Vulnera Sanentur

22.

Reggel Perselus hosszú évek óta először ébredt tökéletesen kipihenten. Nem is akaródzott túlzottan kikelni az ágyból, ám végül rászánta magát, hogy kimásszon a meleget nyújtó takaró és a nő öleléséből. Gyors mosakodás és öltözködés után még bepillantott a békésen szundikáló boszorkányra. Pont úgy, ahogy hagyta. A nő egy mozdulatot sem tett olyan mélyen aludt mikor kikelt mellőle a férfi az ágyból. Haja kócosan omlott arcába, végtagjai olyan helyzetben helyezkedtek el, hogy a férfi hiába elemezte hosszú perceken át, nem tudta megfejteni hogy lehet ez a pozíció kényelmes a nőnek, ám annak békés vonásai a tökéletes kényelemről árulkodtak, így annyiban hagyta a dolgot. Búcsúzóul megeresztett egy békés mosolyt a boszorkány irányába, majd elindult reggelizni a nagy terembe.

Amint helyet foglalt, McGalagony azzal a lendülettel dobta le magát mellé és nézett jelentőségtelenesen a professzorra.

- Nézze, Minerva.. igen, kibékültünk. Igen, a menyasszonyom lett. Igen, összeköltöztünk. És igen, boldogok vagyunk együtt. Nem, az esküvőről még nem esett szó, és ezentúl nem is szeretnék a magánéletünkről beszélgetni senkivel, ahogy azt eddig is tettem. - sóhajtott fáradtan Perselus.

- Milyen harapósak vagyunk ma reggel, professzor. - fintorgott McGalagony, majd belekortyolt a reggeli töklevébe. - Tulajdonképpen nem feltétlenül csak ez ügyben kerestem fel professzor. Kérem, miután befejezte a reggelit, jöjjön az irodámba. Érdekes, egyben aggasztó baglyot sikerült elcsípnünk. - azzal az igazgatónő befejezettnek tekintette a beszélgetést, és elindult kifele a teremből.

Piton most már igazán morcosan, kávéval teli csészéjét az asztalra csapta, majd nem sokkal rá az igazgatónő után indult, izgatta az a bagoly a fantáziáját. Tudja a vén boszorka hogy kell felcsigázni az idegzetét reggelről. A csata óta az addig sem védtelen Roxfortot még több védelemmel látták el. Ez vonatkozott a baglyokra is. Ismeretlen vagy rég nem látott jövevényeket azonnal ellenőrzés alá vonták. A rakományukat úgyszint, akkor is, ha az csak egy pergament tartalmazott. Ahogy belépett Minerva irodájába, az fel sem nézett a papírok közül, csak intett a férfinak, hogy foglaljon helyet. Még pár szót firkált az egyik pergamenre, aztán a professzornak szentelte minden figyelmét.

- Nos, ő lenne az. - nyújtotta oda a már valóban feszült férfinak az irományt. Az kikapta a nő kezéből és lázasan olvasni kezdte a pergamen tartalmát. Ahogy a végére ért, tökéletesen kifejezéstelen arcot öltött magára. Az igazgatónő innen már tudta: gond van. Mégpedig nem kicsi.

"Drága lányom!

Mélységesen csalódott vagyok, hogy nem a te saját baglyod hozta azzal az áruló félvér patkánnyal való eljegyzésetek hírét. Biztosíthatlak róla, csodálatos ajándékkal készültünk a régi jó barátokkal. Ki nem hagynánk, hogy átadjuk nektek.

Ui.:

Bujkálhattok a Roxfortban akár ítélet napig is, tudod jól: türelmem mint ezer tengerben a cseppek, végtelen. Ha kell, örökké és tovább várunk rátok.

Ölel szerető Apád,

Frederic Grey "

Perselus kezében felgyulladt a pergamen. A tűz őt nem égette meg, csak a lelkivilágát felbolygató papírlapot porlasztotta hamuvá. Kifejezéstelen arca továbbra sem árulkodott semmiről amint végignézte ahogy a pergamen porrá lesz, ám Minerva halálra vált vonásokkal figyelte a professzor következő lépéseit. Perselus nemes egyszerűséggel porolta le tenyeréről a pergamen maradványait majd fordított hátat, hogy végre elindulhasson a napja.

- Perselus..? - Állt fel asztala mögött félig az igazgatónő. - Mit tervez? - kérdezte aggodalmas hanggal miután rájött, a varázslónak esze ágába sincs beavatni ezzel kapcsolatos terveibe.