Az Utolsó Lélegzet [BEFEJEZETT]

Váratlan hívatás

-Valami baj van? Egész órán a szemeddel megpróbálta meggyilkolni. -szólalt meg Piton a folyosón.
-Ja baj? Nem az nincs. -válaszolta unottan Veronica. Amióta megtudta az igazságot sokkal távolságtartóbb mindenkivel.
-Akkor mi van, ha nem baj? -vonta fel a szemöldökét a férfi.
-Tanulnivaló. De az sok. Szóval, ha megbocsátasz, akkor mennék. -váltott sebesebbre Veronica, amíg neki nem ment egy láthatatlan falnak.
-Nem mész sehova. -jelentette ki Piton nyugodtan. -Nem faggatlak, viszon nyugtass meg, hogy nem mondtál semmit Potternek.
-Tudod jól, hogy nem beszélek vele.
Erre Piton nem mondott semmit, csak a pálcájával legyintett egyet, evvel utat engedve lányának.
-Mielőtt még elmész, tájékoztatlak, hogy holnapra hivatott minket.
Ennyi elég is volt, Veronica egyből megértette, hogy ki és hova. Bólintott egyet, majd avval tovább is állt.
Ahogy sietett a folyosón, egyszer csak megpillantotta a Weasley ikreket. Ettől egy kicsit jobb kedve lett, hisz már olyan rég beszélt velük.
-Sziasztok! -köszönt nekik.
Fred egyből elfordult az ablaktól, amin még egy pár másodperce kinéztek Georgeval.
-Jó napot, kisasszony! -hajolt meg előtte. Erre George is megfordult.
-Szia, Ronni! -köszönt, de Fred oldalba döfte.
-George, nem illik így köszönni egy hölgynek!
Mielőtt még az említett bármit is válaszolt volna, Veronica közbeszólt.
-Mi ez a nagy udvariasság?
Az ikrek egymásra néztek, de látszott rajtuk, hogy neheze tudják visszatartani magukat.
-Anya tegnap küldött egy rivallót... -kezdte Fred.
-Ja, nem tettük zsebre amit kaptunk.
-És miért kaptatok rivallót? -nézett Veronica a fiúkra kérdően.
-Hát, udvaroltunk az egyik Griffendéles lánynak... -vonta meg a vállát George. Veronica hitetlenkedve nézett a fiúkra.
-Egyszerre??
-Aha-bólogatott George.
-És az anyjának valamiért ez nem tetszett...
-... ezért küldött egy baglyot anyának...
-... szerinte udvariasabbnak kell lennünk a lányokkal.
-Szerintem csak féltékeny volt a lányára az anyaucika. -vigyorgott Fred.
Veronica hevesen bólogatott.
-Egyetértek.
Ekkor egy éles fájdalom nyilalt a bal alkarjába. Reflexszerűen odakapott, mire az ikre megfogták a vállát.
-Jól vagy? -kérdezték kórusban.
-Igen.. Csak... Hát... Szóval az van, hogy...a tegnap megégettem magam, és most elég érzékeny, szóval megyek is... ööö... Madam Pomfreyhez. -rohant el, amit a fiúk döbbenten vettek tudomásul.
Egyből elindult a bájital terem fele. Már az ajtajában megpillantotta apját.
-Apa... -kezdett bele Veronica.
-Tudom, érzem én is. Mordont várom, hogy vegye át a helyem. Nagyon fáj? -kérdezte. Ahogy Veronica ránézett, észrevette, hogy ugyan olyan nyugodtan ácsorog, mintha épp csak az időjárásról készülődne társalogni.
-Túlélem. De mi akar ez lenni? -fogta továbbra is a karját. Piton gyorsan vetett egy pillantást az ajtóra
-Nos, hívat minket. Úgy tűnik, nem ér rá holnapig. -dünnyogte. Ebbe a pillanatban felbukkant a biccegő Mordon.

-Siess! -szólt rá Piton Veronicára, amikor az ajtó előtt voltak. Amint beléptek egyből megpillantották Voldemortot a székén ülve. Egyáltalán nem tűnt haragosnak, de ahogy Veronica meglátt, egy kisebb rosszullét fogta el.
-Á, Perselus! Nem késtetek. Ezért piros pont jár. -vigyorgott Voldemort, közben Veronica és Piton elfoglalták a helyüket. -Vagy mégse? Meglátjuk hamarosan. -folytatta Voldemort. Veronicát már nem csak a rosszullét fogta el, hanem a félelem is. De nem is kicsit.
-Mindenki itt van ahogy látom. -bólogatott magába Voldemort. -Most biztos azon gondolkodtok, hogy miért volt ennyire sűrgős a találkozás. A válasz egyszerű. Ti mindannyian titkoltok előlem valamit, amit most szépen felfogok fedni.
Az egész termen látszott, hogy teljes sokkba vannak. Narcissa egy gyors pillantást vett Veronicára, aki nem értett semmit. Vagyis volt egy sejtése, de azt mélyen elszerette volna rejteni magában.
-Akkor lássuk csak. Perselus! Mesélj csak nekünk.-kezdett bele Voldemort.