Vulnera Sanentur

16.

Perselus Bellatrix tökéletesen elborult tekintetével találta szemben magát amint visszatért az emlékek közé. Miközben hátravetett fejjel kacagott olyan sötétséggel a hangjában, ami a pokolnál is mélyebbről eredeztethető, még egyet suhintott pálcájával az irányába. A férfi ösztönösen védekezett volna, de nem tudta kivédeni az átkot, amit a boszorkány felé szórt. Egy női sikolyt törte meg a tébolyult halálfaló kacagását, aki erre egy pillanatra megfagyott mozdulatai közepette, hogy gyönyörrel átitatott szemekkel megcsodálhassa művét. Riel pokoli kínok közt fetrengett a földön. Artikulálatlan sikolyai és hörgései közepette egyre csak a férfi nevét hajtogatta magában, mintha az emléke át tudta volna segíteni gyötrelmein. Túl rég óta kínozhatták már a lányt. A koszos követ elszínezte a boszorkány meggybordó vére. Perselus értetelenségtől ráncolt homlokkal, összehúzott szemekkel nézte a földet. Ez túl sok vér. Honnan van ennyi vér? A boszorkánynak láthatólag nincsenek a testén olyan mély sebek, csupán néhány mélyebb karcolás ami ugyan vérzett, ilyen mennyiség nem szivároghatott ki belőlük a nő köré.

Még hallotta Bellatrix gúnytól fröcsögő hangját, mielőtt az emléket elnyelte volna a homály.

-

-Ez nem volt a terv része, drága Bellatrix. - hallotta meg a nagyúr összetéveszthetetlen hangját a férfi.

-Na- nagyúr.. ké-é-rem- dadogta a nő elhaló hangon miközben fanatikus mozdulatokkal próbálta gazdája karjára simítani kezét, ám az csak a levegőt érte el. Az előbbi magabiztosságnak nyoma sem volt már a boszorkányban, a viselkedése sokkal inkább rettegésről adott tanúbizonyságot. Mint egy mocskos álszent kígyó, tekergett a nagyúr körül így próbálva hízelegni neki a megenyhülés reményében.

- A lány nem akarta teljesíteni a parancsot, én csak megleckéztettem kicsit, hogy tudja mivel jár, ha ellenszegül a nagyúr akaratának! - próbálta magával is elhitetni a nyilvánvaló hazugságot mivel szadista tettét próbálta palástolni.

Voldemort hátrarántotta a nő fejét göndör, kócos hajánál fogva:

- Kedvellek Bellatrix. Annyira tüzes és sötét vagy. De még egyszer ellenszegülsz, vagy átértelmezed magadban a parancsaimat, a halál lesz a legkedvesebb dolog amihez fohászkodni fogsz, hogy ragadjon magával, olyan elbánásban részesítelek majd. Remélem megértetted. - suttogta fülébe a varázsló.

- Perselus lesz az egyik legjobb emberem és te most nagyon megnehezítetted a dolgom, Bella. Hatalmas varázsló lesz belőle, a halálfalók között is ki fog tűnni erejével, és ha rájön tettedre.. nos, valószínűleg nem lesz olyan nagyvonalú mint én, amennyiben még egyszer parancsszegésen kaplak. - húzta végig egyik ujját a nő arcán, hogy az érintés mentén kibuggyant annak vére.

- Nagy szerencséd, hogy terveim között nem szerepel még a halálod, Bellatrix. És most, tűnj a szemem elől mielőtt még meggondolom magam.

A halálfaló félszegen bólintott, majd miután útjára engedte a varázsló, a nő azzal a lendülettel vált köddé az emlékkel együtt.

-

A nagyúr ellépett a boszorkány mellől, aki egy koszos, rozoga ágyban feküdt összekuporodva. A szoba sötét volt, nem voltak ablakok. Nedvesség csorgott a falakon végig, és csak patkányok piszmogása törte meg néha a csendet. Voldemort háttal állt neki, láthatóan nem tartotta ellenfélnek a nőt. Ha rá is támadna, valószínűleg az előtt meghalna, mielőtt kinyöghetne bármilyen varázsigét. A lány görcsösen szorította a takarója csücskét mintha az lenne az egyetlen mentsvára ebben a kegyetlen világban amibe csöppent. Abban a pillanatban feltételezhetően ez így is volt. Piton szívét facsarta a szomorúság, hogy az egykor mindig vidám, élettel teli kedvesét ilyen állapotban látja. A lány csupán árnyéka volt önmagának. Nem tudta mit tettek vele, de a szeméből olyan üresség sugárzott mintha két feneketlen kút tátongana íriszei helyén.