Vulnera Sanentur

7.

Piton

A boszorkány ott állt vele szemben tökéletesen összetörve és tudta, ez az ő műve. Homloka ráncba szaladt ahogy vizslatta a nő arcát. Miért volt ilyen intenzív hatással rá, hiszen csak ma ismerkedtek össze. Ennyire érzékeny lenne tanár létére? Ha igen, sürgősen meg kell acéloznia magát, mert ha róla azt gondolja kegyetlen, a gyerekek közé csöppenve 2 percet nem fog kibírni. A kis sáskák..

A nő láthatóan zavarban volt. Mint egy riadt vadnak, olyan volt a tekintete. Épp egy újabb adag könnyzuhatagot törölt volna le gyorsan arcáról, a másik kezével pedig figyelmeztetés nélkül csapta volna be maga előtt az ajtót, de a biztonságot nyújtó pajzs egy pontnál tovább nem mozdult. Perselus megértette a lány reakcióját, de elfogadni nem akarta. Ha most annyiban hagyja ezt az egészet, még úgy sem fog tudni majd tükörbe nézni, mint eddig. Nem értette miért lett számára ennyire fontos a boszorkány nyilvánvalóan teljesen labilis lelkivilága, de meg szerette volna javítani.

A lábával odalépett, kitámasztva ezzel az ajtót, megakadályozva, hogy az orrára csaphassák. Amúgy sem tűrte volna ezt a fajta tiszteletlenséget, de most nem harag dolgozott benne, csak az őszinte aggodalom.

A boszorkány dacosan nézett vissza a varázslóra az ajtó árnyékából, de gyorsan felmérte az erőviszonyokat, és látta, ezt a csatát elvesztette. Okos kislány.

Perselus közelebb lépett az ajtóhoz, finoman beljebb tolta, közben elkapta a nő tekintetét, és mélyen belefúrta a sajátját. Észre sem vette, de már dörömbölt a nő tudatának kapuin. Túlzottan érdekelte mi járhat a boszorka fejében, bár legilimenciát nem akart egyelőre alkalmazni, mégis ösztönösen próbálta kiolvasni a nő emlékeit. Bár az is lehet, hogy nem próbálkozott eléggé, igazából nem is törte magát, minden esetre biztos és megingathatatlan kapukba ütközött. Perselus elkapta tekintetét és gyorsan pislogott párat, hogy kitisztítsa elméjét, majd mikor már volt akkora rés, hogy be tudjon lépni a nő lakhelyére, bemerészkedet rajta.

Óvatosan belökte maga mögött az ajtót szemét végig a boszorkányon tartva, és próbálta kitalálni mi lenne a legmegfelelőbb lépés, amivel nem riasztja meg még jobban.

-Nem számítottam látogatóra.- szipogta elfordulva a lány. Próbált magabiztos hangszínt megütni, de a könnyek túl intenzíven csordogáltak arcán ahhoz, hogy el is érje célját.

-Nos, magam sem számítottam arra, hogy itt fogok kikötni Miss Grey. - felelte Piton mély megnyugtató hangján, közben fürkészve a lány mozdulatait, meg-megremegő vállait. Aggódott érte, kifejezetten aggódott a lány miatt. Valami olyan láthatatlan köteléket érzett kettejük között, amit nem tudott megmagyarázni. Egyszerre bosszantotta és tette kíváncsivá mi vonzza ennyire a nő közelébe. Meg akarta érinteni, hátra akarta simítani lágyan hullámzó haját, hogy ne takarja szemet gyönyörködtető vonásait. Szemébe akart nézni, látni akarta azt a pimasz csillogást benne, amit a laborban vélt felfedezni. Közel akarta tudni magához. Közelebb, mint akkor még gondolni merte.

-Nem szorulok felvigyázása, Professzor. Nyugodtan magamra hagyhat, meg tudok küzdeni a saját démonjaimmal. Már jól ismerem őket, elbánok velük. - mondta a nő, mikor vége kezdte újra megtalálni hangját.

-Nem szégyen az, ha megossza mással a problémáit Miss Grey. Főként akkor nem, ha van is rá hallgatóság. - lépett közelebb a nőhöz Piton.

-Menjen el.. kérem. Én jól vagyok, magának is van mit rendezni az életében. Jobb lenne, ha mindenki a saját problémáival foglalkozna. - törölte le utolsó könnyeit a boszorka, majd fonta maga köré karjait egyfajta biztonságképpen, de célját nem érte el.