Sárkányszív (Baku x Reader)

37. rész

-Naa Lumina-chaaann - nyaggatott Toga.
-Toga. Ha nem szállsz le rólam két másodpercen belül hamu leszel. - szűrtem a fogaim között miközben gyilkosan villantak a szemeim.
-Ugyan már lazulj el egy kicsit és gyere menjünk vásárolni. - nyafogott tovább Toga lemászva a nyakamból. 
-Toga hagyd békén. - szólalt meg a mai nap folyamán először Dabi.
-Nem szorulok a segítségedre. - néztem rá is gyilkos pillantással és otthagytam őket a bárban. A szobámba vettem az irányt és szokásomhoz híven becsaptam az ajtót. - Hogy baszná meg az egészet az a fasz. - morogtam az orrom alá. Ahogy az ágyra feküdtem három képpel találtam szemben magam. Az elsőn anyáékkal voltam. A második az osztályról készült a harmadikon pedig Kacchan és én mosolygunk vissza. Elhomályosodott a látásom és hagytam, hogy a könnyeim végig szántsák az arcomat. Ahogy lehunytam pilláimat és emlékek hada rohamozta meg az elmémet. Jók, rosszak, boldog és kevésbé boldogok. Ám az utolsó volt az ami hangtalan zokogásra késztetett. Bakugou arca volt ahogy a fájdalomtól eltorzul. Ahogy lehajtja a fejét majd válla megrázkódik és nehéz könnycseppek esnek le az arcán. Ezután nem láttam már, hogy mi történhetett mivel Kurogiri portálja beszippantott és már a bárban léptem ki belőle. 
-A nyakadat kellett volna anno eltörni a kezed helyett Durok... - mérgelődtem magamban ahogy eszembe jutott az itt létem okozója. Ekkor kopogtak az ajtómon. -Gyere. -szóltam kelletlenül.
-Két nap múlva akció. - nyitott be a szobába Dabi. -Figyelj Luna..
-Nem vagyok rád kíváncsi. Arra meg végképp nem amit mondani akarsz.. - ültem fel az ágyon és gyilkosan néztem az előttem állóra.
-Ugye azt tudod hogy én tényleg szeretlek? -kérdezte meg sem hallva amit mondtam neki. - És az egész akkor Toga hülyesége volt?
-Leszarom már megmondtam. - mordultam fel és szinte fel löktem ahogy el haladtam mellette. Lementem a lépcsőn felkapva a fekete kapucnis kabátomat és már léptem volna ki az ajtón mikor utánam szóltak.
-Hova hova ilyenkor? - kérdezte Kurogiri.
-Anyádba. - azzal becsaptam az ajtót. Elő hívtam a Dragon force alakom és a már másfél méteres szárnyaimmal felröppentem az égre. Imádtam nézni az esti várost. Fél óra után már kezdtem érezni, hogy a határaimon vagyok. Éjfél felé járt az idő így neki indultam és amilyen sebességgel csak tudtam mentem. A parkban egy eldugott helyen landoltam majd lassú sétába kezdtem. Nem figyeltem merre megyek. Ismerős lett a hely mikor fel néztem. Undor fogott el. A pagodánál voltam. Fintorral az arcomon hagytam el a helyet. Pár méterrel arrébb látszódott, hogy égett a környezet. Oda mentem ahhoz a fához aminél akkor voltam mikor Mina és Kirishima jött értem. Neki dőltem és lassan lecsúsztam a földre. Már öt hónapja, hogy felperzseltem a földet. 
-Hogy bírod? - jött egy ismerős hang egy nagy sóhajjal.
-Szarul.. Legszívesebben felgyújtanám őket a picsába. - morogtam.
-Rossz hatással vannak rád. Nem káromkodtál te ennyit. - hallottam ahogy beszélgető társam is leül a fa túloldalán. - Nem fognak gyanakodni, hogy itt vagy?
-Nem mert minden nap kijövök onnan. Szerencsére értetted az üzenetemet.. Nem tudom mi lenne velem nélküled..
-Ugyan már ez semmiség. 
-Ő hogy van?
-Nem jól. Azóta nem is volt suliban. Neked hála a családi helyzetük kezd helyre rázódni. A drogok miatt volt olyan az apja. Miután megvolt az első két hét az elvonón akkor a rendőrség kihallgatta de nem mentek sokra vele. Valami olyan anyagot adtak neki ami miatt nem emlékszik arra az időre.. 
-Utálom magam Deku... Utálom hogy ezt kellett tennem.. Mikor már végre kezdett jól alakulni minden megjelent az a fasz és elront mindent.. - ahogy kimondtam a szavakat annál jobban kezdtek záporozni a könnyeim. 
-Bassza meg. - hallottam ahogy Deku megmozdul a fa túloldalán majd két erős kezet éreztem meg magam körül. - Luna-chan találjunk ki valamit mert ez se neked se neki nem jó. 
-Tudom.. - majd zokogva kapaszkodtam egyetlen támaszom pólójába. Úgy tíz percnyi sírás után kezdtem megnyugodni. - Deku. Két nap múlva akarják a támadást a suli ellen. Érd el, hogy csak a profi hősök legyenek ott de a diákok ne. - néztem komolyan a szemébe. 
-Rendben van. Luna-chan nekem viszont mennem kell. Nem akarlak itt hagyni de kedd lévén kicsit fáradt leszek. - nézett rám szomorúan.
-Tudom menj. És köszönöm, hogy elszoktál jönni Deku. Megkérhettem volna Kirishimat vagy Minat de ők elszólták volna magukat.. - hajtottam le a fejem. 
-Semmi baj. Nem tudom milyen érzés az amin keresztül mész de azt tudom, hogy erős vagy és megtalálod a megoldást rá. - ölelt magához. - Vigyázz magadra. Szia. - és azzal elindult haza. Fájón néztem utána. Amióta a ligához kellett csatlakoznom azóta három naponta szoktunk találkozni. Csak ő tudja az igazságot. 

Lassan ballagva mentem mindenfelé. Hajnalodott amikor is ismerős utcába tévedtem. Két hónapja történt minden mégis olyan mintha tegnap jártam volna erre. Megálltam egy fel állványozott hát előtt. Ahogy peregtek az emlékképek a szemem előtt úgy fájt jobban a szívem és zsugorodott össze a gyomrom. Kezemmel lassan végig húztam a kapu csengője mellett. "Rokko család". Ökölbe szorított kezemmel gyengén a falba ütöttem és csak neki támasztottam a fejem a kapunak. Mélyeket sóhajtva próbáltam meg visszafogni a könnyeimet. Lépteket hallottam de nem foglalkoztam vele, hiszen már hajnalodott így betudtam az első munkába igyekvő embernek. Nagyot tévedtem. Az a személy volt az akit a legjobban meg akartam védeni és távol tartani ettől az egésztől. 
-Lu..na.. - ejtette ki a nevem ajkai közül mikor rémülten rákaptam a tekintetem. Nem.. nem lehet ő.. Mégis mit keresne itt? Miért van itt? Zakatoltak a kérdések az agyamban ám megmozdulni nem tudtam. Csak néztem a vörös szempárba. Szemei karikásak voltak és vörösek biztosan a sok sírástól. Ruhája csapzott kezei sebesek. Ajkai elnyíltak szemei kikerekedtek ahogy realizálta hogy tényleg engem lát és nem csak képzelődik. - Luna.. - ismételte meg a nevemet már könnyekkel teli szemekkel. 
-Kacchan.. - néztem én is rá mint aki nem hiszi el hogy ott van. Szívem hevesen dobogott, a torkom kiszáradt és a régi pillangók is felébredtek a gyomromban. Ahogy lépett felém egyet én úgy hátráltam, de a szemkontaktust nem vesztettük el. - Kérlek ne.. - de nem tudtam befejezni a mondatot mert egy lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot és a falnak nyomott. Nem durván éppen csak annyira, hogy ne tudjak könnyen eltűnni. Félre fordítottam a fejemet és a földet néztem. 
-Kérlek... csak annyit mondj, hogy miért.. - könyörgő volt a hangja bár suttogott. Szorosan lehunytam szemeimet és csak megráztam a fejem. Nem akartam, hogy megtudja az igazságot. Nem akartam belekeverni az egészbe. 
-Kérlek Kacchan.. engedj elmenni.. - pásztáztam tovább a földet. Nem válaszolt csak ellépett tőlem így engedve. Lassan elindultam és már futásnak eredtem volna mikor is elkapta a csuklóm és vissza rántott magához. Ahogyan nekivágódtam a mellkasának kezét hajamba vezette és időm se volt felfogni már meg is csókolt. Teljesen leblokkoltam de testem reagált rá és vissza csókoltam. Ahogy ez megtörtént éreztem hogy megremegett kicsit. Nem volt hosszú csók épp csak annyi mintha tegnap váltunk volna csak el. Homlokát az enyémnek döntötte. Sós könnyem végig szántotta az arcomat és csak egy szót tudtam kimondani mielőtt el nem tűntem.
-Szeretlek..

Igen igen tudom tudom. Nagyon eltűntem és nem is jött új rész. Igazából eléggé összejöttek a dolgok így most tudom hozni. Rossz hír embik. Két vagy három rész és elérünk a sztorink végéhez. Annyi spoilert mondok, hogy a kövi rész visszatekintés lesz. :3 Ha tetszett vote vagy komi. Lassan jön a folytatás valamint az Elárulva kövi része is íródóban van. :3