-Poppy animágus vagy- ismételt el mégegyszer a tanárnő. Másodjára sikeresen eljutott a tudatomig hogy mit is mondott a tanárnő. A kezem elkezdett remegni. Pár pillanat múlva a csésze a földön landolt, majd tört ezer meg ezer kis darabra. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. A szívem is úgy vért mintha ki akarna ugra a helyéről. A szék karfáját pedig olyan erővel szorítottam hogy elfehérdtek az ujjaim.
______________________________________-Tessék? Ez ez nem lehetséges....-probáltam győzködni magam. A szem már csípték a könnyek. Mereven bámultam a csésze darabjait. Mcgallagon odalépett mellém. Egy pálca intéssel eltűntette a darabokat. Elém lépett majd leguggolt .
-Tudja abból hogy animágus semmi rossz nem származik. Szóval kár érte könnyeket hullajtania..... - hangosan felsóhajtott és így folytatta- ha pedig a csésze a próblémája akkor ne is törödjön vele. - mosolygott halványan rám. Rá emeltem könny áztatta tekintettem a tanárnőre, majd egy keserű mosoly jelent meg az arcomon.
-Tudja Professzor engem nem az zavar hogy az vagyok ami. Hanem az, hogy ezt apámtól örököltem. Tudja milyen az, ha a tulajdon édesanyjám minden pillanatban amikor lehetősége adódik rá. Az arcomba vágja, hogy mennyire hasonlítok az apámra. Akit mellékesen megjegyzek nem is ismerek. De persze rajtam kivűl mindenki ismeri, és ezt a tudtommra is adja. Például, hogy mennyire hasonlítok arra a személyre aki világ életemben tojt a felyemre és nem érdekelte mi van velem vagy az anyámmal. De mint mindig ezt is én szívom meg....Tudja miért? - kérdeztem egy fokkal nyugodtabban, egy fájdalmas mosollyal az arcomon.
-Mert ha nem kellett volna elhagynia önt akkor már rég tudna az ilyen dolgokról? - kérdezte. De inkább volt kijelentés mintsem kérdés.
-Pontosan Professzor. Csak annyi a baki, hogy tudtommal nem volt kényszer. - néztem rá keserédesen. - Semmi sem kényszer- motyogtam magam elé.
-Kér egy nyugtató teát? - kérdezte teljes lelki nyugalommal, egy éles téma váltás mellett.
-Az előbbiek után képes lenne még egy csészét a kezembe adni? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Mindenki érdemel második esélyt. Még akkor is ha csak egy csészéről van szó.- mosolygott rám, és elém tolt egy csésze teát. Óvatosan élveztem a csészét és aprnánk ként kortyolgattam az italt. - Szóval kisasszony egyeztettem az igazgatóval. Arra a döntésre jutottunk hogy heti két alkalommal Hétfőn és Csütörtökön. Azaz ma délután négy órától animágíát fog tanulni. - vetett rám egy komoly pillantást.- De persze a máit elengedem és majd leghamarabb jövőhéten kezdjük az oktatást.- Én bólintottam, majd leraktam az inmáron teljesen üres csészét az asztalra. - A büntettőmunkáról majd levélben tájékoztatom. Most pedig mennyen ebédelni. - küldött el a tanárnő
-Rendben. Viszontlátásra Professzor, ohh és elnézést a csészéért. - a prof bólintott én pedig távoztam az irodájából. Teljesen üres elmével ültem le enni az asztal azon végébe ahol senki nem ült. Pontosabban 2 percig míg meg nem zavarták a lelki nyugalmam. Felnéztem az ebédemről. Amikor meg pillantottam a velem szemben ülő embert egyből elmosolyodtam. Mivel Cedric foglalt helyett előttem.
-Hogy teheted? - szegezte nekem a kérdést , amitől egyből eltünt a mosoly az arcomról.
-Őő helló neked is Cedric. Elmesélnéd mit is tettem? - húztam fel a szemöldőkőm.
-Komolyan?? - háborodott fel- Tényleg elkell magyaráznom, hogy mi történt másfél órája. Azért azt hittem több eszed van. - oké azért nem kéne sértegetni.
-Már megbocsás de mit is tetten akkor ellened, csak. Közlöm SEMMIT - emeltem fel a hangom a végére. - SEMMIT AZ ÉG VILÁGON. MERLIRE TE VOLTÁL AZ AKI ÚGY NÉZETT RÁM MINT EGY VÉRES RONGYRA. - kiabáltam vele.
-HÁT NEM TUDOM HOGY ÉREZNÉD MAGAD HA A GYERMEKKORI LEGJOBB BARÁTOD A LEGNAGYOBB RIVÁLISODAL KAVARNA- ordította le a fejem. - Nem gondoltam volna hogy ekkora k@rva lesz belőled a Durmstrangban- húzta fel az orrát. Feláltam és az asztalra támaszkodtam. Ha szemmel gyilkolni lehetne akkor ő elvérzett volna.
-Mond mégegyszer- suttogtam vészjóslóan.
-Poppy Dodge TE EGY AKKOR R@BANC VAGY AMEKORÁT MÉG A FÖLD NEM LÁTOTT- emelte fel mégegyszer a hangját. Nekem se kellet több. Akkorát húztam be a fiúnak hogy hallottam ahogy reccsent az orrccsontja. A fiú hátra tántorodott. Egyenesen neki pár dühös mardekárosnak. Marcus azzal a lendülettel húzott be neki. Majd oda hajolt a füléhez és bele sútogott pár szót. Diggory pedig menekülőre fogtam. A nagyteremben még mindig síri csönd volt. A kezem pedig is ért vérzett. Erőtlenül hanyatlott vissza a padra. A vérző felületett pedig a szalvétába csavartam. Az evéshez pedig már nem volt gyomrom. Összeszedtem magam és elindultam a kijárat felé. A mardekár asztalánál Dracohoz léptem és még kocogtattam a vállát. A fiú felsóhajtot, de nem fordult felém, és mivel ugye ő a jegyesem így muszály voltam kibékiteni. Tehát hátulról átöleltem a derekát és a füléhez hajoltam.
- Tudod ugye hogy nem kavarnák velük ugye? - tettem fel a költői kérdést. Ő bólintott
-Tudom. - sóhajtott. Azzal a kezét a kezemre rakta és még simogatta. Megbocsátása jele képen. Most Marcus következett. Oda fordultam hozzá míg a leültem a padra.
-Köszönöm- mosolyogtam rá.
- Bármikor Nora. Tudod hogy sosem hagynám hogy bajod essen. Te vagy az én legjobb barátom- mosolygott rá és kitárta a kezét. Én pedig abban a pillanatbaneg is öleltem.
-Te vagy a legjobb - dünyögtem.
-Tudom- nevetett fel.
-Hülye- nevettem én is, majd válbavágtam. Majd felálltam és ki sétáltam a nagyteremből. Magban fortyogba mentem a klubhelyiségbe. Szerencsére üres volt a helyiség, így helyet tudtam foglalni a kandalló előtt. Felhúztam a lábam és átkaroltam őket. A gondolataimba mélyedtem. Csak a kandalló lángját figyeltem. Túlsok inger ért ma, ez már sok. Én ezt nem bírom. A fejemben a gondolataim csak úgy zsonganak. Egyre idegesebb voltam. A kezemet szorítottam. A kezem egyre inkább kezdett zsibadni.
-ISTENEM - kiabáltam és a legközelebbi tárgyat ami a kezem ügyébe került földhöz vágtam . Szerencsére vagy szerencsétlenségemre ez egy lámpa volt, és igen ez is szilánkosra tört. Fujtattam egyet. Átléptem a szilánkokon és feltrapoltam a szobámba. Ott az ágyam elé leültem. Floris oda bújt az ölembe. Én pedig a fejemre húztam a paplanom. Ki kell zárnom a világot, különben fel fog robbani a fejem. Felnyultam az ágyamra és a párnám is lehúztam, és eldöltem a padlón. Floris pedig oda bújt a nyakamhoz. Reflexszerűem elkezdem simogatni a fejecskéjét. Lehet van abban valami, hogy az állatok simogatása tényleg megnyugtató. Mert fokozatosan meg nyugodtam, és mivel nagyon elkényelmesedtem fokozatosan lecsukodott a szemem.《 Kb fél órával később》
Valki gyengéden megfogott és felrakott az ágyra. Nem tudom ki volt. Ahhoz hogy beazonosítsam ki volt, nem voltam fenn elégé.
-Túl sok baj van veled Poppy- igazította meg a paplanom.
-Ez lehetséges- motyogtam. Egy halk kuncogást kiváltva az illetőből.
-Majd találkozunk órán kicsi lány- suttogta és egy gyengéd csókot lehet a kézfejemre. Majd halkan távozott, én pedig pár perc múlva újra az álmok földjén jártam.Ha a húgom nem küld fel a szabályukba, akkor életemben nem láttam volna olyan édes teremtést mint, Ellenor ahogy a padlón alszik. Szerencsémre nem jött rá , hogy én voltam. Majd egyszer talán elmondom neki. Egyszer talán.....
|Fred Wealsey|
BOCS A KÉSÉSÉRT EEMEBEEK.
A KUTYÁMRÓL KIDERÜLT HOGY EPILEPSZIÁS ÉS VELE FOGLALKOZTAM.
VOUS LISEZ
A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》
FanfictionHideg szél fúj a messze tájon Új év indul, gyermek álom. Vonat sivit, ajtó koccan Süveg rád vár, vedd fel gyorsan. Egy Piton, mégis Griffendéles Bátor lovag, el ne felejts. Vörös társa, vigyázz vele Forrófejű szegény kegye. A pálca forog ujja közt...