Az Utolsó Lélegzet [BEFEJEZETT]

Éjszakai csevegés

-Szegény Petunia néni! - visított fel pár perc néma csend után Veronica, amit gondolkodással töltött. Draco hitetlenkedve nézett rá.
-Tessék? Hogy jön ide Petunia néni?
-Jaj, ha megtudja! Tudom, hogy nem szeret engem, de attól még sajnálom. Még Dudleyt is! Vernon bácsit nem na-... -hadart, de Draco félbeszakította.
-Te most még is miről beszélsz?
-Hát a házasságról!
-De értetted mit mondtam?
-Igen, Petunia néninek hozzá kell mennie Ő hozzá. -ahogy kimondta elfogta egy kisebb rosszullét. Összeillenek. -állapítta meg magába. Mind a kettő ugyan olyan gonosz.
-Te most viccelsz velem ugye? -kérdezte Draco.
-Inkább úgy néz ki, hogy te viccelsz velem. Petunia és Tudjuk Ki?
-Te szerintem félreértettél. -magyarázta szomorúan Draco. -Azt mondtam, hogy a legközelebbi női rokon. Petunia nénikétek nem a legközelebbi.
Veronica mégegyszer belegondolt. Majd, lassan magára mutatott, mivel egy szót se tudott kinyögni. Draco csak bólintott egyet. Veronica lassan letette a lezét, és visszaült az eredeti helyére, majd gondolkodott. Vagyis, csak próbált volna, de most még az se ment neki. Mostmár mindent értett.
-Minden oké? -lépett oda hozzá Draco.
-Már hogy is lenne? -kérdezett vissza Veronica. Próbálta visszatartani könnyeit, de egyszerűen nem ment neki. Végül úgy döntött nem próbálkozik tovább, így hát utat engedett nekik.
-Jaj ne, ne, ne, csak ezt ne. -paskolta Draco, Veronica vállát. -Tudod, hogy kínosan érzem magam egy síró lány társágában.
Veronica erre próbált kicsit lecsillapodni.
-A Nagyúr tud erről? -nézett Dracora.
-Nem. És ezért is olyan nagy titok. Ezért is ellenzi Piton, hogy béke legyen.
-De csak fontosabb a világ sorsa, mint az enyém.
-Ja, de nem apádnak.
Veronica erre nem válaszolt semmit. Tehetetlennek érezte magát, ezért inkább úgy döntött megkeresi Pitont.
-Megyek, beszélek apával. -állt fel, de Draco visszahúzta.
-Felejsd el de gyorsan! A végén engem fognak hozzáadni a Nagyúrhoz, ha megtudják, hogy elmondtam neked!
-Akkor meddig kell magamba tartsam??
-Nem rajtam múlik. -vonta meg a vállát Draco.
-Miért? Ki kellett volna elmondja?
-Nem tudom. Csak azt tudom, amit anyám mondott, és az nagyjából ennyi.

Nem tudott aludni. Csak forgolódott az ágyban, azt is minnél csendesebben, nehogy felébressze szobatársait. Próbált nem sírni, hisz avval is felébresztené őket.
-Mi a baj? -szólalt meg egy álmos hang a szobából. Veronica hirtelen oldalra fordúlt, és megpillantotta Melanie-t. Melanie az egyik évfolyamtársa, akivel bár szobatársak is, mégis vele a leggyengébb a kapcsolata. Nagyjából 2-szer beszéltek, akkor is az órai tevékenységük miatt.
-Semmi, csak.. csak most nem tudok aludni. -suttogta, mivel most se szerette volna felébreszteni a többieket. Melanie felült és megdörzsölte a szemét.
-Nem akarod elmondani. Nem hibáztatlak, úgyse szoktunk beszélni. -vonta meg a vállát Melanie. Erre Veronica nem mondott semmit, mind a ketten csendben ültek a saját ágyukon.
-Te figyelj, én nem értelek. -szólalt meg újból hirtelen Melanie. Veronica egyből rákapta a fejét.
-Hogy érted?
-Az apád az iskola legkeményebb tanára, bakker! Te mégis úgy viselkedsz, mintha normális diák lennél, pedig mindenki tudja, hogy nem vagy az. De basszus, ha az én apám lenne tanár, én mindenkivel kibaszn-... -magyarázta a maga érdekes nyelvezetén, de Veronica közbevágott.
-Apám nem tesz velem kivételt, ezt gondolom te is észrevetted. Nem akarom elszúrni a helyzetet, négy évig könyörögtem neki, hogy a Roxfortba járhassak.
-Tényleg, te eddig valami szar mugli iskolába jártál? Ne értsd félre hercegnő, jó magam is félvér vagyok, de azért egy mugli iskola... -fogta a fejét Melanie. Veronica pedig elmesélte neki az eddigi életét-természetesen a Voldemorthoz köthető részt kihagyva-és Melanie pedig úgyszintén. Hogy miért? Azt senki se tudja. Talán csak néha jól esik olyan embereknek beszélni a problémáinkról, akivel eddig nem is beszéltünk. Lehet, hogy tudjuk, hogy ez az ember, egyszer sokat fog nekünk számítani.