Vonzalom | •Harry Styles ff. & •Befejezett•|

//11//

- Elena?!- nyitódik ki az ajtó. Marcus tekintete keresi az enyémet.

- Igen?- kérdeztem miközben még mindig az ágyban feküdtem.

- Harrynek lesz ma egy meetingje, azután szeretne egy közös programot. Nemsokára haza ér, utána egyszerre indulnának is kisasszony.

- Mennyi az idő?- kérdeztem Marcustól s közben a szokásos mozdulattal próbálom eltávolítani a fáradtságot a szememből.

- Fél kettő múlt nem rég.- mondta Marcus és indult ki a szobából, azonban nekem még volt hozzá kérdésem.

- Harry mikor fog körülbelül meg érkezni?

- Kettő körül már biztosan itthon lesz.

Király, alig van fél órám elkészülni. Gyorsan iparkodtam a fürdő felé. Hagytam, hogy a forró víz cseppek lemossák rólam az eddig történteket és felkészítsenek egy új nap eseményeire.

- Akkor mehetünk?- éppen ültünk Harry kocsijába, miközben fogta a kormányt tekintete rám szegeződött.

Bár nem tudtam, hogy hova akar vinni Harry, de bólintottam.

- Na és hogy telt a napod?- kérdezem tőle, mert nem akartam, hogy egész úton, csak kifele bámuljak a semmibe.

- Egy ideje nem volt ilyen mozgalmas napom az biztos.- nevette el magát.- Na és neked? Hogy telt?

- Őszintén? Alig fél órája keltem fel.- mondtam és takartam el szégyenemben az arcomat.

- Hát akkor jó reggelt.- mondta és pillantott rám.

- Köszi Harry. - válaszoltam és vettem el az arcom elől a kezem, hogy tisztán halja, hogy mit mondok. - Merre tart az utunk?

- Mutatok neked valamit.- nézett rám ismét gyönyörű szemeivel, de tekintete most komoly volt.

Kiszáll Harry az autóból, és megkerülve azt, odajött hozzám, és kinyitotta a kocsi ajtaját, ezzel jelezte azt, hogy szeretné, ha kiszállnék a járműből. Kezét a kezem felé nyújtja. Én lassan a tenyerébe eresztettem az enyémet. Egy kicsiny épület felé vezet Harry, ami egy eldugott kis mellék utcában volt. Mikor beléptünk az épületben, minden a feje tetejére volt fordulva. Harry számos fényképe volt ki akasztva egy falra. Egy ajtó fölé az volt írva, hogy ,,Harry-stúdió" és utunk ide vezetett. Ahogy be lépett Harry, nekem a lélegzetem egy kis időre bent maradt a tüdőmbe és nem tudtam sem levegőt venni, sem kifújni azt. Egy gyönyörű stúdióba hozott el Harry, ami az övé volt.

- Tegnap mondtam neked, hogy sikerült egy zenei alapot írni a versedre. ,, Fine line" című dal született meg belőle.- mondta és lépett oda a gitárja mellé s kezdte megpendíteni a húrjait.

Leültem a sarokba, egy kisebb kanapéra és tekintetem Harryt pásztázta. Vártam, hogy mikor fog rám nézni. Vártam, hogy mikor adja meg nekem a lehetőséget, hogy gyönyörű szemeibe eltévedjek. Felszólalt az első akkord. Harry keze úgy érintette a húrokat, mintha valami törékeny emberi lény lenne. Szemeit lecsukja és felszólal a számomra ismert sor. ,,Put a price on emotion, I'm looking for something to buy".Ahogy meghallom Harry hangját, valami olyasmit érzek amit eddig még sosem. Hallottam már Harry hangját, de ilyen közelről, kezében csak egy gitárral, erre még nem volt alkalmam. Egyszer csak a látásom egy pillanatra elhomályosodik, és utána kitisztul. Lefojt az arcomon az első könnycsepp. Ahogy hallom Harry lágy és selymes hangját, olyan érzés tölt el, mintha a fellegekben járnék. Valamit hallok a hangjában. A fájdalmat. Mintha valakinek énekelne. Hangja néhány résznél megremeg, utána kitisztul. Miközben hallgatom amit Harry énekel, csak egy emberre tudok gondolni, hogy kinek énekelheti ezt most. Aki olykor legjobb barátja volt, akivel a Princess Parkban ezernyi gondolatot osztottak meg egymással. Kis titkok amiket csak ők tudtak, a fájdalmak ezrei amit csak ők éreztek. Az elrejtett tulajdonságok, amiket csak egymás előtt mertek felfedni. És volt egy hatalmas ellenfél, ami minden háborút megnyer. Akár igaza van, akár nincs. A társadalom.

Harry szeme ki nyílt, és rám nézett. Szeme, mintha apró könnycseppekben állna. Leteszi maga mellé a gitárt, és elővesz egy zsebkendőt a farzsebéből. Oda jön mellém, leül és nekem nyújtja a zsebkendőt. Egy ideig nem mondunk semmit. Akkora csönd telepedd le, hogy az már inkább zaj volt.

- Nehéz volt. Fájt. Rohadtul fájt, de el kellett fogadnunk. Nem tudtunk mit csinálni.- ezek a szavak hagyták el a száját. Nem akartam, és nem is tudtam erre semmit mondani. Nem voltam az ő helyzetében. Nem éltem át azt, amit ő.

- Gyönyörű lett a szám. Nagyon szép zenei alapot írtál rá.- mondtam neki, és rá néztem.

- Na azért a legfőbb alap, az a tiéd.- mondta, és nevette el magát.

- Befutó lesz ez a szám.- mondtam neki, és fogtam meg az alkarját.

- Mi az hogy ez? Az összes.- mondta és ismét elnevette magát.