.

Megelégeltem az idegőrlő csendet és a tekintettel fojtogatást, ezért ellentmondást nem tűrve indultam meg vele az elsősegélydobozért amit jól elrejtettek a tesiterem mellett.
- Mit képzelsz hova rángatsz?
- Lekezeljük a sebeidet. - Pomtosabban sebeinket, bár ahogy elnéztem viszonzásra nem igazán számíthattam tőle.
- Nincs szükségem a segítségedre. - kezdett őrült kapálózásba mire szembefordultam vele és érzelemmentes hangon szólaltam meg újra.
- Igen, úgy tűnt remekül sikerült kezelned a helyzetet.
Mielőtt az elemi düh ütésre sarkallta volna indultam meg újra, ezúttal már nem szólt hozzám, még akkor sem, amikor már a szükséges dobozzal együtt a suli legeldugottabb mosdójába tartottunk. Úgy éreztem magam, mintha a Harry Potterben lennénk és hamarosan egy troll nekünk rontana az egyik fülkéből, de ez több szempontból sem állta meg a helyét.
"- Egy troll nem fér be ide Taehyung, gondolsz itt hülyeségeket."
"- Nincs vörös hajam és tudtommal nem vagyok nőnemű sem hogy ez megtörténjen."
Ennyit erről.

- Mutasd magad. - Mondtam halkan, mintha attól féltem volna, hogy az előttem álló bármelyik pillanatban dühkitörést kaphatott volna egy hangosabb szó miatt is.
Értetlenül bámult rám, mire karjaira fogva ültettem le az ajtó nélküli wc csésze tetejére. Letérdelve tettem magam mellé a földre a dobozkát és halk sóhajjal fogtam a fiú állára hogy fejét megmozgatva vegyem szemügyre arcát. Furcsa helyzet volt ez, a nagy csönd pedig egyáltalán nem segített.
Amikor észrevettem mennyire mereven bámul rám nagyot kellett nyelnem. Vattáért és fertőtlenítő után nyúlva kutattam a dobozban. Hamar megleltem amiket kerestem, így nekiláttam sebei tisztogatásának. Szeme alatt, bal orcáján is felnyílt a bőr amiből ugyan már nem szivárgott a vér, így is elég csúnya volt.
- Fáj még? - Kérdeztem de nem érkezett válasz és kezdtem feladni a vele való kommunikációt.
Nem mertem lejjebb pillantani, zavarom lehet erősen megmutatkozott már, mégis muszáj volt. Telt, pirosló ajkain is egy ronda nyom éktelenkedett. A húsos párnák enyhén elnyíltak, így nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy elszakítsam tőlük íriszeim.

Egészen eddig a pillanatig magamnak sem akartam bevallani, hogy tetszik nekem a fiú, de most, ahogy a létező összes vörösvérsejtem az arcomba és ennél is kényesebb helyekre összpontosult, muszáj volt megtennem.

Igen.
Meleg vagyok.

Bár hogy ez a felismerés miért a lehető legkellemetlenebb helyzet kellős közepén csapott fejbe, azt nem tudtam felfogni. Az elfogadással nem volt gond, Jimintől úgyis rengetegszer hallottam már : Vagy fogok magamnak egy pasit, vagy magányosan egy macskákkal teli házban halok meg. Amennyire én ismertem a meleg kultúrát vagy akár az embereket, az utóbbi lehetőséget tartottam valószínűbbnek.
- Hahh..- Sóhajtottam kissé gondterhelten, mire azt hittem arcon csapom magam. - Mutasd az oldalad. - Nyúltam az őt fedő anyag után a vattákat a földre hajítva el. Nem tudtam miért erősködöm annyira, szemei a pánikot és az értetlenséget tökéletesen tükrözve küldtek el a fenébe csendesen.
Teljesen ledöbbentem. Kidolgozott felsőtestétől az orrom vére majdnem eleredt, de akkor már tarthattam volna az ájulástól is, hiszen mindenre használta testem jelenleg saját vörösvérsejtjeim, csak arra nem, amire igazán szükségem volt.
Végül grimaszolva szisszentem fel. - Nagyon csúnya. Ígérd meg, hogy elmész orvoshoz hogy megvizsgáljanak. Nagyon remélem, hogy nem repedt meg semmid sem. - Mondtam, mintha eddig nem csábító kockáit stíröltem volna látványosan. Hasfala olyan volt mint egy finom tábla csoki, amit az ember lassan nyammogva akar elmajszolni.

- Ha megígérem elengedsz végre? - Hangja sokkal nyugodtabban csengett mint vártam.
- Talán. - Pillantottam a megfejthetetlen íriszekbe. - Egy feltétellel. - Gyomrom görcsbe rándult ahogyan ezt kimondtam. Mit veszíthetek?
- Hahh.. Mi lenne az?
Tekintetét nem eresztve fürkésztem azokat a rejtélyes szemeket majd apró mosolyra húzódtak ajkaim. Gyerünk Taehyung. Menni fog.
- Ha megadod a számodat.

Sziasztok🤭
Új lendület, új fejezet!
Mit gondoltok, Jungkook hogyan reagál erre az apró kérésre? Van elképzelés? 👀
Írjatok véleményt nyugodtan. Amiatt pedig ne aggódjatok, ha esetleg lassan indul a történet, aki ismeri a stílusom tudni fogja mennyire bonyolult lesz minden IS. Na jó, annyira nem.
Na de.
Kezeket fel, ki tart velem?
🥰🏳️‍🌈💜🤗🤗🤗