Az Utolsó Lélegzet [BEFEJEZETT]

Újra otthon

-Élnek mind a ketten! -sírt fel hangosan valaki, Veronica úgy vélte, hogy Narcissa lehetett, bár nem sikerült kinyitni a szemét, hogy meg is bizonyosodjon róla. Minden erejével azon volt, hogy kinyissa a szemét, vagy legalább megmozduljon, de ez lehetetlennek tűnt.
A csend után egyszer csak megint beszédet hallott maga körül.
-Most mi lesz? -sóhajtott Narcissa és Veronica érezte, hogy leül az ágyra.
-Nos, nem sok választásunk van, de nem fogom hagyni. -halotta meg a lány az apja hangját, mire mérhetetlen megnyugvást érzett.
-És mond csak, mit tudsz ez ellen tenni? -kérdezte kissé idegesen Narcissa. -Így csak jobban veszélybe sodrod. Tudjuk mivel jár, ha nem hallgatunk a Nagyúrra.
-Azt várod el tőlem, hogy tálcán kínáljam fel a lányomat, csak, hogy a Potter fiú megmeneküljön? -kérdezett vissza Piton, mire Veronica úgy érezte, hogy most nem is kell felkelnie. Úgy nem mondanának semmit.
-Ez nem csak Potterről szól! Tudod hány ember halt már meg az Ő hibájából?
-Narcissa mond csak, te képes lennél végignézni, ahogy egy életen át szenved a gyermeked, és te semmit se tudsz tenni ellene, mert azon percben meghal? -kérdezte Piton mérhetetlen dühvel a hangjában. A nő erre nem válaszolt semmit. Veronica mostmár úgy gondolta megpróbálja teljes erejéből kinyitni a szemét, és most sikerrel is járt. A fény hatására ez csak nagyon lassan történt meg, de ahogy a szobában lévők ezt észrevették, egyből köré gyültek.
-Veronica drágám, hogy vagy? -kezdett egyből bele Narcissa.
-Még élek. Gondolom. -válaszolta Veronica, és lassan felült az ágyon.-Mi történt?
-Mire emlékszel? -vágta rá gyorsan Piton.
Veronica csak pislogott, majd lassan válaszolt.
-Mindenre. De miután ki ment nem tudom mi történt.
Ahogy ezt kimondta a lány Piton felállt és elkezdett idegesen járkálni.
-Tehát tudod mi a helyzet.
-Igen, tudom. -sóhajtott Veronica, majd elfordította a fejét. Csak akkot vette észre, hogy a mellette lévő ágyon Lucius fekszik.
-Él. -mondta Narcissa, mintha csak olvasna Veronica gondolataiban.

-Hova megyünk? -kérdezte Veronica, ahogy kiértek Malfoyéktól.
-Haza. -válaszolta Piton nyugodtan.
-Úgy érted, nem megyünk vissza már a Roxfortba?
-Veszélyben vagy így is.
-Dehát ki fog helyettesíteni téged? És Harry....
-Azzal te most ne törődj. -sóhajtott Piton, azzal ki is nyújtotta a karját, jelezve lányának, hogy ideje lenne indulni.

Amikor beértek a házba, Veronicat elfogta a biztonság érzete. Pedig ott se volt nyugta.
-Most mi értelme volt idejönni? Simán megtalál itt is. Sőt, itt könnyebben megtalál, hisz a Roxfortban ott van Dumbledore. -értetlenkedett Veronica.
-Ha a Miniszter megtudja mi a helyzet, biztos kiad a Nagyúrnak. -válaszolta egyszerűen Piton, majd leült a fotelébe.
Veronica már éppen indult volna a szobájába, amikor is apja utánaszólt.
-Ne küldj senkinek levelet! Még Draconak se!
Erre a lány csak megforgatta a szemét, és mit sem törődve be is ment a rég látott lakhelyébe.

-Veronica! Gyere gyorsan! -szólt másnap reggel Piton a lánynak, evvel kiszakítva a jó, meleg ágyából. Mivel a férfi hangjában lehetett hallani a félelmet, ezért a lány hamar kiugrott az ágyból, és egyből a hang forrásához sietett. Ahogy beért a helységbe megpillantotta apját, amint egy levelet tart a kezébe. Látszott, hogy a keze remeg, ezért Veronicát is elöntötte a félelem, mivel tisztában volt vele, hogy Piton egy nagyon bátor ember.
-Az mi? -kérdezte, majd egyre közelebb lépett a férfihez.
-Csütörtök be kell mennünk a Minisztériumba.
-Miért?
Piton itt kissé habozott, majd mély sóhaj kiséretében kimondta a választ.
-A házassági feltételeket megbeszélni.
Veronica torkában egyből gombóc nőtt, de elhatározta, hogy visszatartja a könnyeit.
-De ez még nem minden. -folytatta Piton, mire a lány úgy döntött, hogy inkább leül.
-Pottert is odahívták.