Vulnera Sanentur

20.

        ( A fejezet erotikus részeket is tartalmaz!) 

Riel nem tudta utolérni a professzort csak a lakosztályán talált rá, amint épp egy szekrényből pakolászott bőszen. Fekete talárok, fehér ingek, szépen összehajtogatva kerültek át egy másik tárolóegységbe. A nő keresztbe fonta maga előtt karjait, majd kicsit félre biccentett fejjel kérdőn nézett a bőszen rámoló férfi felé. Annyira belemerült a pakolászásba, hogy észre sem vette a boszorkány jelenlétét, pedig úgy tartotta, a levendulaillatát akár mérföldekről is megérezné.

- Perselus, mégis mit művelsz? - vonta kérdőre szórakozottan a nő. Hogy ne tudta volna, hogy mit csinál, épp ezer pillangó rebegtette szárnyait a gyomrában a látottaktól.

- Miss Grey! - fordult azonnal a nő irányába egy félig összehajtogatott inggel, ami a mozdulattól egyből szétnyílt. Látszott rajta a döbbenet, hogy rajta kapták, mint egy kisfiú, amint rosszban sántikál. - Nos, úgy veszem észre lebuktam. - nézett szégyellősen maga elé a férfi. - Csak gondoltam, ha már úgy is így alakult akkor.. - ezen a ponton már a tarkóját vakarászta zavarában, ami felettébb mulattatta a nőt. Nem akarta tovább kínozni a varázslót. Látta, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát, és neki ettől sokkal jobb ötlete támadt.

Riel odalépett a férfihez, megszakítva ezzel a nő előtti kínkeserves, szégyellős magyarázkodását a nyilvánvalóról, majd mélyen a szemébe nézett, és pillantását el nem szakítva onnan vette ki a férfi kezéből a rakoncátlanul szétnyíló inget. Hanyag mozdulattal leejtette a földre, és egyre csak közelített a varázslóhoz míg nem már az összes levegő eltűnt a két test között. A férfi fekete szemei most szinte izzottak a sötétségtől, ami bennük kavargott. Haja enyhén az arcába lógott, ahogy le kellett néznie a boszorkány smaragd íriszeibe. A nő finoman elsepert egy a férfi szeme elé lógó rendetlen fekete tincset, majd szenvedélyes csókba hívta a varázslót. Az combja alá nyúlva felkapta a nőt, aki azzal a lendülettel kulcsolta át a férfi derekán formás lábait. Egymás hajába túrva és kapaszkodva mélyítették addig csókjukat, míg tovább már képtelenség lett volna, így térve át a másik további testrészeire hogy kényeztessék azt. A boszorkány, hajánál kissé erőteljesebben hátra húzta Perselus fejét, aki engedelmeskedett a nőnek, és veszett el minden egyes érintésében. A nő végigcsókolta a varázsló tökéletes vonalú, markáns nyakát, kissé elidőzve az érzékenyebb pontoknál. Perselus kéjes morgásai és mély nyögdécselései szakították csak meg a szobára telepedett súlyos csendet. A férfi lassan, de biztosan kezdte elveszteni a kontrollt a teste felett, így a kanapéra huppant a nővel az ölében, mielőtt lábai végérvényesen megadnák magukat a gyönyörtől. A boszorkánynak nem kellett sokat helyezkednie, hogy megtalálja testének tökéletes helyet a férfi karjaiban, aki ezt ismét jóleső morgással díjazta, ami még jobban beindította és felbátorította a nőt. Éppen csak annyi ruhadarabtól szabadultak meg, ami feltétlenül szükséges volt, és úgy olvadtak egymásba mint két tökéletesen összeillő puzzle darab. Ezek a pillanatok nem a finomkodásról szóltak, mégis árgus szemekkel figyelték partnerük minden egyes reakcióját és mozdulatát, hogy még többet és jobbat nyújthassanak neki. A nő önfeledten mozgott a férfi ölében, aki közben minden egyes mozdulatnál erősebben húzta bele az érintésbe kéjes nyögéseket produkálva így a boszorkány és saját maga torkából. Mikor már úgy érezték tényleg nincs tovább, a gyönyör hullámai egyszerre érték el őket, és omlottak kifulladva a másik karjaiba.

- Köszönöm a szekrényt. - mondta még mindig levegő után kapkodva a boszorkány Perselusnak, és meg mert volna esküdni, hogy elpirulni látta a férfit egy pillanatra.

- Köszönöm az életet. - válaszolt a varázsló a gyönyörtől még mindig kicsit rekedtes hangon, majd finom csókot nyomott menyasszonya homlokára, aki ennek hatására boldogan sóhajtva bújt még jobban kedvese karjaiba.

Riel, miután belakta a szekrényét egy jól megérdemelt kávéval a kezében mustrálta a nappalit. Perselus szabad kezet adott neki. Hozhat vagy csinálhat bármit, ami otthonosabbá teszi a környezetet, és a nő közérzetét javítja, de őszintén, nem talált semmi kifogásolni valót a férfi ízlésében. Túlságosan hasonlítottak ebből a szempontból is. A letisztult, egyszerű dolgok szerelmesei voltak, így abban biztos volt, ha egyszer válásra kerülne a sor, az nem a lakberendezés miatt lenne.

Perselus addig körbenézett a laborban, meg van-e minden a következő napi órák leadásához, és boldogan konstatálta, hogy akárki is helyettesítette, nem fosztotta ki a készleteket. Még mindig nem hitte el, hogy ez az egész vele történik. Bár a gyászt soha nem fogja elfelejteni, a boszorkány még is egy új és boldog életet kínál neki. Bolond lenne nem élni a lehetőséggel akármennyire is túl szép, hogy igaz legyen. Miután gondosan elzárta a labort a nem kívánatos kezektől, apró mosollyal az arcán indult vissza a lakrészébe. A diákok akik addig féltek tőle, most egyenesen rettegtek a mosolygó Piton professzortól. Nem értették mi történt a bájitaltan tanárukkal. Olyan teória is terjengett már, hogy gonosz szellemek szállták meg a férfit, vagy hogy ez nem is Piton, csak valaki beépült a Roxfortba százfűlé-főzet segítségével. A férfit borzalmasan jól mulattatták a különféle teóriák. Ha korábban tudta volna, hogy egy-egy mosollyal is tudna ilyen fajta rettegést kiváltani a diákokból, nem csak szigorral, bizony alkalmazta volna néha. Visszaérve lakrészébe Rielt az egyik ablak előtt találta amin épp bámult kifele. A nő az ajtónyitódásra hátra nézett a válla felett. Kedves mosollyal az arcán üdvözölte a varázslót, aki erre odalépett hozzá és karjaiba vonta a boszorkányt, s így már együtt kémlelték a tájat. Semmi érdekes nem volt benne, így Perselus biztos volt abban, hogy valamin elmélázott a nő, de nem akarta firtatni. Mindkettejüknek új és furcsa helyzet ez, bármennyire is élvezik. Hagyni akart neki teret és időt kibontakozni, ahogy magának is. Nem sokáig pátyolgatta a boszorkányt. Leült íróasztalához, és régebben leadott házdolgozatokat vett elő javítás céljából. Ha azt gondolták a kis sáskák, hogy ezt megúszták, hát nem. Holnap öröm lesz hallgatni szűkölésüket amint kiossza a rosszabbnál rosszabb értékelésű pergameneket. Fél szemmel odapillantott a még mindig ablak előtt ácsingózó kedvesére. Idő közben hátára kapott egy fekete-zöld mintás plédet, és ismét egy bögre forró italt szorongatott a kezében. Háttal állt neki, mégis pontosan tudta milyen kifejezéssel nézheti az idő közben sötétségbe burkolózó tájat. Annyira szép volt, annyira meghitt. A férfi mosolyogva fordult vissza a pergamenekhez, és úgy érezte, még, ha meg sem érdemli, az élete végre szép.