Sárkányszív (Baku x Reader)

31. rész

Megakartam moccanni de fájt minden porcikám. Halk szuszogást hallottam mire a hang irányába fordítottam a fejem. Egy szőke hajkoronát láttam. Összeráncoltam a szemöldököm. Hol is vagyok most? Körbenéztem és egy fekete-piros és narancs színben pompázó szobában voltam. Egy két ruha a földön az íróasztalon egy komolyabb gép állt. A falakon gitár lógott és az ággyal szembeni sarokban egy dob felszerelés foglalt helyet. Egy tipikus srác szobája. Ekkor eszembe jutott az ami hajnalban történt. Bakugou a kezemet fogva félig az ágyra dőlve aludt. Arca felém volt így láthattam vonásait. Nyugodt volt. Lassan kihúztam a kezem az övéből és az arcába hullott pár kósza tincset elkotortam onnan, hogy jobban megtudjam nézni ezt az arcot magamnak. Hiszen ki láthatná ezt a nyugodt arcot Bakugoun? Szinte senki.. 
-Mmn.. - kezdett el ébredezni az érintésemtől majd szemeit lassan kinyitotta és először kábán nézett rám. Amikor felfogta, hogy őt nézem rögtön felébredt. 
-Luna.. - ugrott fel és magához ölelt ami ugyan nem volt erős mégis felszisszentem. - Bocsánat. Fáj valamid? Hogy érzed magad? Hozzak valamit? Mi történt veled hajnalban? - bombázott meg a kérdéseivel mire csak elmosolyodtam. 
-Először semmi baj. Úgy amblokk mindenem fáj. Az állapotomhoz képest jól vagyok. Igen egy fájdalom csillapítót kérnék. - erre csak nézett rám mintha még választ várna. - Miaz? 
-Az utolsó kérdésemre nem válaszoltál.. - nézett a szemembe.
-Egyenlőre nem szeretnék.. Hidd el eljön az ideje mikor megtudod, hogy mi volt az de az nem most lesz. - fordítottam el a fejem ugyanis fekve csak ennyit tudtam tenni. Sóhajtott majd kiment a szobából. Jobban körül néztem és megpillantottam egy képet az éjjeli szekrényen lefordítva. Nyöszörögve felültem. Minden izmom tiltakozott a mozgás ellen de nem érdekelt. Felvettem a képet és csak néztem. Bakugou volt kicsiként. Boldog volt. Mögötte állt Mitsuki is aki nem volt olyan vékony mint most. És a fekete hajú férfi is. Mind a hárman mosolyogtak. Mi történhetett ami így tönkretette ezt a boldog családot? Sóhajtva vissza raktam a képet úgy ahogy volt. Lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó. Bakugou jött vissza kezében egy pohár vízzel és mögötte az édesanyjával. 
-Jaj Lumina drágám. Nincs semmi bajod? Mi történt veled? Ha ennyire kimerít az erőd nem kellene használnod. Hadd nézzem az arcod. - fogta két keze közé az arcomat és vizslatta. Meglepetten vettem észre hogy a kezei most jéghidegek. 
-Anya csak óvatosan. - mondta lágyan Bakugou. - Tessék amit kértél. - nyújtotta felém a gyógyszert és a vizet. 
-Gyógyszert nem köszönünk meg. De a vizet köszönöm. - mosolyogtam rá mire értetlenül nézett rám. Miután bevettem a gyógyszert rá néztem. - Mi az? Nem hallottad még? - erre nemlegesen megrázta a fejét amin kicsit nevettem. - Egy egy mondás, hogy ha a gyógyszert megköszönöd akkor nem fog hatni. 
-Jaa értem. - eresztett el egy mosolyt mire Mitsuki is csak elmosolyodott rajtunk. 
-Aranyosak vagytok együtt gyerekek.
-Mi? - néztem rá és éreztem, hogy kezdek vörösödni. 
-Anya.. - fordította el a fejét Bakugou de rajta is megjelent a pirosság. - Nem vagyunk együtt. Csak az osztály társam. Aki egy makacs meggondolatlan és nemtörődöm. - fordult felém. 
-Baszki Luna megkértelek, hogy maradj a szekrényben nem..? - nézett rám lemondóan. Erre csak lehajtottam a fejem.. Igaza volt.. 
-Igen tudom.. De Bakugou.. Ha az az ütés eltalál téged, nem biztos, hogy felkeltél volna a földről. Emlékezz mekkora lökése volt csak annak a szélnek amit akkor keltett mikor megállítottam. - néztem szúrósan rá. -És azt pedig felejtsd el, hogy nem állok ki egy olyan személyért akit kedvelek. - ahogy kimondtam a mondatot elvörösödtem. Most árultam el magam. De Bakugou csak kerek szemekkel nézett rám. - Bakug..
-A picsáért nem hívsz már Katsukinak? - lobbant fel egy pillanatra. - Hiszen az este már...
-És a többiek előtt is hívhatlak Katsukinak? 
-Ch.. Felőlem. - elfordította a fejét majd gyorsan felkapkodta a pólókat a földről. 
-Én megyek folytatom a főzést. - hagyott ott minket Mitsuki. Katsuki csak állt nekem háttal és láttam ahogy kicsit előre dől.. Hátizmai megfeszültek de nem mozdult.. Kitakaróztam és felálltam az ágy mellett. Mikor már megbizonyosodtam arról hogy a lábaim nem adják fel a szolgálatot akkor odacammogtam mellé. Kezemet óvatosan a lapockájára emeltem és amikor mellé álltam összeszorult a szívem.